Sepsey Csaba: létre kell hozni egy szabadkai korrupcióellenes bizottságot

Ismertették a Népszínház lebontását és a város tulajdonát képező üzlethelyiségek magánosítását vizsgáló tényfeltáró bizottságok jelentését

A szabadkai Népszínház lebontását és a város tulajdonát képező üzlethelyiségek magánosítását vizsgáló tényfeltáró bizottságok ez év február 9-én alakultak meg – mondta dr. Sepsey Csaba, Vajdasági Magyar Demokrata Párt tisztségviselője, aki egyben a Népszínház lebontását vizsgáló tényfeltáró bizottság elnöke is. A város tulajdonát képező üzlethelyiségek magánosítását vizsgáló tényfeltáró bizottság elnöke, Almási Szilárd – aki a közelmúltban lépett ki a VMDP-ből – nem volt jelen a jelentések ismertetésekor. 
Sepsey elmondása szerint a kivizsgált ügyek mindig is fontosak voltak a VMDP számára, azonban a városi képviselő-testület előző összetételében nem sikerült idejekorán kialakítani a szóban forgó tényfeltáró bizottságok megalakításához szükséges politikai légkört. A kezdeményezéshez 20 képviselő aláírására volt szükség, a VMDP négy képviselőjén kívül a többi 16 aláírást csak a négy évig tartó megbízatási idő végére sikerült összegyűjteni. Felmerült a kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán hozzáfogni egy ekkora terjedelmű munkához az előző összetételű VKT utolsó két hónapnyi időszakában – mondta Sepsey, majd hozzátette: az ügy fontosságát tekintve mégis belevágtak a munkába, amit tovább lassított az a tény, hogy abban az időszakban költöztették át a telekkönyvi kivonatokat a bíróságról a földhivatalba, így problémát okozott kikeresni a szükséges dokumentumokat a ládákba rakott iratanyagok közül. Sepsey Csaba kiemelte: feladatuk volt kivizsgálni, hogy ki javasolta a színház lebontását, de kivizsgálták az építkezés körüli pénzmozgást is, továbbá a kivitelező kiválasztását és a szerződések aláírását is átvilágították. A Népszínház lebontását vizsgáló tényfeltáró bizottság megállapította, hogy 2007-ben a színházépület bontására és építésére vonatkozó javaslatot a VMSZ akkori képviselőcsoportja nyújtotta be. Az indítvány tartalmazta azt a szándéknyilatkozatot, hogy a köztársasági kormány 45, a tartományi kormány szintén 45, a szabadkai önkormányzat pedig 10 százalékban fogja pénzelni az akkor 22 millió euróra becsült munkálatokat. A jelentés szerint 2006-ban született a döntés, miszerint 2007-re jóváhagytak 3 260 000 eurót a munkálatok első fázisára, ennek értelmében kiválasztották a kivitelező vállalatot és aláírták a szerződést. A jelentés szerint a beruházást úgy kezdték meg, hogy akkor még csak a bontáshoz szükséges pénzeszközök voltak biztosítva. A Népszínház bontásáról és felépítéséről szóló határozatot azonban csak 2007 április 25-én fogadta el a Városi Képviselő-testület. A jelentés tartalmazza továbbá dr. Nenad Ivanišević, demokrata politikus a szabadkai VKT 2011 október 27-ei ülésén tett kijelentését is, miszerint a DS csupán azért szavazott a bontásról szóló határozatra, mivel ellentkező esetben a VMSZ megbuktatta volna Bojan Pajtić kormányát. A tényfeltáró bizottság munkája során beszerzett adatok szerint a Népszíház tulajdonjogi viszonyainak alakulásai is kétesek, hiszen az 1994-ből származó telekkönyvi kivonat szerint az épület 3681 négyzetmétere volt a Népszínház tulajdona, 1035 négyzetméter pedig a Beograd vendéglátóipari és idegenforgalmi vállalaté, amelyet a későbbiek folyamán átjegyeztettek Palics részvénytársasággá. Az 1996-ban hatálybalépő államosítási törvény előtt – amely során minden önkormányzati és tartományi tulajdonban lévő ingatlan átkerült köztársasági tulajdonba – a Népszínház épületében tulajdonjogot formáló részvénytársaság az önkormányzat követelésére elcserélte az épület felét 11 önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiségért. Történt mindez annak ellenére, hogy a szóban forgó részvénytársaság a Népszínház épületének mindössze körülbelül egyötödével rendelkezett. A város tulajdonát képező üzlethelyiségek magánosítását vizsgáló tényfeltáró bizottság jelentése szerint ezt a 11 üzlethelyiséget, amelyek a belváros legszűkebb övezetében találhatóak, a Palics részvénytársaság pár hónap múlva már el is adta. Ezen ingatlanok bérbeadásával a jelenlegi árak szerint számolva adó nélkül, a város havonta 10 500 eurótól esett el, ami azt jelenti, hogy ezzel a város költségvetését megközelítőleg 1,4 millió euróval károsították meg a mai nappal – azaz a jelentés elkészítésnek idejével – bezárólag. 
Dr. Sepsey Csaba sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet továbbá a 450 000 tégla eltűnésére is, rávilágítva, hogy képtelenség az, hogy nem tűnt fel senkinek azok elszállítása. 
A Népszínház lebontását és a város tulajdonát képező üzlethelyiségek magánosítását vizsgáló tényfeltáró bizottságok jelentésükben számos javaslatot is megfogalmaztak, többek között mindkét bizottság köztársasági mintára javasolja egy városi szintű korrupcióellenes bizottság felállítását, amely a továbbiakban mélyrehatóbban is kivizsgálná az egykor önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiségek magánosítását, illetve folytatná a Népszínház lebontását vizsgáló tényfeltáró bizottság munkáját és végigkísérné az épület kivitelezési munkálatait. A két bizottság által készített jelentések jóváhagyásáról a Városi Képviselő-testületnek kell döntenie.
K. R.

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/14490/Sepsey-Csaba-letre-kell-hozni-egy-szabadkai-korrupcioellenes-bizottsagot.html, 2012. november 28. [19:44]

Megjegyzés: A kérdéses időszakban végig a VMSZ volt hatalmon (Milosevic
SPS-ével „technikai” koalícióban-1996-tól 2000-ig, majd a DS-el, Kasza,
Kucsera stb. voltak a polgármesterek). Patrióta rablás?
Csonka Áron

Mint macska az egérrel...

Ha tehetném, szívesen elvinném az etnobizniszt magas színvonalon művelő, főállású vajdasági magyar politikusainkat egy helyre. Óbecsére. A Spasoja Stejić utcába. Karpinszkiékhoz. Annak a fiúnak a szüleihez, akit több, mint egy hónappal ezelőtt vettek őrizetbe (hat társával egyetemben) egy temerini kocsmai incidens miatt. A házigazdáknak (Valériának és Györgynek) nem szólnék előre a hívatlan vendégként érkező látogatókról. Meglepetés lenne. Helyesebben: lenne meglepetés! Mindkét részről. Ebben biztos vagyok… Hogy mit mutatnék meg nekik? Semmi világra szólót, semmi eget rengetőt. Csak azt, hogy milyen is az élet ott, a sűrűjében. Csak azt. Hol laknak és hogy laknak jól azok, akik nem gombolnak be havonta egy- vagy kétszázezres fizetést, akiknek nem jár politikusi jogon szolgálati kocsival együtt sofőr meg mobiltelefon, akiknek nincsenek semmiféle privilégiumaik, és akik előtt nem tárulnak ki az ajtók, ha csupán a küszöbön megjelennek. Akiknek nincsenek a felső tízezerben befolyásos barátaik/ismerőseik, akiket baj esetén fel lehetne hívni: ügyet simítani, tanácsot kérni, védelmet biztosítani, pénzhez jutni.

Én tegnap ott jártam. Kint az utcán, a léckerítésnél Morzsi fogadott. Egy alig félmacskányi tündéri kiskutya. Bent pedig a háziasszony, Vali. És a semmivel el nem takarható, a jól látható/tapintható, nyomasztó mélyszegénység. Ami annyira valóságos volt, hogy szinte neki lehetett támaszkodni. Aprólékosan leírnom viszont nem lenne tisztességes.

A családfő még reggel 7 órakor elment Újvidékre a fogdába a gyerekhez. Kornél ugyanis csak minden kedden fogadhat látogatót. Vitt neki egy kis csomagot: ruhafélét meg élelmet. (Ilyenkor mindig este érkezik haza. Fáradtan. Meg beteg is. Asztmás. Már megjárta a híres tartományi tüdőgondozót is.) A fogház előtt sorakozó látogatókat órákon át várakoztatják kint az utcán, a kapuban. Kisebb csoportokban, négyesével engedik be őket.

Ez a „folyamat” korántsem megy olyan olajozottan, mint a letartóztatásuk. Sőt: az egész temerini esetnek a kivizsgálása is csak kínkeservesen, csigalassúsággal vánszorog. Milliméterről milliméterre halad. Mintha az igazságszolgáltatás újvidéki fellegvárában szándékosan húznák az időt. Addig is félelemben, rettegésben és bizonytalanságban lehet tartani a hét fiatalt és velük együtt mind a hat családot. A hatalomnak nem sürgős, nem sietős. Neki aztán ráérős. És mindig különös élvezetet jelent egy-egy kicsinyke kis magyar csúfos/alapos megleckéztetése. Ez adja meg az ilyen mesterségesen „felkollagénezett”, nemzeti színűre kozmetikázott esetek bukéját. Példáért nem kell messzire mennünk. Az öt temerini fiú ügye világosan megmutatta, mi mindent lehet kreálni egy éjszakai, piactéri konfliktusból. Egy verésből, egy fizikai bántalmazásból akár egy emberöltőnyi börtönbüntetést is könnyűszerrel ki lehet hozni. Márpedig most – a hét letartóztatott magyar fiatal esetében -- alighanem a temerini szindrómának a jelei mutatkoznak. Az „ötök” jól bevált prototípusát alkalmazzák a „hetek” ügyében is. 

Tudom, nem mondok vele sok újat: azt tehetnek, amit csak akarnak. Kedvükre játszhatnak velük. Mint macska szokott az egérrel. A végtelenségig kiszolgáltatott helyzetükben vajmi keveset tehetnek a kocsmai incidensben érintett családok. Egyedül vannak. Magukra hagyatottságukban pedig erőtlenek, védtelenek és kiszolgáltatottak.

A vajdasági magyar politikusok – épp úgy, mint 2004-ben a temerini fiúk esetében – most sem rohantak hanyatt-homlok segíteni. Nem törték a kezüket-lábukat. Sem jogi természetű segítséget nem nyújtottak, sem anyagi támogatást nem próbáltak szerezni az arra igencsak rászoruló családok egyikének-másikának. Két fiatalnak csupán hivatalból kirendelt, szerb képviselője van. Magánügyvédre nem futja. Karpinszki Kornélnak van ugyan választott védője, csak éppen azt nem tudja még a család, hogy miből is fogja őt fizetni. Márpedig a költségek úgy gyarapodnak, mintha csak osztódással szaporodnának. 

– Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen sokáig elhúzódik az ügy. A vizsgálati fogság újabb, kéthónapos meghosszabbítása nagyon elkeserített mindannyiunkat – mondja az édesanya. – Hiába nyugtatgatom magamat azzal, hogy az én fiam nem bűnös, mert nem vett részt a vendéglőben történt verekedésben, csak éppen rossz időben volt rossz helyen. Ezt tudnák igazolni a barátai is. De közöttük van olyan is, akit még meg sem hallgatták az ügyben. Nagyon furcsálljuk a dolgot. Még azt a fiatalembert sem idézték be tanúként, aki Kornél vádlott-társát, Kovács Norbertot a karjába vette, úgy menekítette ki arról a szórakozóhelyről az utcára. Mert különben halálra verték volna az ottani szerb fiatalok. A fiam elmondása alapján úgy tudom, hogy a piszkálódást sem a magyar gyerekek kezdték. Mégis őket vették őrizetbe és őket tartják bezárva. Hazafelé menet Kornél is kapott az őket üldöző tehergépkocsiról lerepülő sörösüvegzáporból. A karjába fúródtak az üvegszilánkok. Aggódom a fiam miatt. Évekkel ezelőtt volt egy balesete, ami után megműtötték az egyik lábát. Csontot pótoltak. Ha megerőlteti, akkor bedagad. Gyógyszert kellene szednie. 

Hogy a családi házban élő másik fiú, Albert is eltévedt már valahol az élet sűrűjében, az akkor derült ki, amikor (hogy megtörjem a fojtogató csendet) felvetettem: távozásomkor magammal viszem a Morzsi névre hallgató, prézli színű szőrpamacsot. Aki, mint az árnyékom, mindvégig úgy követett. – Neked adnám – mondta --, de ő a játszótársa a kicsiknek. A három gyerekemnek. Az anyjukkal élnek, és amikor eljönnek, mindig Morzsival játszanak az udvarban.

Ekkor tudtam meg, hogy már mögötte van, 24 éves korára, egy tönkrement házasság. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy legalább van munkája. A baromfikeltetőben dolgozik. Meg most újabb munkája is van. Tartani az öccsében a lelket, míg csak ki nem szabadul a rabságból.

Hogy a fentebb emlegetett politikus urak mit szólnának mindahhoz, amit én magam is (tapintat és együttérzés okán) szó nélkül hagytam, nem tudhatom. Egy valami azonban biztos. Már távolodóban, ahogy a könnyeimen át visszanézek, mosolyra húzódik a szám: csak van boldog lakója a házacskának. Morzsi. A tündérmaci.

Szabó Angéla

Nem volt kellően előkészítve

A kisebbségi jogok konferencia margójára

Kedden (november 27-én) kézbesítette számomra a postás Pásztor Istvánnak, a Tartományi Képviselőház elnökének (magyar nyelvű!) levelét, amelyhez mellékelve volt az „Európa kisebbség: kisebbségi jogok, mint az emberi jogok konferencia záróhatározata”. 

– Mivel demokratikus társadalmunk minden egyén politikai, gazdasági, szociális és kulturális egyenlőségre törekszik, úgy ítélem meg, hogy közös részvállalással a konferencia elérte célját, és sikerült áttekintenünk a kihívásokat, a kisebbségi jogok identitás formáinak változásait, vívmányait, feltételrendszerét, összefonódását, de a tolerancia és a multikulturalizmus politikájának hiányosságait is – értékelte a konferenciát Pásztor István a november 23-i keltezésű levelében.

Részvevők

Az (eredeti elnevezés szerint), „a kisebbségek Európája: kisebbségi jogok, mint az emberi jogok konferenciára” 2012. november 16-án a – a tolerancia nemzetközi napján – került sor, Vajdaság AT Képviselőházának nagytermében. Védnökei a Tartományi Képviselőház és az Európai Parlament (EP) Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek Frakcióközi Munkacsoportja (ún. Intergroup) voltak.

Az értekezlet célja „az új kisebbségi politikák kialakítása kihívásainak és lehetőségeinek áttekintése” volt „a XXI. század második évtizedét jellemző politikai, gazdasági, szociális és művelődési változások tükrében”.

A vendéglátó Pásztor István képviselőházi elnök mellet, a konferencián Nebojša Stefanović, a szerb képviselőház elnöke, Adriano Martins, az Európai Unió szerbiai küldöttségének helyettes vezetője, Jan Lueneburg, a szerbiai EBESZ-misszió demokratikus átalakulással foglalkozó osztályának vezetője és Tabajdi Csaba, az Európai Parlament (szocialista) képviselője mondtak (többnyire politikai) köszöntőt.

 A felszólalók közül különösen Tabajdi Csaba (aki egyébként az Intergroup társelnöke is) vonta magára a figyelmet, akinek a (nem mindenben tekintetben megalapozott) véleménye, hogy „Szerbia – a nemzeti tanácsok felállítása révén – a legjobb példája a perszonális autonómia megvalósításának”. Meglátása szerint „Szerbia büszke lehet erre a jogi vívmányra, amely még Európa számára is példaértékűnek bizonyult”. Arról viszont már nem szól, hogy még az itteni magyar közösségen belül is eltérőek a vélemények a Magyar Nemzeti Tanács jogállásáról és teljesítményéről.    

Gál Kinga, az Európai Parlament néppárti képviselő videó üzenetben szólt a konferencia résztvevőihez. A képviselő asszony összefoglalta a Kisebbségi Munkacsoport elnöklete által szerzett tapasztalatokat, majd hangsúlyozta a pozitív hozzáállást a többség és kisebbség részéről egyaránt, valamint az együttműködés fontosságát. Felszólaltak még Jan Shippers és Henk Jan van Schothorts, a Holland Reformpárt képviselői. Jelen volt még néhány nemzeti tanács és civil szervezet képviselője is, valamint az Újvidéki Egyetem több hallgatója¹. 

 

A értekezlet második részének előre bejelentett felszólalói (Deli Andor, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár, Dušan Ignjatović, a szerb kormány Emberi- és Kisebbségi Jogi Hivatalának igazgatója, Goran Bašić, a köztársasági polgári jogvédő kisebbségügyi helyettese, Muškinja Heinrich Anikó, tartományi ombudsman) „a szerbiai kisebbségi közösségek helyzetének alkotmányjogi keretéről” készítettek (hivatali) beszámolót.

A részvevők jó része azonban a délutáni ülés kezdete előtt (csakúgy, mint a vendégek és a felszólalók egy része) már eltávozott, mivel erre már – az „állófogadás” után – került sor, vagy pedig az egyes beszámolók érdektelensége miatt.  (Így nem egészen világos, hogy a konferencia 10 pontból álló záródokumentumát végül ki fogalmazta meg, illetve fogadta el.)

Előkészítés

            A szervezők kezdeményezése támogatást érdemel, hogy tartományi szintem kerüljön megvitatásra az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok állása. A konferencia azonban sajnos nem volt kellően előkészítve.

Megrendezésére a tolerancia napja alkalmából került sor, ezért inkább ünnepi ülésként és nem olyan értekezletként lehetett felfogni, amelyen alapos vizsgálat alá került volna a felvetett téma. Ezt az is igazolja, hogy az e sorok írójának szóló meghívót november 13-án, vagyis két nappal a konferencia kezdete előtt kézbesítették. Dilemmát okozott az is, hogy akkor a konferencia a toleranciáról, vagy a jogok megvalósításáról szól, mivel ez a kettő mégsem ugyanaz.

A meghívó levélben az is olvasható, hogy a konferenciának „külön figyelmet kell fordítani a Szerbiában élő kisebbségek politikai képviseletsége problémáira és távlataira, a szerbiai nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsainak munkájában szervezett tapasztalatokra, egyszóval választ kell találni, melyek a multikulturális Vajdaság és Szerbi európai több dimenziós önazonossága kiépítésének politikai, gazdasági, szociális és művelődési követelményei”.

A tolerancianapi ünnepi hangulat, a meghívottak összetétele és az előre megszabott menetrend azonban nem tette lehetővé a kitűzött célokkal kapcsolatos érdemi vita kialakítását. Hiányzott egy alapos, tudományos (és nem politikai) módszerekkel elkészített elemzés is az emberi és a nemzeti kisebbségi jogok állapotáról a Vajdaságban, ami vitára késztethette volna résztvevőket. Nem utolsó sorban pedig egy nyilatkozat tervezet, amit ugyancsak észrevételezni lehetett volna. (Egy ilyen elemzéssel a Tartományi Képviselőház egyébként már régóta adósa az itt élő nemzeti közösségeknek, és ezt az adósságot ez a konferencia sem törlesztette.) Így, többnyire csak – főként a toleranciával kapcsolatos – általános felszólalások és megállapítások hangozottak el.

A részvétel lehetővé tette viszont, hogy e sorok írója a külföldi vendégeknek és Korhecz Tamásnak, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének, de más tisztségviselőknek is személyesen átadja a vajdasági magyar pártok és civil szervezetek szeptember 27-i, a magyar képviselőhöz, az anyaországi vezetőkhöz és az Európai Unió magyar képviselőihez intézett, a magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődések alapkövetelményeit tartalmazó felhívást². (Ivica Dačić, szerb és Bojan Pajtić tartományi kormányfő, Pásztor és más tisztségviselők ezt már korábban megkapták.)

Tíz pont

            Az „elfogadott záróhatározat”³ első pontja kiemeli, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény „minden hiányossága ellenére is jó példaként szolgál a többség és a kisebbség viszonyának rendezési politikáihoz”.

            A 2. pont megállapítja, hogy a kisebbségek jogai „a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartására épülnek”.

            A 3. pont szerint Szerbiában az „emberi és kisebbségi jogok törvényes kerete kielégítő, de ezen a területen nem kellő és következetes a törvény alkalmazása, sem a törvény alkalmazásának figyelemmel kísérése”. Ez magyarán azt jelenti, hogy a jogszabályok ugyan jók, de azokat a gyakorlatban nem alkalmazzák. 

            A 4. pont követeli a nemzeti kisebbségi jogok védelmét a különböző területeken szabályzó jogszabályok összehangolását a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvénnyel, hogy „elkerülhető legyen a különböző rendelkezések alkalmazásának ütközése”. Ez a megfogalmazás is – az első pont függvényében is vizsgálva – arra utal, hogy ez a törvény (is) módosításra szorul. 

            Az 5. pont szerint „némely nemzeti kisebbségek számára tulajdonképpen ellehetetlenül az oktatás, a tájékoztatás és hivatalos nyelv- és íráshasználat terén jogaik érvényesítése”. Ez valójában azt jelenti, hogy komoly gondok vannak a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazásával. Ennek a pontnak a második mondata viszont bizonyára csak a megfogalmazók (vagy a fordítók) számára érthető (és értelmes): „A kisebbségi jogok elért szintjének megkérdőjelezése nélkül elengedhetetlen, hogy ezeken a területeken a széles hatásköröket az adott nemzeti kisebbségekhez igazítsák.”

            A 6. pont felhívást tartalmaz a Köztársasági Nemzeti Kisebbségi Tanács és a Nemzeti Kisebbségi költségvetési Alap „aktiválására”. Ez egyúttal annak a beismerését is jelenti a tartományi hatalom részéről, hogy a kisebbségvédelmi intézményrendszer bizony nem működik. (Ide tartozik Vajdaság AT Nemzeti Közösségek Tanácsa és a Tartományi Képviselőház

Nemzetek Közötti Viszonyok Bizottsága, amelyek eddig szinte alig hallattak magukról.)

            A 7. pont felhívja a figyelmet, a többségi nemzet tagjai számára „lehetővé kell tenni, hogy megismerkedjenek a nemzeti kisebbségek kultúrájával és hagyományaival, valamint a kisebbségek számára biztosított jogokkal”. Ebből arra lehet következtetni, hogy hatalom (és a többségi nemzet tagjai) az elmúlt csaknem hét évtized alatt nem túlságosan igyekeztek megismerni a kisebbségek sajátosságait és jogait.

            A 8. pont beismeri, hogy „az új kormány megalakulásával szűkültek az emberi és a kisebbségi jogok keretei”.

            A 9. pont szerint „világosan meg kell fogalmazni a közhatalmi szervekhez való hozzáférést biztosító intézkedéseket (hivatalos nyelvhasználat és a foglalkoztatás alkalmával való arányos képviseltség)”. Ezzel kapcsolatban viszont az a kérdés, hogy ha még csak ezután kívánják megfogalmazni az intézkedéseket, akkor mikor lesz azokból a gyakorlatban valami?

            Az utolsó (10.) pont követeli, hogy vegyék figyelembe az egyenjogúság-védelmi, a közérdekű információk és személyes adatvédelmi biztos, valamint a polgári jogvédő ajánlásait „a nemzeti kisebbségi nemzeti tanácsok megválasztását szabályzó jogszabályok módosítását illetően”.

            A záróhatározatnak nevezet dokumentum egy sort sem tartalmaz viszont arra vonatkozóan, hogy milyen határidőn belül és kinek kell megvalósítani a felsorolt feladatokat és követelményeket, javítani a kisebbségek helyzetén. Ez nélkül pedig félő, hogy ezek is csak „holt betűk maradnak a papíron”.

             Kísérő levélében Pásztor István felkérte a részvevőket, hogy „sugallataikkal és javaslataikkal járuljanak hozzá a témával kapcsolatos kezdeményezésekhez”. Ez megtisztelő ugyan, de felveti a kérdést, hogy kinek ez a kötelessége és ki kapja ezért a fizetést?

  

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. november 28.

__________

1. A konferenciáról bővebben lásd Virág Árpád Soha sem lehetünk elégedettek című írását, Magyar Szó, 2012. november 17., 1. és 5. o.

2. A felhívás szövegét lásd a http://bozokiantal.blogspot.com/2012/10/a-vajdasagi-magyar-kozosseg-azonossaga.html oldalon.

3. A dokumentum eredetijét lásd a http://bozokiantal.blogspot.com/2012/11/a-kisebbsegek-europaja-kisebbsegi-jogok.html oldalon.

Egy embercsoport elleni erőszak vagy népirtás általában úgy kezdődik, hogy listázzák a kiszemelt csoportot.

Thorbjørn Jagland (szül. Thorbjørn Johansen, Drammen, 1950. november 5.) norvég közgazdász, munkáspárti politikus, Norvégia korábbi miniszterelnöke. 2009 óta az Európa Tanács főtitkára.

A politikusok mindenhol egyformák. Megígérik, hogy hidat építenek ott, ahol folyó se nincsen.

Nyikita Szergejevics Hruscsov (Kalinovka, 1894. április 17. – Moszkva, 1971. szeptember 11.) orosz nemzetiségű szovjet kommunista politikus volt, Sztálin halála után a Szovjetunió elsőszámú vezetője.

A mondást Charles André Joseph Marie de Gaulle (Lille, 1890. november 22. – Colombey-les-deux-Églises, 1970. november 9.) francia tábornok, államférfi, a Francia Köztársaság 18. elnökének is tulajdonítják.

Kiengedték a börtönből Miladin Kovačevićet

Szerkesztőségi összefoglaló

Az évfolyamtársát összeverő Miladin Kovačevićet hétfőn (november 26-án – B. A. megj.) engedték ki a zombori büntetés-végrehajtási intézetből. Szabadulását a november 17-én elfogadott amnesztiatörvénynek köszönheti, ami két hónappal rövidítette le a börtönbüntetését.

– A zombori büntetés-végrehajtási intézetbe megérkezett az a végzés, amely kimondja, hogy engedjék szabadon a fogvatartottat, ugyanis az amnesztiatörvénybe foglaltak kihatással vannak az ő büntetésére is – nyilatkozta a Beta hírügynökségnek Zorana Vučičević, az intézet szóvivője.

Kovačević szabadulásakor nem nyilatkozott a rá váró újságíróknak. Csak annyit mondott, hogy „az utca nem megfelelő hely a beszélgetésre”.

Miladin Kovačević 2008. április 4-én Bostonban súlyos testi sérüléseket okozott évfolyamtársának, Brian Steinhauernek, amiért két év és három hónap börtönbüntetésre ítélték. 2010-ben került Zomborba, előtte Belgrádban volt előzetes letartóztatásban. Az Egyesült Államokban egy hónapot volt fogságban, majd megszökött az USA-ból.

A szerb kormány 2009-ben 900 ezer dollár kártérítést fizetett ki a felperesnek.

Magyar Szó, 2012. november 27., 4. o.

Kovačević az ítélethirdetéskor (Fotó: Beta/AP)

2012. november 27. [17:21]

Kirby: nem vagyok boldog Kovačević szabadon bocsátása miatt

Michael Kirby, az Egyesült Államok belgrádi nagykövete kijelentette, elégedetlen, amiért Miladin Kovačevićot korábban kiengedték a börtönből, ugyanakkor megérti, hogy Szerbiában túlzsúfoltak a börtönök.
„Természetesen nem vagyok boldog, hogy Kovačevićet szabadlábra helyezték, hiszen mégiscsak egy amerikai állampolgárt bántalmazott”, nyilatkozta a belgrádi katonai kórházban tett látogatása alkalmával újságíróknak az amerikai nagykövet.
„Önöknek sem lenne mindegy, ha egy ilyen embert időnap előtt kiengednének a börtönből, miközben tudják, hogy súlyosan bántalmazott egy szerb állampolgárt Belgrádban, Újvidéken, vagy Nišben”, magyarázta Kirby.
Kovačević két éves börtönbüntetését töltötte egészen a hét elejéig, amit azért róttak ki rá, mert 2008-ban félholtra verte Bryan Steinhauert az Egyesült Államokban. Most azért helyezték szabadlábra, mert rá is vonatkozott az újonnan elfogadott amnesztiatörvénynek a büntetés bizonyos hányadát elengedő része. (Beta)

http://www.vajma.info/cikk/szerbia/17587/Kirby-nem-vagyok-boldog-Kovacevic-szabadon-bocsatasa-miatt.html

November 27.

A Nobel-díj alapításának napja (Dan osnivanja Nobelove nagrade / Nobel Prize Day)

A Nobel-díjat a svéd vegyész, feltaláló Alfred Nobel alapította. Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a fizika, kémia, fiziológia és orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai és az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseivel a díjat – és a vele járó, jelenleg körülbelül egymillió dollárt (830 ezer eurót) kiérdemli. 1968-ban a tudományos munkásság nobeli elismerése kiegészül a Közgazdasági Alfred Nobel-emlékdíjjal. Ezt a Svéd Bank (Sveriges Riksbanks) kezdeményezte a pénzintézet fennállásának 300. évében, s a díjat hivatalosan Alfred Nobel-Emlékdíjnak nevezik, tehát nem közgazdasági Nobel-díjnak. (A magyar Nobel-díjasokat lásd A magyar tudomány napja – november 3. – alatt.)

A képen a Nobel-díj

Véradók Napja (Magyarországon) [Dan dobrovoljnih davalaca krvi (u Mađarskoj) / Blood Donor Day (in Hungary)]

A Magyar Vöröskereszt VII. Kongresszusa (1987. XII. 5–6.) határozott úgy, hogy 1988-tól kezdődően november 27-e legyen a véradók napja és adjon ismétlődő lehetőséget a véradók társadalmi megbecsülésének intézményes kifejezésére (a nap meghatározása annak emlékére történt, hogy 1954. november 27-én adományozott először a legfelsőbb állami testület kitüntetéseket sokszoros véradóknak és kiváló véradó szervezőknek). (Lásd még június 14-ét, a Véradók Világnapját!)