2025. szeptember 10., szerda

ELFOGADTÁK A FÜGGETLEN ÚJSÁGÍRÁS KIÁLTVÁNYÁT!

 A vajdasági magyar szerkesztőségeknek is alkalmazni kell!

United Media szerbiai főszerkesztői (Fotó: GORAN SRDANOV)


A napokban nyilvánosságra került hangfelvételek után – amelyek az United Media csoport vezetősége és a szerb hatalom képviselői közötti titkos egyezségekre világítottak rá – az United Media csoport szerbiai főszerkesztői szeptember 2-án ülést tartottak, amelyen elfogadták a független újságírás öt pontból álló kiáltványát[1]
A dokumentum világos üzenetet tartalmaz: a komoly politikai és üzleti nyomás közepette is meg kell erősíteni a szabad és felelősségteljes újságírás alapvető értékeit. 
A kiáltványt az N1 televízió és portál, a Nova napilap és portál, a Danas napilap, a Radar hetilap és a Forbes Szerbia portál főszerkesztői közösen fogadták el. 
Jellemző, hogy a magyar nyelvű sajtó a dokumentumról még csak hírt sem adott.

A főszerkesztők kiemelték: „Az újságírók és a szerkesztőségek függetlensége alapvető feltétele annak, hogy az United Media továbbra is a szabad és professzionális újságírás garantálója maradjon. Az United Media szerbiai csoportja egyértelmű üzenetet küld: továbbra is védeni fogja a szólásszabadságot, a szakmai integritást és a polgárok pontos, releváns információkhoz való jogát.”[2] 
 
Az n1info szeptember 2-án[3], a Danas nevű belgrádi napilap pedig szeptember 3-án tette közzé a manifesztum teljes szövegét[4]. A dokumentum így kezdődik: 
„Küldetésünk, hogy pontos, ellenőrzött és releváns információkat nyújtsunk a nyilvánosságnak, védjük a szólásszabadságot és a szakmai integritást, valamint hogy az újságírás független maradjon a politikai és az üzleti nyomástól.”[5]

A kiáltvány öt pontja: 
1. Szabadság és felelősség
• Az újságíróknak és szerkesztőknek joguk van a szabad és felelősségteljes munkához, a tulajdonosok, a hirdetők vagy a politikai hatalmi központok beavatkozása nélkül.
• Minden újságíró a munkában felelős az igazmondásáért és professzionalizmusáért, a szerkesztők pedig a szerkesztői politikáért és a közzétett információkért.

2. A szerkesztő szerepe
• A főszerkesztő köteles a szerkesztőséggel egyeztetve független és etikus újságíráson alapuló politikát kialakítani és megvalósítani. 
• A szerkesztő köteles védeni az újságírók szakmai és emberi jogait, beleértve a véleménynyilvánításhoz való jogot, és visszautasítani minden, a szakma szabályaival ellentétes megbízást.

3. Az újságírók jogai és kötelezettségei
• Az újságírók a szakmai normáknak megfelelően szabadon kutathatnak, gyűjthetnek és dolgozhatnak fel információkat.
• Az újságíróknak joguk van, az események elemzése és újságírói normák alapján, a saját, hivatásbeli értelmezéseik közlésére, valamint a nyomásgyakorlással, a fenyegetéssel, az erőszakkal és cenzúrával szembeni védelemre.
• Az újságírót nem lehet arra kényszeríteni, hogy valótlan, manipulatív vagy az újságírói etikával ellentétes tartalmat tegyen közzé.
• Írásaikat nem lehet lényegesen megváltoztatni vagy közzétenni a beleegyezésük nélkül.

4. A tulajdonos és a kiadó felelőssége
• A kiadó köteles biztosítani a szerkesztőség szakmai és anyagi függetlenségét.
• Joga van meghatározni az alapvető programirányultságot, de ez nem sértheti a szerkesztői autonómiát.
• Köteles megvédeni az újságírókat és a szerkesztőket a politikai és egyéb nyomástól.

5. Kötelezettségünk a nyilvánosság felé

• Az újságírói munka a tények ellenőrzésén, a félretájékoztatás elleni fellépésen és a Szerbiában és a régióban zajló politikai-társadalmi folyamatok elemzésén alapul.
• A közzétett tartalomnak igaznak, teljesnek és mindenféle partikuláris érdektől mentesnek kell lennie.

Az United Media szerbiai szerkesztőségeinek közös állásfoglalása ismételten megerősítette: a szabad és felelősségteljes újságírás értékei nem alku tárgyai. 
Ezzel szemben a vajdasági magyar közszolgálati – de valójában a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) irányítása alatt működő – médiumok sajtómunkásai már évek óta figyelmen kívül hagyják az újságírás alapvető elveit és szabályait. Ahelyett, hogy a közösség hiteles tájékoztatását szolgálnák, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a Fidesz és a Szerb Haladó Párt (SNS) propagandájának kiszolgálóivá váltak. Ezzel nemcsak megtévesztik az olvasókat és nézőket, hanem felbecsülhetetlen károkat is okoznak a magyar közösségnek[6]
Ráadásul a Magyar Nemzeti Tanács és az általa „alapított” szerkesztőségek közötti viszonyok jogilag sincsenek rendezve, noha a köztájékoztatásról és médiáról szóló törvény 17. cikkely világosan kimondja: „a szerkesztőség és a nemzeti tanács kapcsolatát részletesen szabályozni kell”[7].

A független újságírás kiáltványa ismételten figyelmezteti a magyar szerkesztőségek tagjait: „az általuk közzétett tartalomnak igaznak, teljesnek és mindenféle partikuláris érdektől mentesnek kell lennie”. Másrészt a professzionalizmusra való kötelezés is rendkívül fontos, mert a hír elhallgatása, a lényeges és rázós témák elkerülése, a mellébeszélés, a hatalmi politikai direktívák kiszolgálása egyaránt elfogadhatatlan.  
Aki nem ennek megfelelően dolgozik, az nemcsak a szakmának és az erkölcsnek árt, hanem saját közösségének érdekeivel is szembefordul, amiért közszolgálati média esetében felelősségre vonás jár.
Bozóki Antal
__________
[1] (N1) Urednici United Media u Srbiji usvojili Manifest za nezavisno novinarstvo [Az United Media szerbiai szerkesztői elfogadták a független újságírás kiáltványát].. https://n1info.rs/vesti/urednici-united-media-u-srbiji-usvojili-manifest-za-nezavisno-novinarstvo/, 2025. szeptember 2. 10:43, és D. D.: Usvojen Manifest za neavisno novinarstvo [Elfogadták a független újságírás kiáltványát]. Danas, 2025. szeptember 3. 8., és Urednici United Media u Srbiji usvojili Manifest za nezavisno novinarstvo [Az United Media szerbiai szerkesztői elfogadták a független újságírás kiáltványát]. https://www.danas.rs/vesti/drustvo/urednici-united-media-u-srbiji-usvojili-manifest-za-nezavisno-novinarstvo/, 2025. szeptember 2. 02.09.2025. 10:51 
[2] Uo. 

[3] Uo. 

[4] Uo. 

[5] Uo. 

[6] Bővebben lásd a Mi lesz veled, Magyar Szó? c. írásomban. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=17378, 2025. szeptember 8. 

[7] ZAKON O JAVNOM INFORMISANJU I MEDIJIMA [Törvény a köztájékoztatásról és médiáról]. "Sl. glasnik RS" [Az SZK Hivatalos Közlönye] 92/2023 i 51/2025. https://www.paragraf.rs/propisi/zakon_o_javnom_informisanju_i_medijima.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése