2026. július 23., csütörtök

A temerini Médiatalálkozón is elmaradt a szembenézés

Nincsen elemzési készség, se felelősségvállalás



Újságírók Temerinben (Fotó: Képernyőfelvétel / Vajdaság Ma)

Július 18-án hatodik alkalommal tartottak Médiatalálkozót a temerini Tájház és Alkotóházban.
A rendezvény célja a szervezők szerint a szakmai párbeszéd és a generációk közötti kapcsolatok erősítése volt.[1]. A beszámolók alapján azonban a találkozó nem adott választ a vajdasági magyar média legsúlyosabb kérdéseire.

– Én azt látom, hogy nagyon változik az újságírás. Az én koromban, én a 80-as évek derekán kezdtem dolgozni, egészen másmilyen körülmények között dolgoztunk, mint most. Viszont azt hiszem, hogy a függetlenség, a tárgyilagosság, tehát vannak ilyen mércék, amik mind örökkön érvényesek, és remélem, hogy a mai fiatalok is ezt úgy érzik, mint mi – nyilatkozta Nagy Magdolna, szervező, nyugalmazott újságíró[2]
A függetlenség és a tárgyilagosság említése fontos gondolat volt, de  a találkozón – az információk szerint – nem esett szó arról, hogy ezek az elvek miként érvényesülnek ma a vajdasági magyar médiában. Arról sem beszéltek, hogy az MNT által alapított és irányított médiából éppen a függetlenség és a tárgyilagosság hiányzik.

Tőke János, a Szabad Magyar Szó főszerkesztője, a Médiatalálkozó egyik vendége, a kérdésre, hogy „hová tart a vajdasági magyar újságírás” ezt a választ adta: 
„Ez egy nagyon jó és nagyon komoly kérdés. Azt hiszem, nem nagyon tudnék ebbe egy percben válaszolni. De azt hiszem, hogy ahogy szokták mondani, virágozzon minél több virág a mezőn. Ez egy nagyon fontos dolog lenne, hogy ez így történjen itt is.”[3] 
Elmondása szerint „a szerbiai és a vajdasági magyar sajtó ugyanazokkal a kihívásokkal küzd: hasonló politikai nyomás nehezedik rájuk, és egyaránt jellemző az alulfizetettség”[4].

Az újságírók temerini találkozója már a második összejövetel az idén, amely a vajdasági magyar sajtó helyzetével foglalkozott. 
Az elsőt, Tiszta vizet a pohárba, szabad szót a médiába! címmel[5] a Sajtószabadság Alapítvány, pontosabban az USA-ba elszármazott Purger Tibor szervezte meg május 29-én Szabadkán[6]
A tanácskozáson a vajdasági magyar média szinte valamennyi jelentősebb intézményének és szervezetének képviselői megjelentek, de a résztvevők között alapvető kérdésekben sem volt egyetértés. 
A szervezők eredeti nyilatkozattervezete helyett végül csupán egy rövid, általános megállapítás született: „sokszínű és szakmaiságon alapuló vajdasági magyar médiatérre van szükség[7]...”

A temerini Médiatalálkozó sem adott választ a szervezők által is felvetett legfontosabb kérdésekre: hová tart a vajdasági magyar sajtó, milyen kihívások előtt áll az országos média, és milyen változások várhatók a magyarországi újságírói szakmában.
A beszámolók alapján inkább kötetlen, öncélú – l'art pour l'art – eszmecsere zajlott, mint a szakma helyzetének felelős elemzése. 

A szervezők arra sem vették a fáradságot, hogy valamiféle elemzést készítsenek és terjesszenek a résztvevők elé a vajdasági magyar média helyzetéről. Záróközlemény megfogalmazása pedig már túlzott elvárás lett volna tőlük.
Ezeken a hiányosságokon a szervezőknek változtatni kell, amennyiben komolyan kívánnak foglalkozni a vajdasági magyar média helyzetével.

A magyarországi médiaváltozások szele még nem érte el a vajdasági magyar sajtót. Továbbra sincs elemzőkészség, sem felelősségvállalás.
Magyar Péter miniszterelnök április 24-én a közösségi oldalán írta, hogy kormánya „nem fogja elfogadni, hogy az anyaországi támogatásból működő, a VMSZ által kontrollált vajdasági magyar média egy az egyben Fidesz-propagandát közvetítsen”[8].
Ennek ellenére az MNT által alapított és irányított vajdasági magyar média működésében érzékelhető változás nem történt. Habár az adófizetők pénzéből működik, és nekik tartozik felelősséggel, továbbra is a VMSZ politikáját közvetíti, hozzájárulva az egypárti rendszer fennmaradásához és a közösség helyzetének folyamatos rosszabbodásához. 

A vajdasági magyar újságírásnak előbb-utóbb szembe kell néznie saját szerepével is. Nemcsak azzal, hogy milyen állapotban van ma, hanem azzal is, milyen felelősséget visel azért, hogy idáig jutott. Ebben a folyamatban a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének meghatározó szerepet kellene vállalnia.
A közpénzből működő média szakmai és pénzügyi átvilágítása nem maradhat el.

Olyan közszolgálati médiát kell kialakítani, amely valóban közszolgálati feladatokat lát el. Ellenőriz, képez és minden magyar számára pártatlan és kiegyensúlyozott tájékoztatást ad. 
Most világos beszédre, szakmai hitelességre, felelősségvállalásra és következetes munkára van szükség.
 A közmédiának ismét a közösséget kell szolgálnia: pártatlan, kiegyensúlyozott és hiteles tájékoztatással, nem pedig politikai propaganda közvetítésével.
Bozóki Antal
__________
[1] (RTV) A vajdasági magyar sajtó helyzete volt a Médiatalálkozó középpontjában. https://rtv.rs/hu/, 2026. július 18. 20.58 
[2] Uo. 

[3] Uo. 

[4] A rendezvényen Tőke Jánossal Muci Szántó Márta beszélgetett: PoliTér - 2026.07.24. https://media.rtv.rs/hu/politer/110821. (A műsor július 22-én került adásba.) 

[5] Bővebben lásd A vajdasági magyar sajtó állapota rendkívül aggasztó c. írásomban. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=17995, 2026. május 30. 

[6] Németh Ernő: „Sokszínű és szakmaiságon alapuló vajdasági magyar médiatérre van szükség”. https://www.vajma.info/cikk/media/4310/Sokszinu-es-szakmaisagon-alapulo-vajdasagi-magyar-mediaterre-van-szukseg.html, 2026. május 29. 18:29; Tiszta vizet a pohárba, szabad szót a médiába! https://szmsz.press/2026/05/29/tiszta-vizet-a-poharba-szabad-szot-a-mediaba-2/, 2026. május 29. 13:23, és „Az újságírók nem tudnak kérdéseket feltenni és nem is mernek”. https://szmsz.press/2026/05/29/az-ujsagirok-nem-tudnak-kerdeseket-feltenni-es-nem-is-mernek/, 2026. május 29. 16:12
Lásd még hercz: Sajtósok a sajtóról. Magyar Szó, 2026. május 30. 5., és Bódis Gábor: Süket fülek kerekasztal mellett. https://vmplenum.rs/2026/05/31/bodis-gabor-suket-fulek-kerekasztal-mellett/, 2026. május 31. 

[7] A Tiszta Sor Médiatanácskozás résztvevőinek közleménye. https://szmsz.press/2026/05/29/a-tiszta-sor-mediatanacskozas-resztvevoinek-kozlemenye/, 2026. május 29. 14:46 

[8] Péter Magyar: A TISZA-kormány alatt a szerzett jogok megmaradnak.
https://www.facebook.com/peter.magyar.102, 2026. április 25. 11:01 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése