2013. november 24., vasárnap

Riza Halimi: Felfüggesztjük a tárgyalásokat a szerbiai kormánnyal


Riza Halimi: Felfüggesztjük a tárgyalásokat a szerbiai kormánnyal
Riza Halimi
A dél-szerbiai albán politikai pártok vezetői úgy határoztak, hogy felfüggesztik tárgyalásukat a szerbiai kormánnyal az oktatás, az egészségügy, a gazdaság és az igazságszolgáltatás kérdései kapcsán – mondta az RTS-nek Riza Halimi. A Demokratikus Cselekvés Pártjának elnöke szerint a Bujanovac, Preševo és Medveđe községek albán politikai pártjainak vezetői úgy határoztak, felfüggesztik a hét pont kapcsán zajló tárgyalásukat a belgrádi kormánnyal. A szerbiai parlamentnek az igazságüggyel kapcsolatos ülésén egyetlen módosítási javaslatát sem fogadták el, jegyezte meg Halimi, aki parlamenti képviselő is.
Riza Halimi azt javasolta, hogy Preševóban alapfokú bíróság és ügyészség jöjjön létre, Bujanovacban pedig szabálysértési bíróság és ügyészség alakuljon.
Nikola Selaković igazságügyi miniszter akkor azt mondta, Szerbia déli részén 1000 albán él, Halimi szerint viszont ez nem igaz, mert 40 ezren vannak. „Nem futunk el az elől, hogy népszámlást tartsanak, de csak abban az esetben, ha a koszovói, lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyeket is feljegyzik a listára” – mondta Halimi. Meglátása szerint diszkriminatív az albánokkal szembeni viszonyulás, és leszögezte, nem folytatnak tárgyalásokat a szerb hatalommal mindaddig, amíg ezen a viszonyuláson nem változtatnak. (RTS)
http://www.vajma.info/cikk/szerbia/19625/Riza-Halimi-Felfuggesztjuk-a-targyalasokat-a-szerbiai-kormannyal.html, 2013. november 23. [16:41]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése