2011. november 30., szerda

Aforizmák

Božilović Nikola
Már kenyérre se nincsen szükségünk. Elegek nekünk a mérkőzések.

Čotrić, Aleksandar
A kormány a mandátuma alatt nem találta fel magát. A miniszterektől eltérően, akik kitűnően feltalálták magukat.
A kormány telefonos üléseket tart. A miniszterek látni sem bírják egymást.
Csupasz mellel rohamozott a kitüntetésért.
Mi olyan nép vagyunk, amely állandóan harcol. Ezért hiszek a szerbek és az albánok együttélésében.
Nem aggódunk a választók hangulata miatt. A mi pártunk a legtöbb mandátumot a választások után fogja megszerezni.
Nem tudjuk hova megyünk, így oda is fogunk érni.
Szerbiában parlamentáris demokrácia van. Amilyen a parlament, olyan a demokrácia is.

Đorgović, Rade
A koszovói határ egyre közelebb van Belgrádhoz.

Georgakis, Kostas
Csak szabad emberként gondolkodhatok és hathatok.

Hitchens, Christopher
Az én véleményem nekem elegendő és fenntartom a jogot, hogy azt védjem, minden konszenzussal, minden többséggel ellentétben, bárhol és bármikor. Mindenki, aki nem ért velem egyet, számot kérhet, sorba állhat és megcsókolhatja a fenekemet.

Ismeretlen
Tudjuk mi, hogy a kormány mindent megtesz az érdekünkben. De, hallgatunk és tűrünk!
Danas napilap, 2011. november 30., 7. o.

Ismeretlen francia tábornok
Bajonettal sok mindent el lehet érni, de soha nem lehet ráülni.

Jovanović Rade
Újévi kívánság: Hogy a szerbek felébredjenek, mielőtt megszűnik az álom.

Kennedy, John Fitzgerald
A testvérem, Bob, nem akart bekerülni a kormányba. Megígérte apánknak, hogy becsületesen fog élni.
Akik a békés forradalmat lehetetlenné teszik, azok miatt válik a véres forradalom elkerülhetetlenné.
Minden problémánál felsejlik a megoldás reménysugara és a szilárd bizonyosság, hogy semmi sem biztos vagy megváltoztathatatlan.

Magnus, Albertus
Minden érv közül a tekintélyen alapuló a leggyengébb.

Marković, Ilija
Amíg a diagnózis és a prognózis koalícióban vannak, minden kombináció nyertes lesz.
Koszovót a premabulum védi, Szerbiát a lábjegyzet.

Nikowitz Oszkár
Összpontosítsunk arra, aminek örülni lehet: vannak, akiket szerethetünk, és van, aki szeret bennünket.

Petković, Dragoje Dragan
A legrosszabb elmúlt. Most mi vagyunk soron.

Ramač, Mihal
A tagjelöltség kis lépés Szerbia számára, de még kisebb Európa részére.

Rumenin, Radovan

Rezgett a preambulum, megszületett a lábjegyzet.

Teofilović, Vitomir

A történelem az élet tanítója. Az albánokkal folytatott százéves háború után rájöttünk, hogy közös célunk van: Koszovó és Európa!

Teofilović, Vladimir
Európa és mi. Az két entitás.
Európa számunkra az a világ, ahova senkinek sem sietős.
Európába a vám miatt nem jutottunk be. Túl nagy csomagunk volt.
Nem jó, hogy a börtönök könyvtárakat kapnak. A szellemi szabadság veszélyeztetheti a bűnözők identitását.

Travica, Svetislav
Az EU-ba vezető úton lévő akadályok elhárítása érdekében, a hatalom feláldozza az előttünk lévő éveket.
Hány alkotmányt változtattunk már, de sehogy nem jutunk ki a gödörből.
Most, hogy minden elveszett, kezdjük elölről. Semmibe sem kerül.

Valensa, Leh
Számomra a parlamentáris demokrácia a mindenki mindenki elleni békés háborút jeleneti.

White Eagle
A bölcs nem vitatkozik. Hallgat, és csendben halad az útján.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése