2020. szeptember 14., hétfő

„Lebőgött az illegitim zentai hatalom”


Három, a választásokat bojkottáló politikai szervezet – a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Néppárt zentai tagozata, valamint a Zenta a Diktatúra Ellen nevű szervezet – közös közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben a városnapi díszülésen történtekre reagálva a várost irányító hatalmi koalíció távozását javasolják.

– Mint ismeretes, az illegitim választások után, hosszas várakozást és huzavonát követően a VMSZ-SZHP koalíció kezébe került a községi hatalom – írják a közleményben, melyben rámutatnak, hogy

Az alakuló ülésen már lehetett sejteni, hogy nem egy dicső korszak kezdődik, hiszen a felterjesztett személyi megoldások láttán nem lehetett tudni, hogy kinek van rosszabb káderállománya. Az eredeti szerb haladóknak, vagy a haladók magyar tagozatának. Hogy a rosszabbnál van még rosszabb, meggyőződhettünk Zenta város napján.

A három parlamenten kívüli szervezet közös közleménye emlékeztet,  hogy a zentai községi képviselő-testületet alkotó huszonkilenc megválasztott képviselőből mindössze tizenhárom jelent meg a szeptember 11-i díszülésen, amelyen város idei nyilvános elismeréseit adták át. A Szerb Haladó Párt egyetlen egy képviselője sem jelent meg a díszülésen, míg a Vajdasági Magyar Szövetség tizenhárom képviselőjéből kilenc volt jelen.

– A határozatképességet a cserepadon ülő Polgári Mozgalom Zentáért és az Együtt a Jobb Zentáért képviselői biztosították. Megjelenés tekintetében a zentai csata emlékművénél megtartott koszorúzás is igen foghíjasra sikeredett, így még nagyobb volt a legitimitás nélküli hatalom lebőgése – fogalmaznak a szerzők, majd így folytatják közleményüket:

Mindezzel bizonyítást nyert az alkalmatlanságuk és politikai éretlenségük. A község polgárai pedig foghatják a fejüket, hiszen mire is számíthatnak tőlük a továbbiakban, ha egy díszülést sem képesek méltó módon megszervezni? Jelen helyzetben az egyedüli megoldás az illegitim hatalom távozása és új, tisztességes választásokon megválasztott vezetők kinevezése

– olvasható a szövegben, melynek aláírói a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége Zenta, a Néppárt Zenta és a Zenta a Diktatúra Ellen.

https://szabadmagyarszo.com/2020/09/13/lebogott-az-illegitim-zentai-hatalom/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése