2024. április 3., szerda

Az ellenzék bojkottálja az önkormányzati választásokat

Az ellenzék bojkottálja az önkormányzati választásokat

  2024. ápr. 3. 11:34

A Szerbia az erőszak ellen koalíció képviselője, Miroslav Aleksić kijelentette, hogy mivel a kormány nem járult hozzá ahhoz, hogy minden helyhatósági választást ugyanazon a napon tartsanak meg, és ennek elmulasztása megerősíti azon szándékukat, hogy a következő választási folyamatban is folytatják azt, amit eddig, ezért bojkottálják a választásokat.

Szeretnénk elmenni a választásokra, de a kormány úgy döntött, hogy ellenzék nélkül fog erre kimenni. Tehát vagy lesznek választások, vagy nem – mondta Miroslav Aleksić, a sajtótájékoztatón, amelyet a gyűlés után tartottak, ahol többek között, az ellenzék követeléseiről is szó volt. Kiemelte, Ana Brnabić, a közgyűlés elnöke arról tájékoztatta őket, hogy ma írják ki a belgrádi választásokat.

Az önkormányzati választásról szóló törvény módosításának határideje április 18-án jár le, ezzel 120-ról 150 napra emelnék a választások kihirdetésének határidejét, ami megteremtené annak feltételeit, hogy minden választást egy napon – június 2-án – tartsanak. Vojislav Mihailović, a NADA koalíció tagja azt mondta, nem vehetnek részt ilyen választásokon, és nem is lesznek érvényesek. Megállapodás nélkül ért véget az Ana Brnabić közgyűlés elnöke vezette, az ellenzék és a kormány képviselői közötti választási feltételek javításáról szóló parlamenti ülés. A kormány képviselői nem fogadták el a Szerbia az erőszak ellen koalíció és a NADA feltételeit.

Az ellenzékkel folytatott egyeztetések befejeződtek – mondta Brnabić abban a teremben, ahol az ülés zajlott, hozzátéve, hogy az összes egyeztetést befejezte. A találkozó után nem szólt a médiához. A belgrádi választások kiírásának törvényes határideje is ma van, ezt a parlament elnökének kell megtennie. Brnabić két napja azt mondta, hogy ma mindenképpen kiírja a belgrádi választásokat, mert nem akar törvényt sérteni.

https://szmsz.press/2024/04/03/az-ellenzek-bojkottalja-az-onkormanyzati-valasztasokat/

Messzeható kihatásai vannak annak, amit a magyar oktatás elkövet ma az autista gyerekekkel

A Szabad Európa honlapja

2024. április 3.

Jó reggelt kívánunk!
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

„A gyermekbántalmazás legalizált formája” – akiket kivet magából a magyar közoktatás
Bár az elmúlt tizenhét évben itthon tízszeresére emelkedett az autista gyermekek száma, az állam még mindig nem biztosítja számukra egyik alapvető jogukat: az oktatáshoz való hozzáférést. Számtalan jogi kiskapu áll az iskolák rendelkezésére, amelyeket rendre ki is használnak, hogy megfosszák az érintett gyerekeket a kizárólag papíron létező integrált oktatástól, azzal oldva meg a velük járó problémát, hogy eltüntetik őket szem elől. Amit a magyar oktatás ma elkövet az autista gyerekekkel, annak eredményei a felnőttkorban is messzehatók a szakértők szerint.

A kormány korábbi bejelentéseinél is sokkal rosszabban alakult a 2023-as költségvetési hiány
Tavaly is jóval túlköltekezett a magyar kabinet az ország bevételeihez képest: több mint 5018 milliárd forint, GDP-arányosan 6,7 százalékos lett a kormányzati szektor hiánya. A bejelentések tavaly ősszel még 3,9 százalékot jeleztek előre, ennek lett majdnem a kétszerese a vége.

Már a Fideszt is érdekli a csádi katonai szerepvállalás és a kínai rendőrök ügye
Ellenzéki kezdeményezésre áprilisban a parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága meghallgatást tart arról, hogy a tervek szerint kétszáz magyar katona menne Csádba, valamint arról, hogy a jövőben kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon. Kósa Lajos fideszes szakbizottsági elnök még a belügyminisztérium helyettes államtitkárát is felelősségre vonta. A tervezett csádi misszió körül elég sok a kérdőjel, cikkünkben ezeket járjuk körbe.

A sajtószabadság EU-s védelme: későn és kompromisszumokkal, de végre van
Részben a Magyarországon történtek miatt megszületett az első olyan európai uniós szabályozás, amely a sajtószabadságot hivatott garantálni. Szakértők szerint ez előremutató, és alkalmas lehet a sajtószabadság védelmére – csak épp nem Magyarországon, mert itt tíz évvel ezelőtt lett volna szükség hasonlóra. Új szabályok vannak a közösségi médiára is, ami egyenesen a Fidesznek kedvezhet.

Visky András: Magyarországon kötelező tartozni valamelyik oldalhoz
„A politika leural mindent, folyamatos belső háborúban él az ország” – többek között így összegezte a hazai helyzetet Visky András erdélyi magyar író, a tavaly megjelent, nagy sikerű Kitelepítés szerzője, akit idén március 14-én Kossuth-díjjal ismertek el.

Parkváros vagy mini-Dubaj? Lakógyűlés a rákosrendezői beruházásról
Április végéig várja a Fővárosi Önkormányzat a budapestiek véleményét a Rákosrendezőre tervezett mini-Dubajról, de a fővárosi szakrendelőkről sorsáról is kérdezik őket.

Az Európai Ügyészség vizsgálja az Ursula von der Leyen és a Pfizer vezetője közti kommunikációt
Korábban Belgiumban beperelték Ursula von der Leyent a járvány alatt a Pfizerrel folytatott oltóanyag-tárgyalásokon betöltött, túlzottnak vélt szerepe miatt. Az ügy átkerült az Európai Ügyészséghez, amely a közösségi pénzek korrekt felhasználása felett őrködik. A Politico szerint Orbán külön is megpróbálta feljelenteni az Európai Bizottság elnökét.

Ünnepel a török ellenzék, miután tarolt az önkormányzati választáson
Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) 35-öt szerzett meg a 81 tartományi székhelyi polgármesteri tisztségből, míg a török elnök pártja, az Igazság és Fejlődés (AKP) 2002-es alapítása óta most először a második helyre került 24 elnyert poszttal.
 
Amit még tudni érdemes
Orbán energiafüggetlenségről és zöld jövőről beszél, de tenni alig tesz érte (Telex)
Kár lenne Orbán Viktor vagy a Fidesz zöld fordulatáról beszélni, mert ahogy azt a szakértők elmondták, a kormány tettei továbbra sem errefelé mutatnak.

Sorcsere a Fidesz EP-listáján, a befutónak számító helyek felét új jelöltek foglalják el (Népszava)
Forrásunk szerint a listán jó helyet kaphat Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. 

Ezermilliárdot vittek külföldi bankokba a magyarok (Bank360)
A magyarok bankbetétjeinek nyolcada már külföldön van. A hazai befektetők 2011-ben kezdték gyors ütemben kivinni a pénzüket az országból, de a folyamat 2022-ben pörgött fel igazán.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

2024. április 2., kedd

Vitézy Dávid lehetségesnek tartja Karácsony Gergely visszalépését

A Szabad Európa honlapja

2024. április 2.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink az utóbbi napokból:

Vitézy Dávid: Ha zárul az olló, Karácsony Gergely visszaléphet
„A kormányhoz és a Fideszhez semmilyen közöm nincsen!” – mondja Vitézy Dávid, aki azt is elárulta, hogy 2022-ben a Fideszre szavazott. A 3-as metró ügyében feljelentést fog tenni, Budapest nincs felkészülve olimpia megrendezésére, s nem kizárható Karácsony Gergely visszalépése. Címlapinterjúnk Vitézy Dávid főpolgármester-jelölttel.

A NER kavarásai a Balkánon
Az elmúlt évtizedben a magyar kormány politikai barátokat és Mészáros Lőrinc, valamint Tiborcz István vezetésével befektetések sorát szerezte a Balkánon. Az Atlaszban a téma a NER és a Balkán. Ezúttal Németh Ferenc, a Magyar Külügyi Intézet szakértője és Keller-Alánt Ákos, a Szabad Európa újságírója volt a vendégünk.

Teljesítményhez köthetik a kifizetéseket a jövő kohéziós politikájában
Az európai uniós tagság húsz éve alatt a csatlakozás idején mért fejlettségi átlag 52 százalékáról az egy főre jutó átlagos EU-GDP nyolcvan százalékára zárkózott fel Közép- és Kelet-Európa – írták a kilencedik kohéziós politikai jelentésben, amely meggondolandónak tartja a politika átállítását teljesítményalapú végrehajtási modellre.

Orbán Viktor szappanoperát rendez – heti kampány-összefoglaló
A maffiaállam működése vs. Jelenetek Don Pedro és Donna Judina házasságából: ez a két történet verseng a közönség figyelméért a Magyar–Varga–Rogán-botrányban. Mivel Magyar Péter politikai tőkéjét építené a NER színfalak mögötti működéséről szóló kiszólásaival (vagyis egy titkos hangfelvétel közzétételével immár: bizonyítékával), ezért heti kampány-összefoglalónk vezető helyére kívánkozik az ügy. Azért történt más is: most először fut neki közös listával három ellenzéki párt az EP-választásnak.

Gyabronka József: A nézőnek kéne eldöntenie, hova vesz jegyet és hova tapsol
A színész azt mondja: a színház feladata, hogy bemutassa az aktuális társadalmi problémákat, a döntést pedig a nézőkre bízza. A megosztottság viszont a színészek közötti viszonyt is rohasztja, igaz, főleg intézményi szinten jelentkezik. Pedig ez kizárólag a hatalom birtoklása és megtartása miatt történik. Gyabronka Józseffel a Szelfiben beszélgettünk, most ennek szerkesztett változatát olvashatják.

Schermann Márta: Azt ígéri a társadalom az állami gondozottaknak, hogy majd gondoskodik róluk
A társadalom peremére szorult, nehéz helyzetben lévő embereket állít színpadra hivatásos színészekkel együtt Schermann Márta színházi rendező, az Art-ravaló projekt szakmai vezetője. Előadásainak különleges helyszínei között volt már botanikuskert, gőzfürdő, börtön, piac, metróaluljáró, kórház és gyermekotthon is. A szakember a Szelfiben arról is beszélt, az ő tapasztalatai is megerősítik a gyermekvédelemmel kapcsolatos súlyos problémákaté.

Hajnóczy Soma bűvész: „Engem az alkotás mozgat”
Az embernek az az érzése, hogy Hajnóczy Somából nem csak egy van, a többszörös világbajnok bűvész annyi mindennel foglalkozik egyszerre. Könyvet ír, társasjátékot fejleszt, zenél, videózik, ezer helyen lép fel. Közben házat vesz egy rászoruló családnak, és hajléktalanoknak „varázsol” pénzt.

Kelet-európai lehet a NATO új vezetője?
Idén négy jelentős politikai pozícióban is személycsere lesz: az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki posztján, az unió külügyi főképviselői helyén, valamint a NATO élén. A néppárti Ursula von der Leyen jelenlegi bizottsági elnök esélyes a duplázásra, de a leköszönő román elnök, Klaus Johannis még bekavarhat.

Miért próbálja Putyin Kijevre és a Nyugatra kenni a felelősséget a koncerttermi támadásért?
Semmi új nincs abban, hogy Oroszország bajaiért Washingtont és a Nyugatot okolja Vlagyimir Putyin, viszont a tét különösen magas most, a beszláni túszdráma után legsúlyosabb terrortámadást követően.

Egy másik cikkünkben arról írtunk, hogy Alexander Vershbow volt moszkvai amerikai nagykövet szerint az elmúlt két évtized legsúlyosabb oroszországi terrortámadása „súlyos hírszerzési kudarcot” jelent, amelyet azonban a Kreml további mozgósításra és az elnyomás igazolására használhat fel.

Gyakorlatilag halálos ítélet az oroszországi másként gondolkodók börtönbüntetése
Folyamatosan nő a politikai állásfoglalásuk vagy vallási meggyőződésük miatt őrizetbe vett oroszok száma, különösen az ukrajnai totális invázió óta. Az aktivisták szerint a hatóságok a zord körülmények, az orvosi ellátás megvonása és az elszigetelés révén kíméletlenül rombolják az egészségüket.
 
Amit még tudni érdemes
Háború készül az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank között (HVG)
Készülőben van egy ÁSZ-jelentés, amely muníciót szolgáltat a kormánynak a jegybank feletti ellenőrzés visszaszerzéséhez. A Magyar Nemzeti Bank működéséről szokatlanul éles véleményt fogalmaz meg az Állami Számvevőszék, amivel új frontot nyit a kormány és a nemzeti bank vitájában.

Premier plánban nézhetjük Rogán Antal pályafutásának talán legkeményebb kommunikációs háborúját (Telex)
A Rogán Antal vezette propagandagépezet az elmúlt 15 évben gyakorlatilag mindenható volt Magyarországon, a végtelen erőforrásból dolgozó, verhetetlen csodafegyver azonban 2024 februárjában váratlanul besült.

Egy nemzetbiztonsági főtanácsadó nemzetbiztonsági tapasztalat nélkül és egy soroskatonázó államtitkár – Rogán Antal emberei felügyelik a titkosszolgálatokat (444)
A NER tizenötödik évében joggal merülhet fel a kérdés, hogy a személyi változások kizárólag ezt a szakmaiságot tükrözik-e.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

 
Danas, 2024. április 1. 9.

2024. április 1., hétfő

SZEREPZAVARBAN

Az elnöki tisztséget nem örökölni kell, hanem kiérdemelni!

Bár az erdő zsugorodott, a fák
továbbra is a fejszére szavaztak,
mert a nyele fából volt, és azt
hitték, hogy közülük való.
Török közmondás

 
A Magyar Szó 2024. március 20-ai címoldala

Amióta Pásztor Bálint az elhunyt apja (néhai Pásztor István) után a VMSZ (Vajdasági Magyar Szolgapárt) elnöki székébe ült (2024. március 2-án) szinte nem múlik el nap, hogy valamelyik Magyar Nemzeti Tanács alapította média vagy egyszerre több is ne közölne – legtöbbször a címoldalon – valamilyen vele vagy pártjának valamelyik muftijával (főnökével, irányítójával) kapcsolatos írást, interjút, stb. Kommentár viszont sehol!
Volt olyan nap, hogy II. Pásztor több cikkben is szerepelt, hol ilyen, hol olyan (többnyire pártelnöki, városi képviselőházi elnöki, frakcióvezetői) minőségben, bármi ürügyén! Gyakran ezek a szerepek össze is keverednek, néha bizony maga sem tudja, hogy kit és mit képvisel. A buzgó szereplésben, propagandában még az apján is túltesz! Hogyan is nézett ez ki – főbb vonalakban – márciusban?

A Magyar Szó március 7-i címoldalán közli, hogy Pásztor Bálint Budapesten „Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt, egyebek mellett a Horgos-Röszke határátkelő nonstop nyitva tartásának állandósításáról, továbbá a magyar-szerb viszony sikereinek (?? – B.A.) fejlesztéséről”[1]
Mintha legalábbis egyenrangú felek lennének! Az is probléma, hogy a két (párt)politikus nincs tisztában azzal, hogy mivel kell foglalkozniuk. A Kispásztor ugyanis olyasmiről tárgyalt a magyar külügyminiszterrel, ami nem egy pártelnök munkakörébe tartozik. A téma a szerb és a magyar közlekedési miniszter illetékessége. Még az a kérdés is felvethető, hogy a témában miért nem az MNT elnöke kért fogadást az illetékes minisztertől?

Kitaposott út, új elnök, saját arcél címmel közölte a Magyar Szó nevű pártnapilap március 9-i hétvégi száma[2] (az első és a teljes negyedik oldalon) az új VMSZ-elnök első „nagyinterjúját”.
A hat gépelt oldal terjedelmű, 2.487 szóból (szóköz nélkül 15.529 karakterből!!) álló, apró betűs, szinte olvashatatlan szöveg jól utal az egyetlen magyar nyelvű napilap pártpropaganda jellegére.
– Aki velem szembe jön a párton belül, azt elüti a vonat – természetesen képletesen mondva”, fogalmazta meg politikája lényegét a Junior, mutatva ezzel a jellemét is.

Pásztor Bálint március 12-én a VMSZ házi rádiójában, a Szabadkai Magyar Rádió (SZMR) Napindító című (alákérdezős) műsorában szerepelt, ahogyan az apja is rendszeresen tette (Orbán Viktort utánozva).
– A VMSZ önálló és az önállóságára büszke párt – hangoztatta az elnök a műsorban[3]. Nos, ezt senki sem fogja elhinni, mindenki előtt világos, hogy a VMSZ egy szolgapárt, szerepe a Szerb Haladó Párt (SNS/SZHP) politikájának támogatásában, teljes mértékű kiszolgálásában merül ki.
A VMSZ képviselői – 2014 óta, amikor a párt hatalmi szövetséget kötött az SZHP-vel – árulókként megszavaztak számos olyan határozatot, amelyek hátrányosan érintették a magyar közösséget, de voltak olyanok is, amelyek egyenesen megalázóak.
Így például a VMSZ képviselői 2018. június 19-én megszavazták a tartományi képviselőházi határozatot, miszerint Vajdaság napjaként ünnepeljük november 25-ét, amikor 1918-ban Szerbiához csatolták a Délvidéket; kiemelt jelentőségű lett május 15-e is, mivel 1848-ban ekkor ment végbe a Szerb Vajdaság kikiáltása a karlócai népgyűlést követően[4], stb.

Március 13-án a VMSZ elnöke a Facebook-oldalán számolt be, hogy Bányai Gábor magyar országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztésével megbízott kormánybiztost „látta vendégül”, akivel „a határátkelés meggyorsítása, a határátkelők kapacitásának bővítése, a vízgazdasági fejlesztés, a Szabadka-Baja vasúti forgalom beindítása és más jelentős államközi (??!) szerb-magyar közös projektek megvalósítása kapcsán egyeztettek”[5].
Milyen alapon „egyeztet” egy pártelnök „államközi projektekről”? Ki bízta meg ezzel? Ki engedélyezi ezeknek a politikusoknak az illetékesség áthágását? Ezek a kérdések nem a minisztériumok vagy a magyar-szerb kormányközi gazdasági vegyes bizottság illetve a kisebbségi vegyes bizottság illetékességbe tartoznak? A Kispásztornak inkább arra a kérdésre kellene választ választ adni, hogy az utóbbi bizottság 2016. április 4. óta miért nem ülésezett?

A VMSZ kisajátította, pártünnepségre züllesztette a nemzeti ünnepeket is, mint például március 15-ét, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének napját, és augusztus 20-át, az első magyar király és egyben a magyar államiság ünnepét. Pásztor Bálint – az elhunyt apja nyomdokain haladva – ezt is csak folytatja.
Március 14-én a királyhalmi szobor avatóünnepségen a Vajdasági Magyar Szövetség elnökeként ő mondott beszédet, nem pedig a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke, ahogy illett volna!
Annál is inkább Fremond Árpádnak kellett volna beszédet tartani – akiről nem tudni, hogy miért is kapja a fizetését –, mivel az anyaországot az ünnepségen Potápi Árpád János, Magyarország miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős államtitkára képviselte, nem pedig valamelyik fideszes párttitkár! A Kispásztor azonban fittyet hány a protokollra, neki a nyilvánosság előtt és a közmédiában való szereplés a fontos!
Az MNT annyira volt jelen a királyhalmi ünnepségen, hogy – a Magyar Szóban közölt felvétel szerint – a szónoki emelvényre ki volt írva „Magyar Nemzeti Tanács”[6]. Még a látszatra se adnak: VMSZ = MNT!

Pásztor Bálint a királyhalmi koszorúzási jelenés után ismét a Magyar szó címoldalán virított. Ezúttal Szabadkán mondott (ismét az MNT elnöke helyett) lagymatag ünnepi beszédet az 1848–49-es események kapcsán[7].
Beszédjében üzenni próbált a (maradék) vajdasági magyar értelmiségnek is, mondván, hogy „a szabadságharc vezéregyéniségei” „nem elemeztek és találgattak, nem észvertek (allúzió Pressburger Csaba Észverés[8] című „közéleti kijózanító” műsorára), hanem odaálltak és húzták a nemzet igáját, hogy levethessük a rabigát”[9]. Ezek szerint „rabigában” vagyunk, amelyből majd a Junior megszabadít bennünket? A haladó párti szerb politika a szabadságért küzd vele együtt?
A pártelnök a beszéde folytatásban ismét az elhunyt apja, Pásztor István érdemeiről szólt (akalomhoz nem illően), mondva, hogy „a VMSZ előző elnöke állhatatosan szolgálta közösségét, kitartó munkája, hozzáértése és diplomáciai készsége (?? – B.A.) vitték a VMSZ nagy volumenű, egész Vajdaságot fejlesztő, ugyanakkor országhatárokon is átívelő projektjeit sikerre”[10] (?? – B.A.). Szerinte „ő volt az, aki a magyar pártok közötti összefogást nemcsak kezdeményezte, hanem meg is valósította”[11]. Miféle magyar pártok?! Pásztor Bálint nem átall sírjukból kiásott vajdasági magyar fantompártok (VMDP és MEP) összefogásáról beszélni?
Az ünnepségről készült írás az MNT elnökét meg sem említi. Talán ott sem volt? Igaz, hogy Fremond a néhai Pásztor István kegyelméből lett a testület elnöke, de ha már elvállalta a tisztséget, illene valamit csinálnia is! Fremond Árpádnak ez nem megalázó?

Március 19-én az címoldalas hír a köztársasági képviselőház ülésének folytatásáról készült. A junior Pásztor küldetése az volt, hogy a vitában fényezze Ana Brnabićot, az SZHP LGBT káderét, aki 2017-től (!!) kormányfő volt és akit másnap házelnöknek választottak. Demonstrálta, hogy a VMSZ továbbra is elvégzi a lakájmunkát. (Látni kellett Kovács Elvirát, hogy nyomult a parlament alelnöki székének mielőbbi elfoglalásáért!)
– A VMSZ frakcióvezetője rámutatott arra, hogy Ana Brnabić Szerbia történelmében a legtovább állt a kormány élén, munkássága idején, az SZHP és a VMSZ koalíciós megállapodásának köszönhetően számos közös projektet sikerült megvalósítani, ami az ország polgárai, a vajdasági magyarság, a Magyarországban élő szerb kisebbség és Magyarország és Szerbia közös érdekeit szolgálja. Megépült a Szabadka központját elkerülő Y ág (hosszú idő után – B.A.), az élménypark Palicson (aránytalanul sok pénzből – B.A.), napok kérdése és a szabadkai Népszínház épületén is befejeződnek a munkálatok (csaknem húsz év után! – B.A.). Számos projektum valósult meg azokban az önkormányzatokban, amelyekben hagyományosan magyarok élnek többségben (leginkább magyarországi pénzekből – B.A.). Dr. Pásztor Bálint kiemelte, számít arra, hogy Brnabić sikeres munkátfog végezni házelnökként is, így a VMSZ támogatja megválasztását – írta a Magyar Szó tudósítója az ülésről[12].

Március 20-án a Magyar Szó ismét a címoldalon közli, hogy a Kispásztor, a VMSZ gázolós mozdonyvezetője az előző napon a VMSZ szabadkai székházában Alexov Lyubomirral, a magyar Országgyűlés szerb szószólójával tárgyalt (lásd a fotón).
– A VMSZ elnöke kiemelte, abban állapodtak meg, hogy a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a Szerb Országos Önkormányzat a jövőben rendszeresen tart együttes üléseket, ekképpen folytatva a két szerv között korábban kialakított együttműködést – írja a találkozóról készült cikkben[13].
A junior Pásztor ismét szerepzavarban volt, mert az MNT és a Szerb Országos Önkormányzat együttműködéséről – a VMSZ elnöke helyett – a két önkormányzat elnökének kellett volna megállapodni!

Március 22-én „telt ház előtt vetítették a palicsi Vigadóban a Most vagy soha! című nagyszabású magyar történelmi kalandfilmet”[14]. Az esemény persze nem múlhatott el, hogy a Junior ismét ne „köszöntse az egybegyűlteket”[15], produkálja magát.
– Végre egy igazi közösségi mozis élményben lehet részünk Palicson. Ilyen még nem volt, hogy egy héttel a magyarországi bemutatót követően mutathatunk be magyar filmet Vajdaságban. Hatalmas az érdeklődés, ami azt jelenti, jól döntöttünk, amikor megkértük Rákay Philipet arra, hogy hozza el a filmet nekünk is Vajdaságba – áradozott a VMSZ elnöke.
A Magyar Szó persze megint csak terjedelmes címoldali cikkben számol be – a művelődési oldal helyett – a filmről, amiről egyébként nagyon megoszlóak a vélemények.

Március 28-án Christopher Hillel, az USA belgrádi nagykövetével találkozott a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai székházában Pásztor Bálint – számol be a Magyar Szó.
A tárgyalást követő sajtótájékoztatón Pásztor elmondta, mindenekelőtt a VMSZ tevékenységéről, a vajdasági magyar közösség megtartásáért folyó harcról beszélgettek, valamint kitértek a VMSZ szerepvállalására a szerbiai politikai színtéren és jövőbeni célkitűzéseire. […] Szavai szerint arról tájékoztatta vendégét, hogy a VMSZ a Szerb Haladó Párttal működik együtt, ám önállóságát (?! – B.A.) továbbra is meg kívánja őrizni – közölte a lap[16]. A vajdasági magyar közösség valós helyzetéről, demográfiai katasztrófájáról, folyamatosan leépülő gazdasági és egyéb helyzetéről viszont egy szót nem mondott. 
A tapasztalt diplomata „érdeklődéssel hallgatta a vajdasági magyar közösség lehetőségeivel és szerepével kapcsolatos tájékoztatást, majd abbéli reményének adott hangot, hogy a közösség a jövőben is fejlődik, és ugyanúgy része lesz a folyamatoknak, mint eddig. […] A nagykövet elégedetten nyugtázta, hogy Szabadkán őrzik az építészeti örökséget, reméli, hogy ez a jövőben szintén így lesz – olvasható a tudósításban.
Az amerikai nagykövet a helyszínen győződhetett meg, hogy az SZHP-t lakájként kiszolgáló párthivatalnokról van szó, aki nem képes az apja árnyékát átlépni. Pásztor Bálinttól csak egyoldalú tájékoztatást kaphatott, a vajdasági magyar közösséggel kapcsolatos valós ismeretei érdekében azonban elengedhetetlenül szükséges lenne, hogy a magyar ellenzéki fórumok vezetőivel is találkozzon!

A Magyar Szó március 29-i száma a teljes 5. (színes) oldalon Pásztor Bálint húsvéti jókívánságait, a Magyar Nemzeti Tanácsét pedig a 7. oldalon közli. Ez is mutatja, hogy a VMSZ a lap számára fontosabb, mint az MNT! Varjú Márta főszerkesztő tudja, hogy ki az „alapító”, kitől kell jobban félni! 

***
Az Európai Parlament 2024. február 8-i állásfoglalásának 18. pontja „elítélte […] a széles körben elterjedt etikátlan és a hivatalban lévők javára elfogult médiatudósításokat; aggodalommal állapítja meg, hogy a kormány számos médiaorgánumot befolyásol vagy ellenőriz, ami a kampány során egyenlőtlen versenyfeltételeket eredményezett az ellenzéki jelöltek számára”[17].
Jól illik ez a megállapítás (is) az MNT alapította médiára, amelyben a Vajdasági „Magyar” Szövetség politikájának ízléstelen propagálása és a párt vezető tisztségviselőinek napi szintű népszerűsítése, az erkölcsi és egyéb alap nélküli Pásztor-kultusz gerjesztése folyik – közpénzekből, vagyis mindannyiunk pénzéből. Miközben a szerkesztőségek arcátlanul semmibe veszik a szakma szabályait, a médiatörvényt, az Európai Parlament és az Európa Tanács állásfoglalásait[18]!

Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, városi képviselőházi elnöki, frakcióvezetői, egyetemi tanári, stb. állásban tetszeleg, de még egyik helyen sem bizonyított! A magyar közösség vezetőjének képzeli magát, holott erre se képessége, se jogosultsága nincsen!
A magyar nyelvű sajtó azzal nem foglalkozik, hogy Szerbiában mély politikai válság van, hogy az országnak 2023. december 17-e óta nincsen kormánya, hogy a Tartományi Képviselőháznak nincsen elnöke, hogy az intézmények nem működnek, hogy nem tudni mikor lesznek a helyhatósági választások, miközben rövidesen letelik a négyéves mandátumuk…

BOZÓKI Antal
__________
[1] P.E.: Horgos2-Röszke2 egész napos nyitva tartás a cél. Magyar Szó, 2024. március 7. 1., 4.
[2] Pesevszki Evelyn: Kitaposott út, új elnök, saját arcél. Magyar Szó, 2024. március 9. 1., 4., és/vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.305246/Kitaposott-ut-uj-elnok-sajat-arcel, 2024. március 9. 08:30

[3] (Pannon RTV) A VMSZ az önállóságára büszke párt. Magyar Szó, 2024. március 13. 4., és/vagy Napindító (SZMR) - Interjú dr. Pásztor Bálinttal, a VMSZ elnökével. http://www.pasztorbalint.rs/hu/sajtoszoba/napindito-szmr-interju-dr-pasztor-balinttal-a-vmsz-elnokevel. 2024. március 12.

[4] v-ár: Történelemóra a parlamentben. https://www.magyarszo.rs/hu/3708/kozelet_politika/185019/T%C3%B6rt%C3%A9nelem%C3%B3ra-a-parlamentben.htm, 2018. június 19. 20:47 >> 2018. június 22. 17:33

[5] Fejlesztési tervekről tárgyaltak. https://www.vmsz.org.rs/hirek/sajtofigyelo/fejlesztesi-tervekrol-targyaltak, 2024.március 13. 17:32, és Tervezünk és fejlesztünk. Magyar Szó, 2024. március 14. 4.

[6] B.em: Nemzeti ünnepeink összekötnek. https://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.305545/Nemzeti-unnepeink-osszekotnek, 2024. március 14. 14:04, és/vagy Nemzeti ünnepeink összekötnek. Magyar Szó, március 15. 1., 9.

[7] P.E.: A szabadságba vetett hit nem halványul. Magyar Szó, 2024. március 16. 1., 5., és/vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.305647/A-szabadsagba-vetett-hit-nem-halvanyul, 2024. március 15. 20:50

[8] Észverés. https://podcast.rs/show/eszveres/

[9] A 7-es alatti írás.

[10] Uo.

[11] Uo.

[12] mh: Oscartól a hadikészültségig. Magyar Szó, 2024. március 19. 4., és vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.305781/Oscartol-a-hadkeszultsegig, 2024. március 18. 20:55

[13] P.E.: Folytatódik a szerb–magyar kisebbségi együttműködés. Magyar Szó, 2024. március 20. 1., és vagy https://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.305833/Folytatodik-a-szerb-magyar-kisebbsegi-egyuttmukodes, 2024. március 19. 20:07

[14] L.M.: Egy nap a márciusi ifjakkal. Magyar Szó, 2024. március 23. 1., 4., és/vagy https://www.magyarszo.rs/kultura/film/a.306022/Egy-nap-a-marciusi-ifjakkal, 2024. március 23. 16:56

[15] Uo.

[16] P.E.: Az amerikai nagykövettel tárgyalt Pásztor Bálint. https://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.306288/Az-amerikai-nagykovettel-targyalt-Pasztor-Balint, 2024. március 28. 14:39, és/vagy Magyar Szó, 2024. március 29. 3.

[17] Az Európai Parlament 2024. február 8-i állásfoglalása a választásokat követő szerbiai helyzetről. (2024/2521(RSP)). https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2024-0075_HU.html.

[18] Bővebben lásd A VMSZ-es propaganda támogatása közpénzből c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16238, 2024. március 29. 11:59