2013. november 16., szombat

Köszönet és hála helyett a magyar külügy tehetne is végre valamit a délvidéki magyarokért! – Reagálás Németh Zsolt, külügyi államtitkár nyilatkozatára

l-b04A Magyar Remény Mozgalom (MRM) visszatetszőnek tartja, hogy a magyar diplomácia egyik vezetője délvidéki politikai vitában foglal állást, a valós tények ismerete nélkül. Németh Zsolt, Magyarország külügyi államtitkára a Pannon RTV 2013. november 13-i Szubjektív c. műsorában kijelentette, hogy ,,a Magyar Remény Mozgalom valóban cirill betűkkel jelenti föl a vajdasági magyaroknak azt a pártját, amelynek köszönettel tartozna ő is és az összes támogatója.”
Tudvalévő, hogy az MRM semmiféle feljelentést nem tett a VMSZ adatgyűjtési és adatbázis készítési visszaéléseivel kapcsolatban, mindösszesen a terepről beérkezett konkrét és megmásíthatatlan bizonyítékok összegzését végezte el, amely tények bizonyítják a törvénysértéseket. Ezekre a példákra hívta fel az MRM a magyar és a szerb médián keresztül a polgárok figyelmét, egy nyílt levél formájában.
A Fidesz és a VMSZ kéz a kézben történő, vakvágányos nemzetpolitikáját jól tükrözi, hogy amikor a délvidéki magyarság kollektív jogainak bővítéséről kellene, hogy szó essen, Martonyi János külügyminiszter kijelenti, idézzük: ,,Budapest nem akarja „kétoldalú kérdésekkel terhelni” a szerb EU-s tárgyalásokat.” Nemrégiben Orbán Viktor nyilatkozott úgy, hogy a délvidéki magyarok számára elegendő a jelenlegi nemzeti tanácsokról szóló törvény, vagyis a magyar területi autonómia kialakítását nem szorgalmazzák Szerbia esetében. Minthogy a Fidesz-KDNP kormány Délvidékről egyedül és kizárólag a VMSZ álláspontjára hagyatkozik (amely párt a délvidéki magyar szavazópolgárok nagyjából egynegyedének támogatását élvezi), levonható a következtetés, hogy a magára a ,,nemzeti együttműködés kormánya” címet aggató és a ,,legbefolyásosabb és legmérvadóbb” szerbiai magyar pártként titulált szervezet vezetőinek eszük ágában sincs egészséges nyomásgyakorlás végrehajtása, annak érdekében, hogy Szerbiában bővítsék, illetve betartsák a kisebbségi jogokat.
Kicsinyes politikai viselkedésre vall, hogy két magyar szervezet közötti vitás kérdésben a Fidesz vezette magyar kormány határozottan állást foglal. Nagyon örülnénk neki, ha erre képesek lennének Belgrád előtt is, de mint látható, ennek felvállalására képtelenek, hiszen a jelenlegi magyar külpolitika dilettáns és impotens módon, eredmények nélkül vegetál. Az ún. nemzeti együttműködésből kirekesztik a határon túli magyar közösségek képviselőinek egy részét, így az MRM-et is, eközben pedig a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) zárónyilatkozatába is politikai állásfoglalást tesznek egy vitás kérdésben, kiállnak egy párt mellett a másik ellenében, holott ennek a fórumnak teljesen más szerepe kellene, hogy legyen.
A Magyar Remény Mozgalom (MRM) továbbra is határozottan kiáll a szerb és a magyar felelős intézmények elé, követelve a délvidéki magyarság helyzetének javítására irányuló elképzelések megvalósítását, ezek között a magyar területi autonómia kialakítását is. Eközben bízunk benne, hogy a jövő évi magyarországi választások után egy következetesebb, jobb és erősebb nemzeti kormány fog létrejönni, felváltva az aktuális meddő párbeszédet és mosolypolitikát.

László Bálint, az MRM elnöke
Szabadka, 2013. november 15.
Közzétette: Haraszthy Ágoston 2013. november 15. péntek, 19:12  
http://www.delhir.com/cimlap/friss-hireink/16700-koeszoenet-es-hala-helyett-a-magyar-kueluegy-tehetne-is-vegre-valamit-a-delvideki-magyarokert-reagalas-nemeth-zsolt-kueluegyi-allamtitkar-nyilatkozatara 

Kapcsolódó írás:

Folytatódik a Fidesz-VMSZ gusztustalan "nyalakodás" (+ az MRM elleni alaptalan és erőteljes mocskolódás)

http://www.delhir.com/cimlap/kiemelt-hirek/16674-folytatodik-a-fidesz-vmsz-gusztustalan-qnyalakodasq-az-mrm-elleni-alaptalan-es-erteljes-mocskolodas-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése