2026. július 2., csütörtök

Korhecz Tamást érdekli a politika – de vajon a közösséget érdekli-e még Korhecz Tamás?

Köpönyegforgató és szélkakas képviselőkre nincs szükség!

„Savanyú a szőlő.”
Aiszóposz meséje 

 
Korhecz Tamás (Fotó: SZMSZ)

Kilenc év hallgatás után Korhecz Tamás újra megszólalt. Szinte tőle hangos a vajdasági magyar nyelvű média: a nyomtatott sajtó, a rádió, a televízió és a YouTube[1]
Megszólalásainak közös célja láthatóan az, hogy utólag megmagyarázza, illetve újraértelmezze a kilenc évvel ezelőtti politikai döntését.

Korhecz Tamás (Szabadka, 1967[2]) pályafutása során – a Vajdasági Magyar Szövetség elnökei által – számos magas tisztséget töltött be: tartományi kormánytag, az MNT elnöke, majd alkotmánybíró volt. Politikai pályáját azonban végigkísérték a látványos irányváltások, valamint a személyes ambíciók és a karrierépítés elsőbbségének vádjai.

Miután 2025 végén lejárt a kilenc évre szóló szerbiai alkotmánybírói megbízatása – március 9-től a magánegyetemként jegyezett Lazar Vrkatić Jogi és Üzleti Tanulmányok Kara dékáni székét foglalta el. 
Úgy tűnik azonban, hogy a dékáni munka önmagában nem elégíti ki közéleti ambícióit. Miközben az interjúban tudósként hivatkozik önmagára, közéleti szereplése ma jóval hangsúlyosabbnak tűnik, mint tudományos munkássága[3].

Miután 2014-ben összekülönbözött a VMSZ vezetőségével – a saját szavaival – „politikai nyugdíjba vonult”, de ez nem tartott sokáig. A 2015. augusztus 20-án már a VMSZ-szel szemben létrejött Magyar Mozgalom (MM) civil szervezet egyik alapítójaként, majd társelnökeként tért vissza a közéletbe. 
A történtek alapján sokakban az a benyomás alakult ki, hogy 2016-ban háttéralkut kötött a néhai Pásztor István VMSZ-elnökkel, aki – egyesek szerint – egy alkotmánybírói székkel „vásárolta meg”, amelyben mostanáig ült. Tisztségéből a vajdasági magyar közösségnek éppen semmi haszna nem származott.

Pályafutása során Korhecz sohasem szakadt el teljesen a Vajdasági Magyar Szövetségtől. Politikai pályáját több irányváltás, ellentmondás és a magasabb tisztségek iránti törekvés jellemezte. Állandóan „felfelé”, újabb tisztségekre törtetett. 
2003-ban egyedüli vajdasági magyar politikusként a kettős állampolgárság magyarországi megadása ellen foglalt állást[4]
Az MNT elnöksége idején, 2011. június 23-án leváltotta Pressburger Csabát, a Magyar Szó főszerkesztőjét. Helyére Varjú Márta került[5], akinek időszakában megszűnt a közösség hiteles tájékoztatása. 
2016-ban hátat fordított a Magyar Mozgalomnak (MM)[6]. Súlyos politikai árulást hajtott végre. Ezzel a vajdasági magyar értelmiségi elitet tömörítő ellenzéki MM sorsa is megpecsételődött[7].

A kilenc évig tartott alkotmánybírói tisztsége alatt Korheczról szinte semmit, vagy alig hallottunk – a bírákra vonatkozó erkölcsi szabályok miatt – az utóbbi hetekben azonban sorra adott interjúkat a vajdasági és szerbiai médiának[8]. Utóbb Csak pártatlanul címmel YouTube-csatornát indított, amelyen „az igazságot, az ok-okozati összefüggéseket keresi, pártatlanul a tények tisztelete mellett”[9]
Az Újvidéki Rádió PoliTér című műsorának június 17-i[10] vendégeként arról is beszélt a szerkesztő Muci Szántó Mártának, miért fogadta el a VMSZ alkotmánybírói jelölését.

Korhecz Tamás most láthatóan szükségét érezte annak, hogy utólag nyilvánosan megindokolja a Magyar Mozgalom elhagyását. 
– A teljes igazság az, hogy valóban elfogadtam a VMSZ jelölését, de semmit nem ígértem és nem tettem, hogy a VMSZ engem jelöljön. Ezt én nem kértem. Elfogadtam, de semmit nem ígértem, annak érdekében, hogy elfogadjam. Szabad döntésem volt. Tudom és megértem az embereket, akik úgy élték meg, hogy cserbenhagytam a Magyar Mozgalmat. Én tisztában voltam vele, hogy a VMSZ elnöke nemcsak azért jelölt alkotmánybírónak, mert ez a szakterületem, hanem azért, hogy ne vegyek részt a politikai életben. Ezzel tisztában voltam – mondta Korhecz Tamás.

Korhecz ezzel lényegében maga ismerte el, hogy tisztában volt a jelölés politikai céljával: tudta, hogy alkotmánybíróvá választásával kivonják az aktív politikából, mégis elfogadta a megbízatást. 
Döntését azzal próbálta magyarázni, hogy „a két (a szerb és a magyar – B. A.) kormánnyal szemben a Magyar Mozgalom képtelen (volt – B. A.) elérni változást a politikai életben”. Ő már előre látta és „a rákövetkező 9-10 év (vagyis a mostanáig tartó időszak – B. A.) bebizonyította, hogy (az ellenzékiek – B. A.) nem tudtak elérni semmit”[11]
Ezek szerint akkor nem kell ellenzékinek lenni? Az ellenzék szükségtelen? Pedig ellenzék nélkül nincs érdemi párbeszéd, párbeszéd nélkül pedig nincs demokratikus fejlődés.

Maglai Jenő, az MM akkori Ügyvivői Testületének tagja sajtóértekezleten elmondta, hogy „a Korhecz Tamással folytatott kommunikáció során magyarázatot követeltek a lépésére vonatkozóan, de elégedetlenek a kapott válasszal. Korhecz arra hivatkozott, hogy személyi ambícióról, szakmai kérdésről van szó. Az MM vezetése szerint viszont ez ennél jelentősebb horderejű kérdés, a szervezet elsősorban azt sérelmezi, hogy nem osztotta meg velük a jelölésével kapcsolatos részleteket.”[12] 
A történtek végül a Magyar Mozgalom meggyengüléséhez, majd politikai tevékenységének 2022. december 7-i felfüggesztéséhez vezettek[13].

A most önigazolást kereső Korhecz Tamás rádiós nyilatkozatában hangzott el a magyarázat, miszerint azért hagyta faképnél a Magyar Mozgalmat, mert az úgysem érhetett volna el eredményt. 
Felmerül a kérdés: milyen politikus az, aki az első komolyabb politikai akadálynál feladja a küzdelmet?

Nem zárható ki az sem, hogy a döntés meghozatalában az alkotmánybírói tisztséggel járó kiemelkedő anyagi és társadalmi megbecsülés is szerepet játszott. Erre ugyan nincs bizonyíték, de a kérdés felvetése az interjúban indokolt lett volna. 
A szerbiai Alkotmánybíróság bíráinak havi nettó alapfizetése ugyanis általában 700 és 800 ezer dinár között mozog[14]. Ehhez további juttatások is társulhattak. Erről azonban a műsorvezető Korheczet nem kérdezte.

Korhecz annak az alkotmánybíróságnak volt a tagja, amelyet évek óta bírálnak lassú és szelektív működése miatt. Távozásakor mintegy 44 ezer megoldatlan ügy maradt hátra[15], miközben számos döntése a végrehajtó hatalom álláspontját erősítette meg, ami miatt az intézményt számos bírálat érte.
Ezen utólagos magyarázatok sem változtatnak. Hiába mondja most, hogy „33 különvéleményt írt, a legtöbbet, amit valaha bíró írt a szerbiai alkotmánybíráskodás történetében”. De mennyi döntést támogatott? Most igyekszik ellenzéki szerepben mutatkozni?

Az utóbbi kilenc alkotmánybírói év alatt Korhecz Tamás anyagilag alaposan megszedhette magát, most pedig beült egy magánegyetem dékáni székébe, ahonnan az önigazolást és a közösségi életbe való visszatérést keresi.
A pszichológia racionalizációnak nevezi azt, amikor valaki utólag olyan magyarázatot ad egy döntésére, amely erkölcsileg elfogadhatóbbnak tünteti fel azt. Mintha arra számítana, hogy a közvélemény idővel felejt.

A rádiós szereplés végén Korhecz „leszögezte, nem tér vissza a politikai életbe”. – A politika érdekel, a közélet érdekel, elmondom a véleményem, bátran, kendőzetlenül, az igazsághoz és a pártatlansághoz ragaszkodva, de nem térek vissza, nem veszem fel újra a bokszkesztyűt – mondta. 
A kijelentését indokolt fenntartással kezelni. A politikában ugyanis nem ritka, hogy egy visszavonulást később mégis visszatérés követ.

Korhecz Tamás az interjúban azt állítja, nem tér vissza a politikába, de a politika továbbra is érdekli. Ez önmagában nem volna probléma. Az viszont már igen, hogy saját politikai múltját igyekszik utólag átértelmezni, fényezni. Ismét aktívan próbálja formálni a közéleti diskurzust. 
A mostani kijelentését nem kell ezért készpénznek venni. Nem keltene különösebb feltűnést, ha a VMSZ vagy valamelyik e párthoz közeli civil szervezet listáján szerepelne az őszi nemzeti tanácsi választásokon.

A vajdasági őshonos magyar közösségnek nem köpönyegforgató és szélkakas képviselőkre van szüksége, hanem olyan vezetőkre, akik következetesen képviselik a közösség érdekeit, erkölcsi hitelességükhöz nem fér kétség, és akik számára nem a személyes karrier vagy az anyagi előnyök, hanem a közösség jövője az első. 
A kérdés tehát nem az, hogy Korhecz Tamást érdekli-e a politika. Hanem az, hogy a vajdasági magyar közösség érdeklődik-e még iránta. A bizalom ugyanis könnyen elveszíthető, de nagyon nehezen szerezhető vissza. 
 
Bozóki Antal
__________
[1] CsakPártatlanul. Leírás. https://www.youtube.com/@Korhecz.Tam%C3%A1s
[2] Korhecz Tamás. https://hu.wikipedia.org/wiki/Korhecz_Tam%C3%A1s

[3] Uo. 

[4] Uo. 

[5] Pesevszki Evelyn: „A Duna sem mossa le a Magyar Nemzeti Tanácsról”. Magyar Szó, 2011. június 25. 4. 

[6] A Korhecz sztori. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=9003, 2016. december 9. 

[7] Felfüggeszti politikai tevékenységét a Magyar Mozgalom. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/28114/Felfuggeszti-politikai-tevekenyseget-a-Magyar-Mozgalom.html, 2022. december 7. 12:14. 

[8] Bővebben lásd a „Hátulról kapaszkodnának a szekérre” c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=17926, 2026. április 29. 12 

[9] Lásd az 1-es alatti oldalon. 

[10] PoliTér - 2026.06.17. https://media.rtv.rs/hu/politer/110089, 1:47:48 

[11] Korhecz Tamás: Miért fogadtam el a VMSZ alkotmánybírói jelölését?https://szmsz.press/2026/06/23/korhecz-tamas-miert-fogadtam-el-a-vmsz-alkotmanybiroi-jeloleset/, 2026. jún. 23. 20:02 

[12] Basity Gréta. Maglai Jenő: „Nem dőlünk be a VMSZ látszat-megbékélési törekvéseinek”. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/20948/Maglai-Jeno-8222Nem-dolunk-be-a-VMSZ-latszat-megbekelesi-torekveseinek8221.html, 2016. december 9. 15:55 
Bővebben lásd az ERKÖLCS ÉS POLITIKA c. írásomban. http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=9057, 2016. december 18. 

[13] Lásd a 7-es alatti írást. 

[14] Predsednica Ustavnog suda ima platu od oko milion dinara, a sudije i 800.000 - hoće li se uzeti u pamet i početi da rade? [Az Alkotmánybíróság elnökének fizetése közel egymillió dinár, a bíráké pedig 800 ezer is – vajon végre észhez térnek, és elkezdik végezni a munkájukat?]. https://nova.rs/vesti/politika/predsednica-ustavnog-suda-ima-platu-od-oko-milion-dinara-a-sudije-i-800-000-hoce-li-se-uzeti-u-pamet-i-poceti-da-rade/, 2025. október 21. 12:36 

[15] Ana Mihaljčić: Ustavni sud za Insajder [Az Alkotmánybíróság az Insajdernek]. https://insajder.net/teme/ustavni-sud-za-insajder-trenutno-je-nereseno-vise-od-44000-predmeta-spremaju-se-izbori-za-nove-sudije-video, 2026. december 16. 07:00

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése