Október 26.

Dömötör napja.

Magyar eredetű név, a Demeter név alakváltozata.

1800 – Parchimban megszületett gróf Helmuth von Moltke porosz vezértábornagy, aki jelentős katonai sikereket ért el a porosz-osztrák és a német-francia háborúban. Stratégiáját a „szétválva vonulni, egyesülve lesújtani” elv jellemezte.
1854 – Megszületett az amerikai Charles W. Post, aki a kukoricapehelyből gazdagodott meg.

1861 – Johann Philipp Reis német fizikus feltalálta a hangok elektromos közvetítésére szolgáló eszközt, amelyet telefonnak nevezett el.
1883 – Trencsénben megszületett Zemplén Géza Kossuth-díjas kémikus, a magyar gyógyszeripar fejlesztésének egyik meghatározó alakja.
1902 – Megszületett Beryl Markham angol pilóta, az első nő, aki egyedül átrepülte az Atlanti-óceánt keletről nyugatra 1936-ban, emlékiratait „West With the Night” címmel 1983-ban újra kiadták.
1902 – Meghalt Elizabeth Cady Stanton az amerikai női egyenjogúság élharcosa.

1916 – Jarnacban megszületett Francois Maurice Adrien Marie Mitterrand francia politikus, akit 1981-ben Franciaország köztársasági elnökévé választottak.
1940 – Megszületett Keith Hopwood gitáros a Herman's Hermits zenekarból.
1947 – Megszületett Hillary Rodham Clinton, az egykori First Lady, Bill Clinton volt amerikai elnök felesége, szerző, ügyvédnő és New York-i szenátor.
1952 – Budapesten megszületett Korcsmáros György színművész és rendező, aki Presser Gábor „Padlás” című színdarabját is rendezte.

Október 25.

Blanka napja.

Középlatin, spanyol eredetű név. Jelentése: fényes, ragyogó, tiszta

1825 – Megszületett ifj. Johann Strauss osztrák zeneszerző, a „valcerkirály”.
1838 – Megszületett George Bizet a romantika nagy francia zeneszerzője (Carmen).
1861 – Kaposvárott megszületett Rippl-Rónai József festőművész és iparművész, magyar szecesszió kiemelkedő alakja. Ismertebb festményei: „Babits”, „Karinthy Frigyes portréja”, „A körtvélyesi kastély”, „Apám és Piacsek bácsi vörös bor mellett”, „Nő fehérpettyes ruhában”.
1862 – Párizsban meghalt Teleki Blanka grófnő, reformpedagógus, a női egyenjogúságért folytatott küzdelem élharcosa.
1864 – Megszületett John Francis Dodge, az idősebbik autógyártó és milliomos Dodge-fívér.
1864 – Provincia de Besangon-ban (Paris, Franciaország) megszületett Louis Jean Lumiere feltaláló, filmrendező, aki testvérével Auguste (Marie Louis)-al szabadalmaztatta a mozgófilm vetítésére alkalmas kinematográfot.
1944 – Verpeléten megszületett Kovács Kati SZOT- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, színésznő, aki 1965-ben a „Ki mit tud?” győzteseként tűnt fel (Nem leszek a játékszered!).
1944 – Megszületett Jon Anderson,a Yes zenekar varázslatos hangú énekese.
1948 – Megszületett Glenn Tipton gitáros a Judas Priestből.
1956 – Megszületett Matthias Jabs, a Scorpions gitárosa.

85 éve, 1928. október 25-én felavatták a Magyar Rádió mai székházát Budapesten.
Az intézmény székháza az akkori Sándor, a mai Bródy Sándor utcában épült fel. Akkor ott kapott helyet a

Magyar Távirati Iroda (MTI) is, amely az 1950-es évek elején önálló épületbe költözött a Naphegyre. A rádió előzménye, a vezetékes telefonhálózatra épülő "Beszélő Újság", Puskás Tivadar találmánya 1893-tól működött. A Magyar Rádió első műsorát 1924. március 15-én sugározták középhullámon egy 250 watt teljesítményű adóval, a rendszeres műsorszórás 1925. december 1-jén indult meg. Az egész ország területén hallható adás sugárzásához szükségessé vált egy nagy teljesítményű adó felépítése, helyszínnek Szigetszentmiklós Lakihegy nevű részét választották, az adótornyot 1928 áprilisában helyezték üzembe. A rádióelőfizetők száma viharos gyorsasággal nőtt, 1933-ra meghaladta a háromszázezret, így újabb fejlesztés vált szükségessé, az év végén átadták a 284 méter magas, szivar alakú lakihegyi tornyot, Európa akkor legmagasabb építményét.
1928. október 25-én avatták fel a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Rádió és Telefonhírmondó új székházát, Gerlóczy Gedeon tervei alapján, a Főherceg Sándor (ma Bródy Sándor) utca 7. szám alatt. 1932 és 1936 között Münnich Aladár, majd 1939–1944 között Cséry Miklós tervei alapján újabb bővítésekre került sor. 1945 februárjától megindult a stúdiópalota háború utáni helyreállítása, 1949 novemberében az udvaron Szabó István tervei alapján felépült a vendégek fogadására és a rádiós műhelymunka serkentésére a Pagoda épülete. Később az épülettömbben lévő újabb ingatlanok birtokbavételével terjeszkedett a rádió.
A "Sándor utcai hangház" épületei részesei voltak a történelem nagy eseményeinek, így például 1938-ban az Eucharisztikus Kongresszusra és a Szent István-évre érkező zarándokok egyik szervező és központi közvetítő helyéül szolgált. A második világháború idején a rádió szerepet vállalt a lakosság riasztásában, tartotta a kapcsolatot a fronton harcoló katonákkal, 1944. október 15-én főszerepe volt Horthy kormányzó sikertelen kiugrási kísérletében. A koncepciós perek (1949) idején a Mindszenthy- és Rajk-per innen hangzott el először. 1956. október 23-án éjjel voltaképpen itt robbant ki a fegyveres felkelés és szabadságharc. Majd a közszolgálati rádió a szabadság rádiójává vált, Szabad Kossuth Rádió néven. Az új magyar gazdasági mechanizmus kihirdetése és az 1968-as csehszlovákiai eseményekről beszámoló hírek is innen kerültek az éterbe. A köztársaság 1989-es kikiáltásának és a szabad választásoknak is itt adtak hangot először.
A közmédia 2011-ben megkezdett integrációjának jegyében a közszolgálati rádióadók hír- és hírháttér műsorai 2013. július 21-étől már a közmédia óbudai, Kunigunda úti gyártóbázisán készülnek, de Bródy Sándor utcai épületegyüttes jelenleg is otthona a rádiónak, ahol az archívum és az MTVA múzeuma és könyvtára található. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

150 éve, 1863. október 25-én Siófokon ünnepélyesen megnyitották a Sió-zsilipet.
A zsilip a Balaton vízszintjének, vízkészletének szabályozásában játszik döntő szerepet. Bár a fából készült

zsilip és a Sió vízlevezető képessége a későbbiekben kevésnek bizonyult, ettől az évtől számíthatjuk - figyelembe véve az ugyanezen évben létesült siófoki vasútállomást és a megkezdett kikötőépítést - a tó déli partjának rohamos fejlődését, az üdülőhelyek kiépülését. A Balaton vizét a Dunába levezető 121 kilométeres csatorna kezdetén lévő Sió-zsilip 1891-ben falazott kivitelű lett, azóta többször is átépítették.
A csatorna kiépítését már a rómaiak elkezdték, célja a vízgyűjtő területén összegyűlt felszíni vizek levezetése volt. A Sió völgyének történetéről Galerius császár idejében már arról számoltak be, hogy a Pelso nevű tavat – azaz a Balatont - 293-ban a Dunába csapolták le. 1772 nyarán báró Sigrai Károly, Mária Terézia királyi biztosa bejárást végzett a Balaton mellékén a tó szabályozásának megszervezése céljából, létrehoztak egy bizottságot, melynek írásos jelentését később mint "a Balaton lecsapolásának tervét" emlegették. A tervezet csak jóval később, 1827-ben került az Országgyűlés elé, mely el is rendelte a Balaton lecsapolását. Az 1830-as évek vízszintet apasztó nagy szárazsága miatt a leeresztés tervétől elálltak, csak 1842-ben vették elő ismét.

A kiásott csatornán 1863-ra készült el a Cathry Szaléz Ferenc svájci mérnök-vállalkozó építette első, fából készült vízleeresztő zsilip, átbocsátó képessége 8-10 köbméter volt másodpercenként. 1891-ben a régitől 165 méterre egy vastáblás betonzsilipet készítettek, amelynek teljesítménye már 50 köbméter/másodperc volt. A csatorna medrének bővítése a múlt század első felében több szakaszban történt, s eredményeként akár 1200 tonnás uszályok is áthajózhattak a zsilipen. További bővítés és átépítés után, 1976-ban avatták a ma is használatos zsilipkamrát és csatornarendszert. A Sió-csatorna 1974-ben felavatott dunai torkolati műve az árvízvédelemben különösen sokat segít. Ugyan nem vált ezzel hajózhatóvá a Sió - ahhoz további négy vízlépcsőt kellene építeni -, de ha egy-egy hajót leúsztatnak Siófoktól a Dunáig, sokkal kisebb mértékben kell megcsapolni a Balatont, mint amikor még nem létezett a torkolati mű.
Legutóbb 2007-ben újították föl a siófoki vízeresztő zsilip acélszerkezetű tábláit, a teljes rekonstrukciót követően a zsilip biztonságos működését egy távvezérlésű elektro-hidraulikus rendszer biztosítja. Érdekesség, hogy 2003-ban demonstratív céllal ideiglenesen lehegesztették a Sió-zsilipet Siófokon, mert a rendkívül alacsony vízállás kapcsán többször elhangzott az a vád a vízügyiek ellen, hogy "lecsapolják a Balatont", pedig a szárazság miatt három éve nem került sor erre. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

A halálmadár

(Avagy „A mi érdekünkben…”)

ROSSZ ŐRZŐK VOLTUNK A STRÁZSÁN, NEM VIGYÁZTUNK RÁ: ELTŰNT A MADÁR.

Volt madár, nincs madár…

Elrepült, messze szállt – folytatnám most zsigerből, ha nem tudnám, hogy ez a szárnya tört madár (legyen most bárhol is és kerüljön majd bárhová is) már sohasem érintheti szárnyaival a fellegeket. Ha még létezik, ítéletnapig tartó röghöz kötöttségre kárhoztatott és (mert a nevében hordozza a sorsát) végérvényes vergődésre szánt. És alighanem ez az igazi tragédiája.

Valójában nem kizárólag amiatt sajnálom az eltűnt bronzmadarat, amit ott, azon a gyászos helyszínen, a Zentai úti temető 44-es parcelláján jelképezett. Nem csak az ott kivégzett 852 szabadkai végett. Sokkal inkább másért. Talán mert az egész (egyelőre még meghagyott, egy ideig még megmaradt) szerbiai magyarságot vélem látni abban a sérült, halálosan beteg, repülni (szabadon szárnyalni) már régóta képtelen, végvergődésében elárvult bronz turulmadárban. Mert ha jól meggondolom, ez a mi kis nemzeti közösségünk is ugyanilyen megsebzett, félszárnyú, égtől elszakított és földre vetett, temető(jé)ben egyes-egyedül evickélő, sorsára hagyott és elkerülhetetlen pusztulásra ítéltetett. Mint akinek a percei meg vannak számlálva, éppoly halálra szánt. A kiirtói, az eltakarítói szemében az anyagi/szellemi/erkölcsi értéke is legfeljebb csak annyi lehet, mint a nemrég eltűnt temetőbéli (nagy tömegű) szobormadárnak. Amennyit nyom a latban, amennyit mutat az ellenség mázsája, a mellényzsebből majd annyit dobnak, vetnek, hajítanak érte. Meglehet, kissé erős meg torz is ez a felnagyított parallelvonás, de mégis igaz: valahogy így, ilyen gonoszul kitervelt és kíméletlen módon válunk mi magunk is tőmetszetté, és mint a keménynek ismert, szilárdnak hitt fémet, úgy olvasztanak fel (és be) minket is, és mint bármilyen egyéb, a másoknak – a másmilyeneknek – folyton csak út(já)ban levő, fölöslegessé vált ócska kacaton, úgy adnak túl mirajtunk is a hulladékgyűjtőben – aprópénzért. (Ha még érző léleknek számítasz, és ezért sért a méltatlan bánásmód, hát gondolj a szerettei által megtagadott és elárult Jézusra meg az érte kapott júdási harmincra, és máris elviselhető!)

Kit néznek itt madárnak? (A mi érdekünkben…)

A mostanában felröppent (na, nem szárnyas, hanem csak egy alacsony ívű) politikusi félmondat, az a bizonyos „A mi érdekünkben”-féle megfogalmazás alighanem még szállóigévé válik egyszer, annyit ismételgetjük azóta, amióta a főmagyarunk szájából egy tanácskozáson elhangzott. Kulcsmondat ez, hiszen mindent megmagyaráz. Dűlőre viszi a „lenni vagy nem lenni” dilemmáját. Megválaszolja, hogy miért szorult ki az egykoron szebb napokat is megélt vajdasági magyarság a szerb(iai) társadalomból egyenesen a lét peremére, és ebből kifolyólag hogyan válhatott a tűrőképességéről messze földön híres délvidéki magyar – a mellette élő többségi nemzet számára – ideig-óráig még megtűrt, de már színlelés nélkül gyűlölt, ellenséges és irtandó peremfigurává.

Régóta gyanítjuk, hogy a nagypolitikának meg a mi kispolitikusainknak a keze mindebben nyakig benne van. Mégis tévhitben éltünk! Mert balgán és naivan úgy képzeltük, hogy mindezen töméntelen szörnyűséget kizárólag csak azért művelik velünk, hogy nekik jó legyen. Hát most kiviláglott: erdőbe tévedt a fantáziánk. Francokat teszik önmaguk miatt! Mindent csakis és kizárólag a mi érdekünkben cselekszenek. Hogy összerázzák és összetartsák a széthúzásra már eleve, „genetikailag kódolt” magyarságot. Persze nem úgy, nagy általánosságban véve, hanem leginkább csak a sorsfordulókat jelző választásokkor. (Te is meglepődtél, mi!?) Így hát a mi jól felfogott és alaposan megpatkolt érdekünkben zajlik az a hátrányos nemzetiségi megkülönböztetés, az az általános kiszorítósdi, az a tudatos elszerbesítés, az a mérhetetlen elszegényítés, az a precízen kitervelt magyarverés és az a közbiztonságnak nevezett általános rettegés, amelyet nap mint nap a saját bőrünkön tapasztalunk. (A nagy kérdés immáron csak az, hogy most, miután tudván tudjuk, hogy mindez a mi érdekünkben történik, a képünkbe vágott igazság változtat-e bármin is. Mármint a gyalázatos helyzetünket illetően.)

Látványpártirodák. (A mi érdekünkben…)

Csalafinta nagyon ez a mi VMSZ-ünk, ez a mi vegyes-magyar szövetségünk – ahogy mostanában nevezik. Teszem hozzá, nem is éppen jogtalanul, hiszen hathatós volt a reklám: a kezdetektől etnikailag majdnem vegytiszta magyar párt gondolt egy merészen meredeket (majdnem azt írtam, hogy hajmeresztőt), és szélesre tárta a bejárati ajtaját az irányában lojális, tősgyökeres belgrádi szerbek és félszerbek, meg az ottani bokáig-térdig-derékig magyarok előtt. Az állandó és fizetett alkalmazottal működő fővárosi pártiroda pedig nyilván azóta is teljes gőzzel üzemel. Csak éppen édeskeveset lehet hallani róla. Az ott zajló lázas életet, nyüzsgést (lennie kell, ha már megéri üzemeltetni!) ugyanis valami miatt diszkrét félhomály fedi, így viszont még csak elképzelni sem tudjuk, hogy milyen gyakran nyomkodhatják ott a kilincset a belgrádi nemzettársaink, és egyáltalán milyen ügyes-bajos dolgaikkal keresik fel a kihelyezett párthivatalt. Azt már feltételezni sem merem, mert még kukacoskodásnak számítana, hogy olyképpen viselkedik, mint a patkolókovács reszelője, amiről pedig tudvalevő, hogy inkább visz, mint hoz. (Igaz, már az is sokat jelent, ha a „törzsbejárók” időnként lekérik a könyvespolcról és átlapozzák valamelyik Márai–kötetet, ily módon is megszellőztetve a megint méltatlanul mellőzött Mester műremekeit.)

Ha valaki jó szimattal kiszagolta, hogy egy leheletnyi sértődöttség is átszivárog ezen a VMSZ-es, belgrádi, magyar, látványpártirodás, térnyeréses történeten, annak ördöge lehet. Ugyanis egy cseppnyit fájlalom, hogy az én hatezer lelkes falumban még mindig nincsen ilyen helyi pártszékház. A nándorfehérváriak meg már évek óta büszkélkedhetnek vele. (Én valahogy elvagyok nélküle, de a tagságot már évek óta hallom nyöszörögni emiatt.) Viszont ebbéli keserveik hamarosan enyhülni fognak, mert úgy hírlik, hogy már kezdik buzgón keresni a kancelláriának való megfelelő lokációt. Ajánlatom is lenne: az egykori szépreményű földműves-szövetkezet épületében minden irodahelyiség kong az ürességtől. Otthonossá kellene varázsolni valamennyit, mielőtt még az egész épületet porig lopják. (Ezen a héten éppen az étterembe törtek be, és elvitték az ajtókat.) Oda be lehetne költöztetni egy dekoratívan ostoba helybéli lánykát, aki ott órabérben múlathatná a napot. Ha egy életnagyságú tükröt is szerelnének az iroda falára, talán még a szavát sem hallanák. Mondom ezt azért, mert ha esetleg szorgalmasabb fajtára akadnának a kötelező pártkáderezés során, ne adja Isten, olyanra, aki időnként még meg is szellőztetné a városi ügyintézőket, az ugye, senkinek sem lenne jó. Itt viszont a célkitűzés egyértelmű: ami történik, az mind a mi érdekünkben történik. (Ne legyen már megint szétzilálás meg semmi ahhoz hasonló...!)

Vernek is, lopnak is. (A mi érdekünkben…)

Ha sokáig élünk, attól tartok, még tényleg megérjük és kiderül: csakugyan egy pártparancsra működő, kimondottan „magyarverésre” szakosított, különleges különítményt is működtet a legnagyobb és a legmagyarabb politikai érdekszervezetünk. Amikor úgy vélik, hogy eljött az a szent perc, amikor sürgősen össze kell terelni az éppen szétszéledni készülő itteni magyarságot, akkor vezényszóra akcióba lépnek, és Észak-Bánáttól Dél-Bácskáig megrendszabályozzák a duhaj magyar ifjúságot. Olyan „a lányomnak mondom, hogy a menyem is értsen belőle” módra – néha magyar punknak álcázva, néha hungarista bőrfejűnek, néha meg mindenre képes, elvetemült szerbnek maszkírozva magukat. Na, akkor ez legalább megmagyarázza, hogy miként állhat elő rendre ugyanaz a furcsaság, hogy a fantom-elkövetőket, a virtuális magyarverőket miért nem találják meg, miért nem citálják (vagy cibálják) bíróság elé, és miért csusszannak ki mindig az igazságszolgáltatás karmai közül. És az is érthetővé válik, hogy ha „magunk közt vagyunk”, ha mi vagyunk a szereplő színészek is meg a közönség is, akkor szinte bármit megtehetünk. Következmények nélkül vádolhatjuk egymást szándékos emberöléssel úgy, hogy annak indítékát sohasem kell bizonyítanunk, és ha úgy tartja kedvünk, újfasisztázhatunk, neonácizhatunk, anélkül, hogy annak helytállóságát bármikor is megkérdőjelezhetnék.   

Ezen logika mentén bandukolva kikövetkeztethető, hogy az álságosan álcázott „önverőkön”, vagyis a tulajdonképpeni magyargyepáló brigádon kívül léteznie kell egy rabló és fosztogató osztagnak is. Egy színlelt és megrendezett betöréssel, lopással foglalkozó csoportnak is. Az a rablófrakció vagyis a lopószekció. Hogy ez önkéntes alapon működik-e vagy pedig zsoldoskommandó módjára, azt nem lehet tudni, hogy zsebből honorálják-e őket egy-egy zsákmányszerző portya után, vagy pedig a természetbeni fizetséget alkalmazzák, vagyis a szerzett szajréból történik a demokratikus javadalmazás. De tulajdonképpen nem is ez a lényeg. Ez már csak amolyan kekeckedő szőrszálhasogatás. A cél a fontos: minden a mi érdekünkben bonyolódjon! Ha ugyanis (itt már nem skinhead meg rasszista, hanem) van egy „cigány”, aki a mi közös ellenségünk, akkor egy ilyen elképzelt pulikutyával újfent össze lehet terelni az örökösen kóválygó, folyton-folyvást szétszéledni akaró vajdasági magyar birkanyájat.

Végezetül visszakanyarodva a Vergődő madárhoz. A törött szárnyú erőszakos röptetését – akárkik voltak is az elkövetők – alighanem tökéletesen időzítették. Akár a mi érdekünkben vitték el, akár nem. Merthogy azon a helyen, az egykori Mačković-féle téglagyár agyaggödrében pár nap múlva majd koszorúzni kell. S hogy addig előkerül-e épen és sértetlenül a mi halálmadarunk, azt mi, apró poremberkék nem tudhatjuk. Azt csak az igazi jómadarak tudják. A nagy kaliberű politikusok vagy a kisstílű bűnözők.

Addig meg vigasztalódjunk azzal, amivel a Vergődő madár alkotójának, Kalmár Ferencnek a lánya nyugtatgatja önmagát: jó, hogy szegény édesapja a botrányos szobortolvajlást már nem érte meg. Vagy bizakodjunk. Mivel a közösségünk most megint erőteljesen zilálódik… Hátha ez is a mi érdekünkben történt.

Szabó Angéla

Büszkék vagyunk a mostani politikusainkra. Megszépítették számunkra a múltat!

Rade Jovanović

Ami nekünk kevés, az sok lehet azoknak, akinek még kevés se nincsen.

Dušan  Radović (1922, Niš –1984, Belgrád) költő, író, újságíró

Október 24.

Salamon napja.

Héber eredetű bibliai név. Jelentése: békés, szelíd.

1632 – Delftben megszületett Antonie van Leeuwenhoek holland természettudós, a mikrobiológia megteremtője, akinek felfedezései: vörösvérsejtek, infusoriák, baktériumok, hímivarsejtek, harántizmok rostjai.
1648 – III. Ferdinánd német-római császár és a birodalmi rendek Münsterben és Osnabrückben megkötötték a vesztfáliai békét Franciaországgal és Svédországgal, amely véget vetett a harmincéves háborúnak.
1788 – Megszületett Sarah Josepha Hale amerikai újságírónő, költő, aki a „Mary had a Little Lamb” szerzője, valamint az első amerikai női magazin szerkesztője volt.
1830 – Megszületett Belva Lockwood amerikai társadalomújító, a nők jogainak eredményes szószólója, az első ügyvédnő volt, aki praktizálhatott az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán 1879-ben.
1862 – Ottó görög király uralmát katonai puccs döntötte meg, így kénytelen volt lemondani a koronáról és saját bajor hazájába emigrálni.
1917 – Az osztrák és német csapatok Isonzónál – a tizenkettedik isonzói csatában – áttörték az olasz frontot. A legjelentősebb csata Caporettónál zajlott.

1929 – „Fekete csütörtök” a New York-i tőzsdén, amellyel kirobbant az 1929-1933-as gazdasági világválság.
1936 – Megszületett Bill Wyman, a Rolling Stones basszusgitárosa.

1956 – A Központi Vezetőség ülésén ismét Nagy Imrét nevezték ki miniszterelnöknek, aki október 28-án koalíciós kormányt alakított.
1997 – Meghalt Berki László cigányprímás, az Állami Népi Együttes vezető prímása, a Száztagú Cigányzenekar vezetője.

Október 24. - Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ)

napja (Dan Ujedinjenih nacija / United Nations Day)

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Alapokmánya 1945. október 24-én lépett hatályba. E történelmi jelentőségű eseményt minden évben az ENSZ napjaként ünnepli a világ.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete a második világháború pusztításának következményeként jött létre, hogy elősegítse a nemzetközi kapcsolatok stabilizálását, és hogy a békének biztonságosabb alapot teremtsen.

A nukleáris háborúval való fenyegetés és a végtelennek látszó regionális összetűzések közepette, a békefenntartás lett az Egyesült Nemzetek Szervezetének legfontosabb gondja. Ebben a folyamatban a kéksisakos békefenntartók tevékenysége a világszervezet leglátványosabb szerepévé alakult.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete azonban sokkal több mint egy békefenntartó és válságos helyzeteket megoldó fórum. Az ENSZ és szakosított intézményei, gyakran látványosság nélkül, óriási munkát végeznek, amely felöleli az emberek életének minden vonatkozását szerte a világon. (Lásd június 26., az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmánya aláírásának napja alatt is!

Október 24. - Éghajlatvédelmi világnap
Ötlete a 350.org nevű nemzetközi klímavédelmi mozgalomtól származik, a névben a szám az atmoszféra biztonságos szén-dioxid-szintjére utal. Ez az érték mára elérte a 390-et, így naponta szembesülünk a klímaváltozás negatív hatásaival: hőséghullámokkal, árvizekkel, szárazsággal, hirtelen időjárás-változásokkal. A magyarországi klímapolitika alapjait a 2008-2025 közti időszakra szóló Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia fekteti le.

A szerbiai román kisebbség zaklatása miatt tiltakozik a román külügyminisztérium

A román külügyminisztérium és a bukaresti parlament egyik kormánypárti tagja is szót emelt a szerbiai román kisebbség hatósági zaklatása ellen azután, hogy a bukaresti sajtó hírt adott arról, hogy egy Timok-völgyi faluban nyomozás indult egy falusi közösség tagjai ellen, akik részt vettek egy román ortodox kereszt felszentelésén.
Mircea Dolha liberális képviselő, a parlament külhoni románokért felelős bizottságának alelnöke szerdai sajtóértekezletén bejelentette: hamarosan román parlamenti küldöttség utazik a helyszínre, mert "egy európai országban elfogadhatatlan, ami a Timok-völgyben történik".
Kedden a román külügyminisztérium közleményben tudatta: figyelemmel követi az esetet, amely "beárnyékolhatja Szerbia és Románia jó kapcsolatát". (MTI)
http://www.vajma.info/cikk/szerbia/19434/A-szerbiai-roman-kisebbseg-zaklatasa-miatt-tiltakozik-a-roman-kulugyminiszterium.html, 2013. október 23. [14:03]