Emberi és nemzeti kisebbségjogi napló (332.)
Június 16. – július 11.
Anyanyelvhasználat – látszat és a valóság
A tordai helyi közösség körültáblázott épülete
A tartományi kormány épületében ünnepélyes keretek között adták át a szerződéseket „a többnyelvűség fejlesztését” szolgáló támogatások kedvezményezettjeinek[1].
„A pályázat keretösszege az idén húszmillió dinár volt, amelyből összesen ötvennyolc vajdasági intézmény és szervezet részesült támogatásban.”[2]
– A támogatottak között volt a tordai helyi közösség is, amely 150 ezer dinárt nyert többnyelvű utca- és tájékoztató táblák kihelyezésére. Dobai János, a helyi közösség elnöke elmondta, hogy Torda többnemzetiségű település, ahol a szerb mellett a magyar és a román nyelv is hivatalos használatban van. A többnyelvű feliratok nemcsak a helyieket segítik, hanem az átutazókat és a testvértelepülésekről érkező vendégeket is – írja a Vajdasági Magyar Szövetség propaganda lapja, a Magyar Szó[3].
Ismereteim szerint az utcanévtáblák ügyében a faluban évek óta semmilyen változás nem történt. A helyi közösség székháza előtt megjelent viszont két új tájékoztató tábla és – „más környező településekhez hasonlóan”[4] – a Torda felirat.
A táblák magyar, szerb és román nyelven tájékoztatják az arra járókat, pontosabban a faluba tévedő idegeneket, hogy hol és mi található meg, melyek a helység nevezetesebb épületei.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb állami beruházása lett ez Tordán. Ez önmagában is sokat elárul a falu állapotáról.
A Torda felirat kihelyezése – az újabban Vajdaság-szerte divattá vált (vagy talán központilag ösztönzött) gyakorlathoz igazodva – szinte teljesen felesleges pénzkidobás volt. A falubeliek tudják, hogy melyik faluban laknak, akik pedig erre járnak, azok a falu bejáratánál és kijáratánál is találkoznak a település nevével. Sok más probléma viszont továbbra is megoldatlan: ilyen a foglalkoztatás, az egészségügyi ellátás biztosítása és még számos más alapvető kérdés.
2025 elején a faluban már csak „850-900-an éltek”[5] (a valamikori négyezerből), ma pedig már ennél is jóval kevesebben.
„A pályázat keretösszege az idén húszmillió dinár volt, amelyből összesen ötvennyolc vajdasági intézmény és szervezet részesült támogatásban.”[2]
– A támogatottak között volt a tordai helyi közösség is, amely 150 ezer dinárt nyert többnyelvű utca- és tájékoztató táblák kihelyezésére. Dobai János, a helyi közösség elnöke elmondta, hogy Torda többnemzetiségű település, ahol a szerb mellett a magyar és a román nyelv is hivatalos használatban van. A többnyelvű feliratok nemcsak a helyieket segítik, hanem az átutazókat és a testvértelepülésekről érkező vendégeket is – írja a Vajdasági Magyar Szövetség propaganda lapja, a Magyar Szó[3].
Ismereteim szerint az utcanévtáblák ügyében a faluban évek óta semmilyen változás nem történt. A helyi közösség székháza előtt megjelent viszont két új tájékoztató tábla és – „más környező településekhez hasonlóan”[4] – a Torda felirat.
A táblák magyar, szerb és román nyelven tájékoztatják az arra járókat, pontosabban a faluba tévedő idegeneket, hogy hol és mi található meg, melyek a helység nevezetesebb épületei.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb állami beruházása lett ez Tordán. Ez önmagában is sokat elárul a falu állapotáról.
A Torda felirat kihelyezése – az újabban Vajdaság-szerte divattá vált (vagy talán központilag ösztönzött) gyakorlathoz igazodva – szinte teljesen felesleges pénzkidobás volt. A falubeliek tudják, hogy melyik faluban laknak, akik pedig erre járnak, azok a falu bejáratánál és kijáratánál is találkoznak a település nevével. Sok más probléma viszont továbbra is megoldatlan: ilyen a foglalkoztatás, az egészségügyi ellátás biztosítása és még számos más alapvető kérdés.
2025 elején a faluban már csak „850-900-an éltek”[5] (a valamikori négyezerből), ma pedig már ennél is jóval kevesebben.
Ami a lakosság nemzeti összetételét illeti, Torda döntően magyarok lakta szórványtelepülés; a közösségi hálón található adatok szerint a magyarok aránya 86,56 százalék[6]. Laknak itt még szerbek, romák és más nemzetiségűek is. Az utóbbi években „körülbelül 35-40 kínai személy” is ide költözött[7].
A többnyelvű utca- és tájékoztató táblák kihelyezése csupán egyetlen megnyilvánulási formája a nemzeti kisebbségi nyelvek hivatalos használatának. A valódi kérdés azonban az, miként érvényesül az anyanyelv hivatalos használata a közigazgatásban és a helyi lakosság tájékoztatásában?
Begaszentgyörgy község területén (ahova közigazgatásilag Torda is tartozik) hivatalos használatban van a szerb nyelv és a cirill írásmód, valamint a magyar és a román nyelv és azok írása (az Alapszabály 5. szakasza) [8].
A többnyelvű utca- és tájékoztató táblák kihelyezése csupán egyetlen megnyilvánulási formája a nemzeti kisebbségi nyelvek hivatalos használatának. A valódi kérdés azonban az, miként érvényesül az anyanyelv hivatalos használata a közigazgatásban és a helyi lakosság tájékoztatásában?
Begaszentgyörgy község területén (ahova közigazgatásilag Torda is tartozik) hivatalos használatban van a szerb nyelv és a cirill írásmód, valamint a magyar és a román nyelv és azok írása (az Alapszabály 5. szakasza) [8].
– A települések, az utcák, a közintézmények elnevezései és a földrajzi nevek többnyelvűek. A községi közigazgatásban biztosított a nemzeti kisebbségek nyelvén történő személynév-bejegyzéshez való jog érvényesítése – olvasható a községi polgári jogvédő közösségi oldalán[9].
Mindez azt a benyomást kelti, hogy a hivatalos nyelvhasználat gyakorlati érvényesülése szinte kizárólag a személynevek anyanyelven történő bejegyzésére korlátozódik.
A magyar nyelv hivatalos használata tehát alig érzékelhető. Arról pedig adatot sem találni, hogy milyen a község közigazgatásában a foglalkoztatottak nemzeti aránya.
Begaszentgyörgy községben tehát papíron biztosított a magyar és a román nyelv hivatalos használata. A kisebbségi jogok azonban gyakran kirakatintézkedésekben jelennek meg, a közigazgatás mindennapi működésében alig érvényesülnek. Miközben pénzt költenek háromnyelvű táblákra, a helyi lakosok tapasztalata szerint hivatalos irataikat továbbra is kizárólag szerb nyelven, cirill írással kapják meg.
A többnyelvű táblák kétségtelenül jól mutatnak, önmagukban azonban nem helyettesítik a valódi, egyenrangú hivatalos anyanyelvhasználatot és a jogok tényleges érvényesülését. Erről azonban Dobai János egyetlen szót sem szólt.
A magyar nyelv hivatalos használata tehát alig érzékelhető. Arról pedig adatot sem találni, hogy milyen a község közigazgatásában a foglalkoztatottak nemzeti aránya.
Begaszentgyörgy községben tehát papíron biztosított a magyar és a román nyelv hivatalos használata. A kisebbségi jogok azonban gyakran kirakatintézkedésekben jelennek meg, a közigazgatás mindennapi működésében alig érvényesülnek. Miközben pénzt költenek háromnyelvű táblákra, a helyi lakosok tapasztalata szerint hivatalos irataikat továbbra is kizárólag szerb nyelven, cirill írással kapják meg.
A többnyelvű táblák kétségtelenül jól mutatnak, önmagukban azonban nem helyettesítik a valódi, egyenrangú hivatalos anyanyelvhasználatot és a jogok tényleges érvényesülését. Erről azonban Dobai János egyetlen szót sem szólt.
Július 11.
Torda – a múlt lenyomatai fotókon
Falba épített, köbe vésett és fénybe zárt emlékezet címmel jelent meg a Tordai Újság különkiadványa[10].
A Torda újratelepítésének 250. évfordulójára időzített 220 oldal terjedelmű könyv szerzője Mezei Zsuzsanna, nyugalmazott levéltáros, a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság elnöke.
A tetszetős kivitelezésű színes publikáció megjelenését a Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
A könyv azért született, hogy megőrizze a falu kulturális örökségét „három egymással összefüggő, mégis eltérő jellegű emlékezeti hordozón keresztül”. Ezek a hordozók a fal, a kő és a fény, amelyek „nem csupán fizikai anyagok, hanem az emlékezet különböző megjelenési formái: a vizuális kultúra, az időtálló, rögzített emlékezet, valamint a pillanatot megőrző képi reprezentáció. […] A kötetben vizsgált három emlékezeti forma – a falba épített, a kőbe vésett és a fénybe zárt emlékek – együttesen rajzolják ki Torda közösségének múltját és jelenét” – írja Silling Léda néprajzkutató a Torda vizuális öröksége című bevezetőjében.
A Torda újratelepítésének 250. évfordulójára időzített 220 oldal terjedelmű könyv szerzője Mezei Zsuzsanna, nyugalmazott levéltáros, a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság elnöke.
A tetszetős kivitelezésű színes publikáció megjelenését a Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
A könyv azért született, hogy megőrizze a falu kulturális örökségét „három egymással összefüggő, mégis eltérő jellegű emlékezeti hordozón keresztül”. Ezek a hordozók a fal, a kő és a fény, amelyek „nem csupán fizikai anyagok, hanem az emlékezet különböző megjelenési formái: a vizuális kultúra, az időtálló, rögzített emlékezet, valamint a pillanatot megőrző képi reprezentáció. […] A kötetben vizsgált három emlékezeti forma – a falba épített, a kőbe vésett és a fénybe zárt emlékek – együttesen rajzolják ki Torda közösségének múltját és jelenét” – írja Silling Léda néprajzkutató a Torda vizuális öröksége című bevezetőjében.
A néprajzkutató bemutatja a falu látható örökségét, népi építészetét, a temető sírjeleit és feliratait, valamint a régi fényképek gyűjteményét – a múlt lenyomatait.
Aki kézbe veszi a könyvet azonnal észreveszi, hogy kimaradt a tartalomjegyzék, így magának kell megkeresnie az egyes fejezeteket.
Egy ilyen jubileumi kiadványból különösen hiányzik egy rövid helytörténeti áttekintés, amely eligazítaná azokat az olvasókat is, akik nem Tordáról származnak.
Az első, Falba épített emlékezet című rész – a 21-től a 49. oldalig – a tordai lakó-, illetve családi házak fotóit, illetve azok utcai homlokzatát örökíti meg.
A fotókat azonban nem kíséri egyetlen aláírás, magyarázat sem. Legalább az utcát, amelyben a házak épültek, és a házszámot fel kellett volna tüntetni. Valamilyen kísérő szöveg is szükséges lett volna, hogy miről jellegzetesek, miért éppen ezeknek a fotói kerültek a kiadványba.
Ezeknek az adatoknak a hiányában az olvasó nem tudja, hogy ezek az épületek a faluban hol találhatók, és hogy egyáltalán léteznek-e még.
A kőbe vésett emlékezet című második fejezet (az 50-120. oldalon) a temetőt és a sírköveket vizsgálja néprajzi és kulturális antropológiai szempontból.
Itt a felvételek már aláírással vannak ellátva. Ezek azonban csak az elhunytakra vonatkozó alapvető adatok, hogy ki mettől meddig élt. Olyan információ azonban már nem szerepel, hogy mi a fotón található sírkövek jellegzetessége, mi indokolta a könyvbe való beválogatásukat.
Aki kézbe veszi a könyvet azonnal észreveszi, hogy kimaradt a tartalomjegyzék, így magának kell megkeresnie az egyes fejezeteket.
Egy ilyen jubileumi kiadványból különösen hiányzik egy rövid helytörténeti áttekintés, amely eligazítaná azokat az olvasókat is, akik nem Tordáról származnak.
Az első, Falba épített emlékezet című rész – a 21-től a 49. oldalig – a tordai lakó-, illetve családi házak fotóit, illetve azok utcai homlokzatát örökíti meg.
A fotókat azonban nem kíséri egyetlen aláírás, magyarázat sem. Legalább az utcát, amelyben a házak épültek, és a házszámot fel kellett volna tüntetni. Valamilyen kísérő szöveg is szükséges lett volna, hogy miről jellegzetesek, miért éppen ezeknek a fotói kerültek a kiadványba.
Ezeknek az adatoknak a hiányában az olvasó nem tudja, hogy ezek az épületek a faluban hol találhatók, és hogy egyáltalán léteznek-e még.
A kőbe vésett emlékezet című második fejezet (az 50-120. oldalon) a temetőt és a sírköveket vizsgálja néprajzi és kulturális antropológiai szempontból.
Itt a felvételek már aláírással vannak ellátva. Ezek azonban csak az elhunytakra vonatkozó alapvető adatok, hogy ki mettől meddig élt. Olyan információ azonban már nem szerepel, hogy mi a fotón található sírkövek jellegzetessége, mi indokolta a könyvbe való beválogatásukat.
Silling Léda bevezetőjében, a Temető és a sírkövek című részben, nagy általánosságban írja ugyan, hogy „a tordai temető(k?) sírkövei sajátos történeti archívumként értelmezhetők”, de az egyes sírkövekről készült fotóknál arra nincs magyarázat, hogy milyen kritériumok alapján kerültek azok a könyvbe, és mások miért maradtak ki? Erre azért lett volna szükség, mert a fotógyűjtemény sajnos közel sem teljes.
Ugyancsak hiányolható, hogy a falu szélesebb körben ismert személyiségeinek sírköveiről nem készült felvétel, illetve azokat nem említi.
A harmadik, Fénybe zárt emlékezet fejezet (122-220) régi tordai fényképeket, családi fotókat, egyéni és csoportképeket, gyermekfotókat, esküvői és lakodalmi képeket, vallási ünnepekről, keresztelőkről és temetésekről készült, a földműveléssel, különböző összejövetelekkel, bálokkal, iskolai emlékekkel, valamint a katonaélettel kapcsolatos, majd végül a régi falusi házakról, utcákról és a templomról készült fotókat tartalmaz.
Ugyancsak hiányolható, hogy a falu szélesebb körben ismert személyiségeinek sírköveiről nem készült felvétel, illetve azokat nem említi.
A harmadik, Fénybe zárt emlékezet fejezet (122-220) régi tordai fényképeket, családi fotókat, egyéni és csoportképeket, gyermekfotókat, esküvői és lakodalmi képeket, vallási ünnepekről, keresztelőkről és temetésekről készült, a földműveléssel, különböző összejövetelekkel, bálokkal, iskolai emlékekkel, valamint a katonaélettel kapcsolatos, majd végül a régi falusi házakról, utcákról és a templomról készült fotókat tartalmaz.
Ebben a részben a fotókhoz már több információ kapcsolódik, amelyekből megtudjuk, hogy mely személyeket ábrázolják, néhol azt is, hogy mikor, illetve hogy milyen eseményt örökítenek meg.
Az olvasóban az a benyomás alakul ki, hogy a fotók halmaza csak be lett másolva a könyvbe, hogy azok tömege, nem pedig egy meghatározott kritérium és válogatás volt a mérce.
Összességében egy tetszetős kiadványról van szó. A könyv készítőinek elképzelése és szándéka elismerést érdemel, miszerint Torda kulturális örökségét meg kell őrizni, de a megvalósítása már nem igazán.
A könyvnek sajnos nem csak módszertani, de szerkezeti hiányosságai is vannak (a temetővel kapcsolatos rész például a végére kerülhetett volna), amelyeket további kutatási munkálatokkal és nagyobb módszerességgel el lehetett volna kerülni.
Az olvasóban az a benyomás alakul ki, hogy a fotók halmaza csak be lett másolva a könyvbe, hogy azok tömege, nem pedig egy meghatározott kritérium és válogatás volt a mérce.
Összességében egy tetszetős kiadványról van szó. A könyv készítőinek elképzelése és szándéka elismerést érdemel, miszerint Torda kulturális örökségét meg kell őrizni, de a megvalósítása már nem igazán.
A könyvnek sajnos nem csak módszertani, de szerkezeti hiányosságai is vannak (a temetővel kapcsolatos rész például a végére kerülhetett volna), amelyeket további kutatási munkálatokkal és nagyobb módszerességgel el lehetett volna kerülni.
Nem tudni, hogy a könyvnek voltak-e szakmai recenzensei,
akik bizonyára időben rámutattak volna az észlelt hiányosságokra. A kiadást támogató intézmények is ösztönözhették volna a kézirat szakmai lektorálását, hogy ez az értékes vállalkozás szakmailag is méltó legyen saját jelentőségéhez.
Érdemes lenne a könyvet egy javított, bővített kiadásban újra megjelentetni, kijavítva a most tapasztalható hiányosságokat. Így valóban tartós és méltó emléket állíthatna Torda múltjának és lakosainak. A közösség értékeit ugyanis igényesen meg is kell őrizni. – „A szó elszáll, az írás megmarad” (Verba volant, scripta manent).
Érdemes lenne a könyvet egy javított, bővített kiadásban újra megjelentetni, kijavítva a most tapasztalható hiányosságokat. Így valóban tartós és méltó emléket állíthatna Torda múltjának és lakosainak. A közösség értékeit ugyanis igényesen meg is kell őrizni. – „A szó elszáll, az írás megmarad” (Verba volant, scripta manent).
Bozóki Antal
__________
[1] TTT: Minden közösség egyenrangú. Magyar Szó, 2026. június 17. 1., és/vagy https://www.magyarszo.rs/kultura/a.354047/Minden-kozosseg-egyenrangu, 2026. június 17. 13:00
[2] Uo. 4.
[3] Uo. 4.
[4] Tordai hírek. Tordai újság, 2026. június (2. szám), 5.
[5] Vidács Hajnalka: Összefogással minden lehetséges. Magyar Szó, 2025. január 9. 5.
[6] Етнички састав према попису из 2002 [Etnikai összetétel a 2002-es népszámlálási adatok szerint]. https://sr.wikipedia.org/wiki/%D0%A2%D0%BE%D1%80%D0%B4%D0%B0
[7] Vidács az 5-ös jegyzetben.
[8] BEGASZENTGYÖRGY KÖZSÉG ALAPSZABÁLYZATA – módosított változat. Nyelv és írás használat, 2019 február 22., 5.szakasz. [Статут општине пречишћен текст – 22.2.2019 на мађарском језику]. https://zitiste.rs/
[9] Заштитник грађана: NIVO OSTVARIVANJA PRAVA PRIPADNIKA NACIONALNIH MANJINA[Polgári jogvédő: A NEMZETI KISEBBSÉGEKHEZ TARTOZÓK JOGÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK SZINTJE]. https://pravamanjina.ombudsman.org.rs/
[10] Mezei Zsuzsanna: Falba épített, köbe vésett és fénybe zárt emlékezet. Tordai Újság, 2026. ISSN 1452-68-40, p. 220.
[1] TTT: Minden közösség egyenrangú. Magyar Szó, 2026. június 17. 1., és/vagy https://www.magyarszo.rs/kultura/a.354047/Minden-kozosseg-egyenrangu, 2026. június 17. 13:00
[2] Uo. 4.
[3] Uo. 4.
[4] Tordai hírek. Tordai újság, 2026. június (2. szám), 5.
[5] Vidács Hajnalka: Összefogással minden lehetséges. Magyar Szó, 2025. január 9. 5.
[6] Етнички састав према попису из 2002 [Etnikai összetétel a 2002-es népszámlálási adatok szerint]. https://sr.wikipedia.org/wiki/%D0%A2%D0%BE%D1%80%D0%B4%D0%B0
[7] Vidács az 5-ös jegyzetben.
[8] BEGASZENTGYÖRGY KÖZSÉG ALAPSZABÁLYZATA – módosított változat. Nyelv és írás használat, 2019 február 22., 5.szakasz. [Статут општине пречишћен текст – 22.2.2019 на мађарском језику]. https://zitiste.rs/
[9] Заштитник грађана: NIVO OSTVARIVANJA PRAVA PRIPADNIKA NACIONALNIH MANJINA[Polgári jogvédő: A NEMZETI KISEBBSÉGEKHEZ TARTOZÓK JOGÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK SZINTJE]. https://pravamanjina.ombudsman.org.rs/
[10] Mezei Zsuzsanna: Falba épített, köbe vésett és fénybe zárt emlékezet. Tordai Újság, 2026. ISSN 1452-68-40, p. 220.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése