„Véres, korrumpált kezek, nagy, hazug száj” (Fotó: Vedran Bukarica)
Mielőtt kifejteném álláspontomat, rögtön válaszolok a címben feltett kérdésre: úgy gondolom, Szerbiának nincs elnöke. Ez bizonyos értelemben enyhítő körülmény a lázadás és az ellenállás szempontjából. Az a személy, aki hamisan így mutatkozik be, nem Szerbia elnöke – és rossz lenne, ha az volna. Azok az emberek, akik adnak magukra és kötődnek hazájukhoz, nehezen viselik el a gondolatot, hogy ő (nevét ritkán, szinte soha nem említem) kitörölhetetlen folttá vált a társadalom arcán.
Méltatlansága többszörös, visszafordíthatatlan és végleges. Minden, amit abban a tévhitben tett, hogy ő az ország elnöke, a tisztség és szinte az összes hivatali kötelesség érvénytelenítéséhez, megalázásához vezetett. Az illúzió szertefoszlott a folyamatos, senkitől sem ellenőrzött szociopatikus kitörések, erőszakos bitorlások, nyilvános és bevallott bűncselekmények nehéz jelenetei közepette.
Bárhol megjelenik, nyilvános megszégyenítést okoz az állam nevében, amelyet perverz kísérletei színpadává változtatott. Különös megjelenése és groteszk arckifejezései, amelyek megkérdőjelezik a valóságot, azt a benyomást kelthetik a külvilágban, hogy ez a szerencsétlen példány a legjobb választásunk. Hinnünk kell: nem a miénk, és nem választás eredményeként került oda. Túl hátborzongató lenne, ha így volna.
Nincs remény az olyan polgárság számára, amelynek ez a kreatúra bármilyen, pláne nem a legjobb választás lehetne. Nem lehet elnök amiatt sem, mert lehetetlen, hogy bárki valaha is bármire megválasztotta volna.
Legitimitása többé már nem kérdéses. Ő nem legitim, és soha nem is volt. Időközben minden illúzió szertefoszlott azzal kapcsolatban, hogy kit is képvisel ördögi küldetésében.
Félretehetjük a vitát arról, milyen fejlődési pályát futhat be egy bűnöző, aki nem Szerbia elnöke, de mégis azt hiszi magáról, hogy sokkal több annál.
Az államhatalmat a fiatalok és szüleik elleni terror eszközévé formálta. Luka Brazi (Mario Puzo A keresztapából) az Informer hasábjain jelentette be Pavle Cicvarić meggyilkolását. Akik részt vesznek az ellenállásban – és akik még nem –, jól tudják: az elnök törvényen kívülivé vált.
Nem kell megvárni, amíg lejár a mandátuma (amely el sem kezdődhetett volna), hogy leromboljuk az illúzióját és bíróság elé állítsuk.
Még azoknak sem az elnöke, akiket amnesztiában részesített, vagy akiknek jogot adott gonosztettek végrehajtására. Az elnök, aki hamisan főparancsnokként mutatja be magát, nem lehet elnök.
Hogyan sikerült hát két héttel a díszszemle előtt utcára vinnie a hadsereget minden ok nélkül, rombolni és megfélemlíteni a várost? Csakis úgy, hogy erőszakkal állítja magát annak, ami nem.
Pontosan ezért. Ha valóban elnök volna, ha volna elnöki elméje, nem tette volna. Ha a hadseregben és a rendőrségben volna valaki, aki ember módjára gondolkodik – nem hallgatott volna rá. Egy parancsot, amelynek végrehajtása bűncselekmény – el kell utasítani. Amikor valaki elveszíti az eszét, a trónját is elveszíti. Akik közel állnak hozzá, látniuk kellene, ki ő valójában, és mit tesz. Nem tudják, és nem is akarják látni, hogy alázatosságuk nagy tragédiához vezet. Talán már meg is parancsolta nekik, hogy állandó jelleggel a város közepén táborozzanak, ágyúkkal őrizzék az üldöztetés és a népharag elől.
Az a személy, akit Szerbia legtöbb városában nem szívesen látnak, nem lehet annak az országnak az elnöke, amelyhez ezek a városok tartoznak.
Nem alkalmas elnöknek, mert nem úgy néz ki. Az elnöknek másképp kell kinéznie. Pontosan nem tudni hogyan, de semmiképp sem így. Az elnök nem lehet egy dorgáló félnótás, aki hányingert, nyugtalanságot, szorongást és undort kelt.
Az elnöknek államférfiúi modorral kell rendelkeznie – ennek viszont ebből semmije nincs. Az elnök lehet részeg, de csak ha egyedül van önmagával. Egy szörnyeteg, aki a rendőri brutalitás láttán lesz részeg a boldogságtól, majd torz grimaszát mutatja arckifejezésként – nem lehet elnök. Életveszélyes elfogadni a meggyőződését, hogy az.
Szóval akkor mi ő valójában?
Abban biztos vagyok, hogy ennek az országnak nem ő az elnöke. Hogy micsoda ez a kreatúra, nem tudom. Senki és semmi – ez az ő hatásköre. Mégis eljutott a fegyveres junta élére, és az utolsó csapással fenyegetőzik. Erővel és félelemmel tartja fenn magát abban a tévhitben, hogy övé a hatalom.
Csak felettük van hatalma. Nem elnök, csak fegyverhez jutott. Félelmében beszámíthatatlanná vált, védekezik a környezete ellen – és akár még rá is lőne.
E környezet pedig mi vagyunk.
Ljubodrag Stojadinović
Peščanik.net. https://pescanik.net/ima-li-srbija-predsednika/, 2025. szeptember 19., és/vagy Danas, 2025. szeptember 24. 11.
Fordította:
B. A.
Méltatlansága többszörös, visszafordíthatatlan és végleges. Minden, amit abban a tévhitben tett, hogy ő az ország elnöke, a tisztség és szinte az összes hivatali kötelesség érvénytelenítéséhez, megalázásához vezetett. Az illúzió szertefoszlott a folyamatos, senkitől sem ellenőrzött szociopatikus kitörések, erőszakos bitorlások, nyilvános és bevallott bűncselekmények nehéz jelenetei közepette.
Bárhol megjelenik, nyilvános megszégyenítést okoz az állam nevében, amelyet perverz kísérletei színpadává változtatott. Különös megjelenése és groteszk arckifejezései, amelyek megkérdőjelezik a valóságot, azt a benyomást kelthetik a külvilágban, hogy ez a szerencsétlen példány a legjobb választásunk. Hinnünk kell: nem a miénk, és nem választás eredményeként került oda. Túl hátborzongató lenne, ha így volna.
Nincs remény az olyan polgárság számára, amelynek ez a kreatúra bármilyen, pláne nem a legjobb választás lehetne. Nem lehet elnök amiatt sem, mert lehetetlen, hogy bárki valaha is bármire megválasztotta volna.
Legitimitása többé már nem kérdéses. Ő nem legitim, és soha nem is volt. Időközben minden illúzió szertefoszlott azzal kapcsolatban, hogy kit is képvisel ördögi küldetésében.
Félretehetjük a vitát arról, milyen fejlődési pályát futhat be egy bűnöző, aki nem Szerbia elnöke, de mégis azt hiszi magáról, hogy sokkal több annál.
Az államhatalmat a fiatalok és szüleik elleni terror eszközévé formálta. Luka Brazi (Mario Puzo A keresztapából) az Informer hasábjain jelentette be Pavle Cicvarić meggyilkolását. Akik részt vesznek az ellenállásban – és akik még nem –, jól tudják: az elnök törvényen kívülivé vált.
Nem kell megvárni, amíg lejár a mandátuma (amely el sem kezdődhetett volna), hogy leromboljuk az illúzióját és bíróság elé állítsuk.
Még azoknak sem az elnöke, akiket amnesztiában részesített, vagy akiknek jogot adott gonosztettek végrehajtására. Az elnök, aki hamisan főparancsnokként mutatja be magát, nem lehet elnök.
Hogyan sikerült hát két héttel a díszszemle előtt utcára vinnie a hadsereget minden ok nélkül, rombolni és megfélemlíteni a várost? Csakis úgy, hogy erőszakkal állítja magát annak, ami nem.
Pontosan ezért. Ha valóban elnök volna, ha volna elnöki elméje, nem tette volna. Ha a hadseregben és a rendőrségben volna valaki, aki ember módjára gondolkodik – nem hallgatott volna rá. Egy parancsot, amelynek végrehajtása bűncselekmény – el kell utasítani. Amikor valaki elveszíti az eszét, a trónját is elveszíti. Akik közel állnak hozzá, látniuk kellene, ki ő valójában, és mit tesz. Nem tudják, és nem is akarják látni, hogy alázatosságuk nagy tragédiához vezet. Talán már meg is parancsolta nekik, hogy állandó jelleggel a város közepén táborozzanak, ágyúkkal őrizzék az üldöztetés és a népharag elől.
Az a személy, akit Szerbia legtöbb városában nem szívesen látnak, nem lehet annak az országnak az elnöke, amelyhez ezek a városok tartoznak.
Nem alkalmas elnöknek, mert nem úgy néz ki. Az elnöknek másképp kell kinéznie. Pontosan nem tudni hogyan, de semmiképp sem így. Az elnök nem lehet egy dorgáló félnótás, aki hányingert, nyugtalanságot, szorongást és undort kelt.
Az elnöknek államférfiúi modorral kell rendelkeznie – ennek viszont ebből semmije nincs. Az elnök lehet részeg, de csak ha egyedül van önmagával. Egy szörnyeteg, aki a rendőri brutalitás láttán lesz részeg a boldogságtól, majd torz grimaszát mutatja arckifejezésként – nem lehet elnök. Életveszélyes elfogadni a meggyőződését, hogy az.
Szóval akkor mi ő valójában?
Abban biztos vagyok, hogy ennek az országnak nem ő az elnöke. Hogy micsoda ez a kreatúra, nem tudom. Senki és semmi – ez az ő hatásköre. Mégis eljutott a fegyveres junta élére, és az utolsó csapással fenyegetőzik. Erővel és félelemmel tartja fenn magát abban a tévhitben, hogy övé a hatalom.
Csak felettük van hatalma. Nem elnök, csak fegyverhez jutott. Félelmében beszámíthatatlanná vált, védekezik a környezete ellen – és akár még rá is lőne.
E környezet pedig mi vagyunk.
Ljubodrag Stojadinović
Peščanik.net. https://pescanik.net/ima-li-srbija-predsednika/, 2025. szeptember 19., és/vagy Danas, 2025. szeptember 24. 11.
Fordította:
B. A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése