Semmi nem alázza meg annyira az embert, mint amikor látja, hogy a bolondok sikeresek abban, ami neki nem sikerült. 

Flaubert, Gustave (Rouen, 1821. december 12. – Croisset, 1880. május 8.) francia író, a lélektani regény egyik legnagyobb mestere

Bumeráng

Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője A turbulens idők mindenkit megtépáznak címmel interjút készített Pásztor Istvánnal, Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Tartományi Képviselőház elnökével. A hétvégi (2013. július 27-én közölt) cikk (2013. augusztus 1-jéig 17 olvasónak tetszett, 62-nek pedig nem.

http://www.magyarszo.com/hu/2048/hetvege/99634/A-turbulens-id%C5%91k-mindenkit-megt%C3%A9p%C3%A1znak.htm

(Más) napló 10.

VARGA ÉS A REHABILITÁLÁS

Gyakorlati esetek (4.)

Hogyan (nem) valósítják meg a rehabilitált személyek a rehabilitálási törvényből eredő jogaikat?

Ötödik példa:

Néhai Mérey István zombori nyerges- és szíjgyártó mester ügyében, akit 1944-ben a partizánok elhurcoltak majd kivégeztek, történt meg az első rehabilitálás a vajdasági magyarok körében, a zombori (akkor) Kerületi Bíróság, a Reh. 7/07 számú, 2007. december 4-én keltezett határozatával.[1]

Zagyva Emma, az áldozat most nyolcvanéves lánya – ismereteim szerint eddig sem az elkobzott vagyont nem kapta vissza, de a kárpótlási törvény alapján más jogai sem tudta megvalósítani.

A szerb állam megfellebbezte a pozitív ítéletet – amelyben a zombori bíróság 730 ezer dinár fájdalomdíjat ítélt Zagyva Emmának –, arra hivatkozva, hogy „a kereset 2010-ben, túl korán lett beadva”! – A fellebbviteli bíróság pedig Újvidéken mintegy 20 hónapja nem hoz ítéletet, a bizottság Belgrádban pedig csaknem egy éve szintén hallgat, többszörösen átlépve a 90 napos válaszadási határidőt! – írja Zagyva Emma fia, illetve az unoka Tibor.[1]
            Hatodik példa: 

Az  újvidéki Sz. Piroska kárpótlási ügye – a minisztériumi utasítások hiányában – teljesen zsákutcába jutott. Piroskát és három elhunyt családtagját – szüleit és a nagyanyját – az újvidéki Felső Bíróság 2011. február 22-én rehabilitálta. A bírósági döntés elismerte, hogy Piroskáék politikai-ideológia üldözés és erőszak áldozatai voltak, s hogy a családot minden ok nélkül kezelték háborús bűnösként, hurcolták el 1945 januárjának végén Csúrogról a járeki táborba.

            Tavaly április elején a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap (PIO) tartományi fiókszervezetéhez fordultunk, azzal a szándékkal, hogy Piroska számára a rehabilitálási törvény egyik előírásával összhangban elismerje a külön szolgálati időt és a törvényben szereplő havi pénzbeli térítést.

Az alaptól az a válasz érkezett, hogy egyelőre még nem tudnak eljárni az ügyben, mert nem kaptak arra utasítást a köztársasági foglalkoztatási és szociálpolitikai minisztériumtól. Az alap nyugdíj- és rokkantbiztosítási szektorának az igazgatója azt nyilatkozta sajtónak, hogy, „ennek a hivatalnak meg van kötve a keze mindaddig, amíg az ügy procedurális bonyolításával kapcsolatos köztársasági instrukciók meg nem érkeznek. Ezek hiányában sem pozitív, sem negatív döntést nem hozhatnak.”[3]

Ez voltaképp azt jelenti, hogy hiába fogadták el a rehabilitációról szóló törvényt, a hasonló esetekben senki sem tudja érvényesíteni a jogait, hiszen hiányoznak a jogszabály végrehajtásához szükséges minisztériumi utasítások.

Az ügyben, a többszöri sürgetés ellenére sem történt előrelépés. Most nem marad más hátra, mint közigazgatási pert indítani az Alap ellen. Tekintettel arra, hogy ilyen joggyakorlat nem létezik, kérdés, mit fog dönteni a bíróság? Ha netán kötelezi is az Alapot a határozat meghozatalára, amellyel elismeri Sz. Piroska jogai, végrehajtja-e az Alap a döntést, és nem-e ismét a kísérő jogszabályok hiányra hivatkozik?  Képes-e a bíróság kényszeríteni a minisztériumot a szükséges utasítás meghozatalára?

   

 

Sz. Piroska ügyében függőben van a pénzügyi kárpótlási kérelem sorsa is, melynek átadására a törvény szerint ugyancsak joga van a sértettnek. Mivel a tavaly áprilisban benyújtott kárpótlási igényt válaszra sem méltatta a kérdéssel foglalkozó bizottság, a törvény szerint perre kellett vinni az ügyet.

A 2013. május 14-én tartott bírósági tárgyaláson az alperes Igazságügy-minisztérium képviselője meg sem jelent.

A Köztársasági Vagyonjogi Ügyészség 2013. július 7-i, a keresetre adott válaszában azt írja, hogy a táborban „álélt lelki fájdalom és félelem, alapján való kárpótlást a rehabilitálási törvény, amely mint lex specialis rendezi az ilyen alapon való kárpótlást, nem látja elő, de úgyszintén a Kötelmi Törvény rendelkezései sem”.

– A felperes hivatkozása ennek a törvénynek az egyes rendelkezéseire teljesen alaptalan és ellenkezik az anyagi jogszabályokkal – olvasható Szerbia Vagyonjogi Ügyészsége válaszában. Ebből azt lehet kiolvasni, hogy szándékéban sem áll a rehabilitációs kárpótlás fizetése, annak ellenére, hogy törvény 3. szakasz így fogalmaz: 

„A rehabilitált személy és ennek a törvénynek a 7. szakasza 5)-ös pontjában leírt személy jogosult a szabadságvesztés miatt elszenvedett lelki sérelmekért nem anyagi kár utáni kárpótlásra, összhangban a kötelmi viszonyokat rendező törvénnyel.”

A következő tárgyalás csak október 2-ára van kitűzve…

Most akkor milyen jogokat is biztosít a rehabilitálási törvény azoknak a személyeknek, akiket politikai, vallási, nemzeti vagy ideológiai okokból megfosztottak az életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól? Igazat mond-e Varga László képviselő, amikor azt állítja: „Nem igaz, hogy az ügyészségek lassítják a rehabilitációs eljárásokat”? (Érdekes mód a VMSZ képviselői többnyire az állam ügyvédei szerepében nyilatkoznak, amikor a vajdasági magyarok érdekvédelméről van szó. Még olyan esetekben is, amikor erre semmilyen szükség sem alap nincsen. Kit képviselnek tulajdonképpen?)

***     

Milyenek, tehát, – a hat példa alapján – az eddig tapasztalatok a rehabilitációról és az elkobzott vagyon visszaszármaztatásáról és a kárpótlásról? Egyszóval értékelve: rosszak? Miért? Mert mindkét eljárás – a vagyon visszakövetelési és rehabilitálási eljárás is túlságosan bonyolult és a sértettek sok esetben leküzdhetetlen akadályokba ütköznek, amit – nem csak az ügyészségek, de a többi állami szerv is – csak fokoz. Ez miatt sokan már a kezdet kezdetén elállnak az eljárások beindításától.

Nincsen tudomásom arról, hogy a vajdasági magyarok közül a két törvény meghozatalától számított több mint másfél év alatt bárki is visszakapta volna az elvett, vagy elkobzott vagyonát, illetve bármilyen más jogát is megvalósíthatta volna. Ügy tűnik, Szerbiában a kárvallottak jogait a törvények ugyan biztosítják, a gyakorlatban viszont ebből vajmi kevés, vagy éppenséggel semmi sem valósul meg.⁴

            Az itteni magyarok elégedetlenségét a következő két dolog csak további növeli:

1. A 2011. október 6-án (éppen a magyarság gyásznapján) hatályba lépett vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény 5. szakasza 3. bekezdésének 3. pontja tartalmazza a rendelkezést, miszerint az elvett vagyon-visszaszármaztatására illetve kárpótlásra nem jogosult „az a személy, aki a második világháború alatt a Szerbia Köztársaság területén tevékenykedő megszálló erők tagja volt és annak örökösei”.

Ez a rendelkezés – számos vélemény szerint – „a kollektív bűnösség elvét sugallja”. Vagyis felelősnek bélyegzett nem csak minden olyan személyt, aki magyar oldalon harcolt, függetlenül attól, hogy elkövetett-e háborús bűnt vagy nem, de ezeknek a személyeknek a leszármazottait is. Ez a rendelkezés továbbra is hatályos, bármennyire is igyekszik a VMSZ propaganda gépezete ezt elkendőzni.

2. A Csúrogon (június 26-án) – többszöri halasztás után – hivatalosan is megtörtént a szimbolikus „történelmi jelentőségű megbékélés” alkalmával nem hangzott el a szerb bocsánatkérés (csak a magyar), sőt még az alacsonyabb értékű „elnézést” szó sem. Aggodalomra ad okot az is, hogy az 1944/45-ben kollektív büntetéssel sújtott magyarokra vonatkozó korabeli rendeletek hatályon kívül helyezése – a szerb kormányfő ígéretei ellenére – mind ez ideig nem történt meg.

Úgy tűnik, folytatódik a vajdasági magyar közösség kálváriája.

A Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőinek és Magyarország állami szerveinek a kötelessége lenne, hogy azonnal elemezzék a rehabilitálási és vagyon-visszaszármaztatási eljárások gyakorlatát és megtegyék a szükséges törvénymódosítási javaslatokat, illetve diplomáciai lépéseket, követeljék a hatályos jogszabályok módosítását és a hiányzó kísérő jogszabályok meghozatalát. Már most javasolni kellene a restitúciós kérelmek beadása (2014. február 6-án lejáró) idejének meghosszabbítását is.

Újvidék, 2013. augusztus 2.

 

Bozóki Antal

__________

[1]  Fekete J. József: Nem feledkezhetünk meg egymásról. Magyar Szó, 2012. július 21., 14.; K-k: Holttá

       nyilvánítás. Magyar Szó, 2012. augusztus 23., 4. és Kabók Erika: Szenvedés-e apa nélkül felnőni?

       Magyar Szó, 2012. augusztus 25., 18.

[2] Zagyva Tibor: A valódi tabu. http://www.vajma.info/cikk/olvasok/138/A-valodi-tabu.html, 2013. július

      15. [22:04]

[3] Virág Árpád: Rehabilitálás – elméletben. Magyar Szó, 2013. február 25., 4.

[4] A restitúciós ügynökség [Agencija za restituciju] 2013. július 15-i adatai szerint, Szerbiában eddig 1142

      üzlethelyiséget, épületet és lakást adtak vissza a volt tulajdonosoknak. Kúlán 1-et, Újvidéken 89-et,

      Szabadkán 16-ot, Szenttamáson 2-őt, Zentán 2-őt, Nagybecskereken 3-at, Nagykikindán 1-et, Sremska

      Mitrovicán 9-et, Adán 3-at, Zsablyán 2-őt, Kevevárán 1-et, Óbecsén 1-et, Topolyán 4-et,

      Magyarkanizsán 2-őt, Bácspetrőcön 1-et, Antalfalván 1-et és Magyarcsernyén 1-et, vagyis Vajdaság

      területén összesen 139-et.

http://www.restitucija.gov.rs/slike/vesti/15.07.2013.%20Podaci%20o%20broju%20vracenih%20poslovnih%20prostora,%20zgrada%20i%20stanova_latinica.pdf

A magánszemélyeknek visszaadott mezőgazdasági földterületekről nem találtam megbízható adatokat.

„Az ingóságok közül visszaadásra került egy művészi festmény.”

http://www.restitucija.gov.rs/latinica/direkcija-za-restituciju.php

Augusztus 2.

Lehel napja.

A régi magyar Lél személynév későbbi alakváltozata, amely Árpád fejedelem dédunokájának a neve. Jelentése valószínűleg: lélek.

1888 – Miskolcon megszületett Korach Mór polihisztor, vegyész, a szilikátipar egyik fő fejlesztője.
1892 – Charles A. Wheeler szabadalmaztatta a mozgólépcsőt.
1922 – Meghalt Alexander Graham Bell a telefon feltalálója.
1934 – Megszületett Maár Gyula rendező (Ennyiből ennyi, Klösz mester világa)
1945 – Potsdamban befejeződött a győztes szövetséges hatalmak, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió vezetőinek csúcstalálkozója.
1976 – Los Angelesben 85 éves korában meghalt Fritz Lang osztrák származású német-amerikai filmrendező, legjelentősebb alkotásai: „Metropolis”, „M, egy város keresi a gyilkost”.
1907 – A Vatikán meghozta azt a rendeletet, miszerint a katolikusok házasságkötése csak akkor érvényes, ha az eskü egy pap és legalább két tanú jelenlétében történik.
1934 – Meghalt Paul von Hindenburg Németország elnöke, halála után ezt a tisztséget is Adolf Hitler töltötte be.

A könyvek hideg, de megbízható barátok.

Szókratész (Alópeké démosz, ókori Görögország, kb. i. e. 470 – Athén, i. e. 399.) ókori görög filozófus.

(Más) napló 9.

VARGA ÉS A REHABILITÁLÁS

Gyakorlati esetek (3.)

A rehabilitálási törvény alapján – 2006-tól és 2012. augusztus végéig – a bíróságok mintegy 2000 rehabilitálási végzést hoztak, habár a nem hivatalos adatok alapján, Szerbiában 1945 és 1985 között mintegy 50 000 politikai elítél és büntetett volt – közölte a Danas c. belgrádi napilap.[1]

            Varga László, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője a Magyar Szónak, illetve párt(ja) szócsövének nyilatkozva[2] nem említette, de a riporter sem kérdezte arról, hogyan valósítják meg a rehabilitált személyek a rehabilitálási törvényből eredő jogaikat. 

            A rehabilitálás – legyen az törvényi vagy bírósági – alapján a rehabilitált személyeknek, az elvett vagyon-visszakövetelése mellett egyéb törvény adta jogaik is vannak, mint a külön nyugdíjévek elismerése, havi pénzjuttatás (külön pótlék), egészségvédelmi és egészségbiztosítási jogok, valamint az anyagi és nem anyagi természetű, ún. rehabilitációs kártalanítás (3. szakasz).

Ezeknek a jogoknak a megvalósítása is, mint már említettem, sok – nemritkán leküzdhetetlen – akadályba ütközik. A gyakorlatban nincsen tudomásom arról, hogy – a rehabilitációs törvény 2011. december 5-i elfogadása óta a szerb parlamentben – bárki is a vajdasági magyarok közül is megvalósította volna ezek közül a jogok közül valamelyiket is.

Harmadik példa:

Amíg a korábbi (2006) évi rehabilitálási törvény volt hatályban, az újvidéki Fellebbviteli Bíróság – az alperes Szerbia fellebbezése alapján – megváltoztatta az ugyancsak újvidéki (akkor) Községi Bíróság ítéletét és M. L. kártérítési keresetét elutasította.

Az első fokú bíróság a Kopár/Kecske Szigetet (Goli otok) megjárt felperesnek, az ott elszenvedett testi és lelki sérelmek, valamint fájdalmak, tekintélye, becsülete, illetve személyi jogainak és szabadságainak sérelme miatt, nem anyagi kártérítésként kétmillió százezer dinárt ítélt meg.

A Fellebbviteli Bíróság határozatában arra hivatkozott, hogy a kereset „idő előtt lett benyújtva, tekintettel arra, hogy a rehabilitáció akkor képez majd alapot a kártérítésre, amikor meghozzák az erről szóló külön törvényt”. Így ítélt a Fellebbviteli Bíróság, annak ellenére, hogy az (akkor is) hatályos Kötelmi törvény az ilyen nemű kártérítéssel kapcsolatban világos rendelkezéseket tartalmaz, az új rehabilitálási törvény pedig még a láthatáron sem volt.   

Az 1914-ben születet felperes az új rehabilitálási törvény meghozatalát már nem érte meg. Tekintettel arra, hogy itt személyhez kötött jogról van szó, amire az örökösök már nem tarthatnak igényt, az ügy ezzel (kárpótlás nélkül) le is zárult.

A Kopár Sziget (nagyjából 16 ezer politikai rabja közül) 2007-ben rehabilitált 15 volt politikai elítéltjének kárpótlására Szerbia egyébkén 13,7 millió dinárt különített el. Habár a Rehabilitálási Bizottsághoz 190 követelés érkezett, határozatot a testület csak 15 volt fogoly esetében hozott.[3] – Az egykori rabok némelyike bejelentette: az elszenvedettekhez viszonyítva nem tartják igazságosnak a napi kilencdolláros kártérítést, ezért a strasbourgi Nemzetközi Emberi Jogok Bíróságán tervezik beperelni a szerb államot – közölte a Tanjug hírügynökség.[4]

A belgrádi Danas c. napilap írása szerint[5] a fővárosi I. Alapfokú Bíróság hozta meg az első kárpótlási ítéletet, mégpedig Mujo Vatreš žepai (most Sarajevóban élő) bosnyák nemzetiségű ügyében, aki 1995-ben megjárta a szerbiai  Šljivovica és a Mitrovo Polje tábort. A bíróság – az USA-ban is gyógykezelt Vatrešnak – az elszenvedett sérelmek miatt 500 000 dinárt ítélt meg. (A lap arról nem tudósított, hogy az ítélet jogerős-e vagy sem.)  

Negyedik példa:

A zsablyai születésű, járeki tábort megjárt N. E-t és családjának tagjait 2010-ben rehabilitálta az újvidéki Felső Bíróság. A rehabilitálási eljárás megviselte a lelki világát. Ismerve M. L. kárpótlási ügyét is, N. E. nem vállalta az újabb bírósági eljárással járó érzelmi megrázkódtatásokat. Így, kárpótlási eljárást – ismereteim szerint – nem is indított. Annak ellenére, hogy joga lett volna nem csak az őt ért, de a szüleit és a fivérét ért sérelmek utáni anyagi kárpótlásra is.

Amikor Varga nyilatkozata után a Magyar Szó egyik újságírójának felkínáltam a rehabilitálással kapcsolatos dokumentációt, azt válaszolta, hogy majd „megkérdezi a szerkesztőt”. Úgy látszik a „szerkesztőt” ez a téma nem érdekelte, vagy meg sem kérdezte, mivel az riporter a mai napig nem jelentkezett. A másik, a TV-nek is dolgozó újságíró azt válaszolta, hogy „jön majd a jövő héten”, csak éppen nem mondta, hogy melyiken.

A bírósági adatok alapján ki kellene kutatni, hogy Vajdaságban a rehabilitálás után hány esetben indult kártérítési eljárás. Mint látjuk ez sem a VMSZ-t és képviselőit, de a magyar médiát nem izgatja különösebben. Fontos, hogy a törvényt a szerb parlament elfogadta, amit aztán a VMSZ elnöke „a magyar érdekérvényesítés”, a magyar külügyminisztérium államtitkára pedig egyenesen „a magyar diplomácia egyik legjelentősebb sikerérének” nevezte az eseményt.[6]  

Újvidék, 2013. augusztus 1.

Bozóki Antal

__________

¹   M. D. Milikić: Dosad rehabilitovano 2.000 nevino osuđenih [Eddig 2000 ártatlanul elítéltet

     rehabilitáltak]. Danas, 2012. augusztus 27., 5.

²   Pesevszki Evelyn: Megcáfolt állítások. Magyar Szó, 2013. május 9., 1. és 5. o.

³   Lásd az 1-es alatti írást. 

⁴   Tanjug: Napi kilenc dollár kártérítés a Goli otokon elszenvedettekért. Magyar Szó, 2012. július

     27., 5.

⁵   M. D. Milikić: Za zatočenje u logoru u Srbiji 500.000 dinara [Ötszázezer dinár a szerbiai táborban való

    fogságért]. Danas, 2013. január 19., 4.

⁶   Bozóki Antal: Újabb „siker”?

     http://www.vajma.info/cikk/olvasok/65/Ujabb-8222siker8221.html, 2011. december 6. [21:53], Vajdasági Magyar Demokrata Párt, 

     HÍRLEVÉL, IX. évf. 274. szám, 2011. december 7.  és Civitas Europica Centralis (CEC):  Kisebbségi Sajtófókusz, 2011. december 8.

Augusztus 1.

Boglárka napja.

Újabb keletű magyar név a boglárka virágnévből. Jelentése: fémveretes, ékköves, gyöngyős, zománcos, gomba alakú építmény, virágnév.
1292 – A Svájci államszövetség nemzeti ünnepe.
1774 – Joseph Priestly, angol lelkész, liberális politikai filozófus és fizikus felfedezte az oxigént.
1818 – Megszületett Maria Mitchell amerikai csillagász, pedagógus. Ő volt az első hivatásos női csillagász, 1847-ben felfedezett egy üstököst, valamint az első nőként az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották.
1885 – Megszületett Hevesi György József, Nobel-díjas kémikus.
1885 – Budapesten megszületett Hevesy György József, magyar származású, Nobel-díjas kémikus, a hafnium felfedezője.
1919 – A Forradalmi Kormányzótanács lemondása után Peidl Gyulát bízták meg az új kormány megalakításával, akinek miniszterelnöki tisztsége egy hétig tartott.
1941 – Megszűnt a Nyugat című irodalmi folyóirat.
1945 – Meghalt Csortos Gyula színész (Hyppolit, a lakáj; Meseautó)
1946 – Kibocsátották a forintot.
1992 – Az Anyatejes Táplálás Világnapja, más néven a Szoptatás Világnapja.

65 éve, 1948. augusztus 1-jén Budapesten átadták az újjáépített Margit hidat.
 

A IV. Béla leányának nevét viselő, időrendben második fővárosi átkelőhely létesítését az Országgyűlés a Lánchíd túlterheltsége miatt rendelte el 1870-ben. Az új hidat az egykori Lipót, ma Szent István körútban egyesült Nagy- és Kiskörút kiépítésének részeként fogadták el, hogy kapcsolatot teremtsenek Buda főútvonalával, a Margit körúttal.
A nemzetközi tervpályázat kiírása után Ernest Goüin francia mérnököt bízták meg a hatnyílásos, hétpilléres híd tervezésével, a kivitelezést is a francia Societé de Construction des Batignolles cég kapta meg. A híd pilléreit díszítő szobrokat Adolphe Thabard francia művész mintázta. A híd nevét Gyulai Pál javaslatára kapta. A hidat 1876. április 30-án adták át a forgalomnak. (Arany János az átadás után írta Hídavatás című balladáját.)

A 607,12 méter hosszú, 16,84 méter széles híd 1872-1876 közt épült ötmillió forintos költséggel. 1879-től a közönséget lóvasút szállította át a hídon, ezt váltotta fel 1894-ben a villamosközlekedés. A Margitszigetre a középső pillérről levezető szárnyhíd építését 1899-1900-ban a MÁV Gépgyár végezte el. A híd első nagyobb felújítását 1935-37 között végezték el, a hat főtartó mellé további kettőt helyeztek, és a pilléreket is meghosszabbították déli irányban. A híd 22,30 méter széles lett, a pályát megemelték. A villamossíneket középre helyezték, és ekkor építették meg az aluljárókat is.
1944. november 4-én a németek által aláaknázott híd pesti oldala felrobbant, a napjainkig tisztázatlan katasztrófát vélhetően gondatlanság okozta. A szombati csúcsforgalom miatt a híd tele volt járművekkel, a több mint száz áldozat között volt Kabos Endre kardvívó olimpiai bajnok is. A híd megmaradt budai részét a visszavonuló német csapatok 1945. január 18-án robbantották fel, az Erzsébet híddal és a Lánchíddal egyidejűleg.
1945-ben a szovjet hadsereg cölöpös fahíddal oldotta meg a Margitszigettel való kapcsolatot a Sziget utca és a Lukács fürdő között. 1946-ban jégzajlás következtében a cölöphíd megsemmisült. Helyére egy négy méter széles, ideiglenes pontonhidat építettek, amelyet 1946. május 12-én fejeztek be. A "Manci" híd, ahogy a budapestiek nevezték, főként a gyalogosok részére épült, és a Margit híd újjáépüléséig, 1948 nyaráig hordozta a forgalmat.

A Margit híd újjáépítésére több elképzelés közül a Ganz gyár tervét fogadták el. Az újjáépített átkelő az eredetinél könnyebb, de azzal egyező megjelenésű acél ívhíd lett, nyolc helyett csak hat főtartóval, vasbeton pályalemezzel, és lebontották a vámházakat is. Az újjáépítést Széchy Károly, Sávos Károly, Ullrich Zoltán és Palotás László vezette, a Margit hidat 1947 őszén fél szélességben adták át, a teljes hídon 1948. augusztus 1-jén indult meg a forgalom.
Az új Margit híd első teljes felújítása 1975-78 között folyt, újabb, teljes rekonstrukciójára pedig 2009 augusztusa és 2011 decembere között került sor. Ekkor felújították az úttestet, a villamosvágányokat, kicserélték a pálya- és a hídszerkezet elemeit, kiszélesítették a hidat, és megújult a szárnyhíd is. A kerékpárosok számára az északi járdán kerékpárút, a budai parti pillérben kerékpáros-alagút létesült. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum