Bozóki Antal (hon)lapja

2020. szeptember 30., szerda

Ismét a szájukra vették a délvidéki magyarokat egy szerb műsorban, mert „inkább Orbánt tekintik a saját elnöküknek, mint Vučićot”

Az egyik legvisszatetszőbb szerb médium, a Pink TV „Hit Tvit” című műsorában díszes társaság vitatta meg „a szerb világ” dolgait.

(Fotó: dijalog.net) 
2020-09-30 F. F.

Zoran Ostojić, a Liberális Demokrata Párt („Csédó” pártja) volt kádere, aki továbbra is játssza a demokratát, miközben Vučićhoz dörgölőzik, Aleksandar Vulin mentálisan labilis védelmi miniszter és Vojislav Šešelj háborús bűnös csetnikvajda többnyire egy húron pendültek. Elmaradt tehát a hevesebb szóváltás. Mégis akadt egy érzékeny téma, amelynek kapcsán némileg eltértek egymástól.

Vulin azzal kezdte, hogy az össz-szerbségnek egy vezérre van szüksége, aki a mindenki számára egyformán fontos nemzeti kérdésekben képviselné a szerbeket, attól függetlenül, hol élnek. Ez a vezér szerinte persze csakis Aleksandar Vučić lehetne.

Šešelj ennél tovább ment. Megismételte szélsőséges álláspontját, miszerint Horvátorság egy része, továbbá a Boszniai Szerb Köztársaság, Montenegró, sőt, Macedónia is Szerbiához kellene, hogy tartozzon.

Ostojić ezzel nem értett egyet. Szerinte az említett országok polgárai nem akarnak Szerbiához tartozni. Ugyanakkor Vučić mindenkinek az elnöke Szerbiában, nemcsak a szerbeké. Egy példát is felhozott.

„Az itteni magyaroknak nem Orbán, hanem Vučić az elnöke”,

mondta.

Šešelj közbeszólt: „A szerbiai magyarok elsősorban Orbánt és csak másodsorban Vučićot tekintik elnöküknek”, jelentette ki.

Az az igazság, hogy a délvidéki magyarok jelentős része egyiküket sem tekinti elnökének.

Sokan csalódtak Orbánban, részben a korrupciós ügyei, részben pedig a mélyszerb nacionalista Vučićtyal folytatott nemzetgyalázó politikai-pénzügyi perverziói miatt.

Ami pedig Vučićot illeti, a délvidéki magyarok közül egyedül a VMSZ-es vezető káderek szívéhez áll közel. Nem tudják eldönteni, ki a kedvesebb számukra: Vučić vagy Orbán.

https://delhir.info/2020/09/30/ismet-a-szajukra-vettek-a-delvideki-magyarokat-egy-szerb-musorban-mert-inkabb-orbant-tekintik-a-sajat-elnokuknek-mint-vucicot/


Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 9:48
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Sajtó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (941)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (205)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1639)
  • Incidensek (935)
  • Jegyzetek (537)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (728)
  • Kisebbségi jogok (1044)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (166)
  • MM (160)
  • MNT (535)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (867)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (311)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (534)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (463)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1334)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (375)
    • ►  május (65)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ▼  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ▼  szeptember (49)
      • Az európai migrációs politika újratervezése: vegye...
      • Ismét a szájukra vették a délvidéki magyarokat egy...
      • „A vajdasági magyarság lapja”?
      • Sajnálom, a nép úgy döntött, hogy ma hallgat. Zora...
      • Legújabb kimutatás: Szerbia a kilencedik legszenny...
      • Tőkés László intelmei
      • Mi tehet a hideg és meztelen igazság a hazugság fé...
      • Sunovrat demokratije: Srbija poslednja u regionu, ...
      • Tragikomikus: ifj. Pásztor fogadta a Városházán az...
      • Felújítják a magyargyűlölő Svetozar Miletić fenyeg...
      • Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitot...
      • Ellenzéki vezetők: A választások bojkottja rossz é...
      • Szabadka balkanizálódása folytatódik
      • Könnyebb a szegénységet és a nyomort tűrni, mint a...
      • NYILATKOZAT ÉS FELHÍVÁS a romániai önkormányzati v...
      • Az ügynökség levélben mondott fel az RTV 91 dolgoz...
      • Semmibe vett jogszabályok
      • A VMSZ vezette község honlapján (egyelőre) csak sz...
      • Danas, 2020. szeptember 17. 13.
      • Kettős nyomás alatt
      • Aleksandar Vučić se prijavio za direktora RTS?!
      • Szerbia egyetlen fejezetet sem nyitott meg 2020-ban
      • Táblarongálás Bocsárnál
      • A legszebb dolog is, ha téves pillanatban történik...
      • Járványos jogsértések – Tájékoztatás kisebbségi ny...
      • Botrányos minőségű víz folyik a péterrévei csapokb...
      • Maglai lemondott képviselői mandátumáról
      • „Lebőgött az illegitim zentai hatalom”
      • Bez posla u RTV-u ostao 91 radnik sa ukupno 556 go...
      • This Note is published. Laudáció Márti néni tiszt...
      • Megrongálták Kosztolányi Dezső szabadkai mellszobrát
      • Varjú Márta marad a Magyar Szó főszerkesztője
      •  Danas, 2020. szeptember 10. 15.
      • Vučić: „Ha megölnek, ha börtönbe zárnak, akkor is ...
      • A politikusok vagy hazudnak, vagy nem politikusok....
      • A péterrévei kút (4.)
      • Hivatalosan megerősítve
      • Hajnal kemény szavakkal bírálta a kisebbségi sajtó...
      •  Danas, 2020. szeptember 56.   https://www.danas.rs/
      • Dupláját költötte a VMSZ kampányra, mint 4 éve
      • „Nem lesz rosszabb, mint eddig volt”[1]?
      • Kishegyes: Folyamatos a restitúció
      • Vučićon röhög a fél ország (+ FOTÓ)
      • A VMDK elítéli Antalfalva és Cserépalja települést...
      • A Vajdasági RTV helyzetéről tárgyaltak a nemzeti t...
      • Magyargyűlölő politikusokat éltető filmmel nyit a ...
      • Ironikus, hogy az EU elítéli Lukasenkát, de Vučićo...
      • Teljes elégedettség
      • Tiltakozás az Újvidéki Rádiónál
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ►  március (71)
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

989,438
Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.