2013. november 1., péntek

November 1.

Marianna napja.
Latin eredetű név, a Mariana névből származhat. Jelentése a Marius családjához tartozó, Szűz Máriához tartozó.
1335 – A visegrádi találkozón létrejött a cseh-magyar-lengyel szövetség.
1801 – A szicíliai Cataniában megszületett Vincenzo Bellini, az olasz operairodalom egyik kiemelkedő képviselője, akinek leggyakrabban játszott műve a "Norma"című opera.
1845 – Megszületett Sáromberkén Gróf Teleki Sámuel, világutazó, az egyik legnagyobb magyar Afrika-kutató.
1879 – Budapesten megszületett gróf Teleki Pál miniszterelnök és földrajztudós, aki 1930-ban megkapta a Corvin-láncot, a kor legmagasabb tudományos-művészeti kitüntetését.
1900 – Késmárkon megszületett Bruckner Győző, a szerves kémia egyik legnagyobb magyar kutatója.
1918 – Gróf Károlyi Mihály liberális reformpolitikus önálló magyar kormányt alakított, amelynek 1919. 01. 11-ig volt miniszterelnöke.
1930 – Megszületett Árkus József, Táncsics Mihály-díjas újságíró, szerkesztő, humorista.
1939 – Budapesten 53 éves korában meghalt Darányi Kálmán, aki 1936-tól 1938-ig Magyarország miniszterelnöke volt.
1961 – Az SZKP XXII. kongresszusának határozata szerint, a desztalinizálás második hullámaként, Joszif Visszarionovics Sztálin holttestét eltávolították a Vörös téren álló Mauzóleumból.
1967 – Budapesten megszületett Engi Klára jégtáncosnő.

November 1. – Mindenszentek (napja) (Svi sveci / All Saints’ Day)
A Mindenszentek vagy mindszent (latinul: Festum omnium sanctorum) keresztény ünnep, amelyet a katolikus egyházban november 1-jén, más egyházakban más napokon tartanak a valaha élt igaz emberek tiszteletére.
Az ünnep, és az azt követő halottak napja – egyházi jellegén túl – fokozatosan általános népi megemlékezéssé is vált. Ilyenkor mindenki ellátogat a temetőbe, megemlékezik elhunyt hozzátartozóiról. Megtelnek a sírok őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. Az emberek gyertyát gyújtanak elveszített szeretteik emlékére.
Attól kezdve, hogy 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan elismerte, Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése