2015. január 9., péntek

A termőföldek akadozó visszaszármaztatásában az állam a felelős

Szerbia Erdői Közvállalat és a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium közösen több mint 1,5 millió hektárnyi erdőt és megművelhető földterületet használ, de erről „nem vezetnek számot”

   
Az egyik belgrádi székhelyű Vagyon-visszaszármaztatásért – Polgárok Egyesület tagjai úgy értékelik, hogy a nehézkesen haladó mezőgazdasági földterületek visszaszolgáltatásáért az állam tehető felelőssé, mivel eddig nem írta össze a földeket. Az egyesület szerint nem helyesek, sőt képmutatóak a Termőföldigazgatóság azon állításai, amelyek szerint a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség a termőföldekről nem rendelkezik adatokkal. Az egyesület úgy véli, hogy a nem összeírt földterületek problémája lelkiismeretlen és felelőtlen magatartás következménye, és lehetőséget nyújt a különféle tuljadonjogi viszonyokkal kapcsolatos visszaélésekre. A kataszteri hivatalokban tapasztalt hiányosságokra és a rossz nyilvántartásra még Aleksandar Vučić miniszterelnök is felhívta a figyelmet – olvasható a sajtóhoz eljuttatott közleményükben.
Az egyesület reakcióját Strahinja Sekulić, a Szerbiai Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség igazgatójának minapi sajtótájékoztatóján elhangzottak váltották ki. A sajtótájékoztatón az igazgató úgy fogalmazott, azért akadozik az országban a második világháború után elkobzott termőföldek visszaadása, mert a szerb kormány és a köztársasági képviselőház nem fogadja el a vagyon-visszaszármaztatási törvény erre vonatkozó módosítási javaslatait. Azt is felrótta, hogy a (telekkönyvi hivatalok) kataszterek nem rendelkeznek pontos adatokkal, valamint, hogy a restitúciót a Termőföldigazgatóság is fékezi.
Az ügyben megszólalt a Termőföldigazgatóság illetékese is, és cáfolta az ügynökség azon állításait, amelyek szerint ellenezné a földek visszaszolgáltatását. A mezőgazdasági minisztérium illetékesei pedig azt jelentették ki, hogy a Szerbiai Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökségnek nincsenek arra vonatkozó adatai, hogy melyik és mennyi mezőgazdasági földterületet kellene visszaadni.
A Vagyon-visszaszármaztatásért – Polgárok Egyesülete közleményében emlékeztet arra is, hogy az Állami Korrupcióellenes Koordinációs Testületet értesítették arról is, amit a mezőgazdasági minisztérium 2014 közepén megerősítette, hogy nem tartja számon azokat az állami földeket, amelyeken gazdálkodnak, és amelyekből hasznot húznak. Az egyesület által kiadott közleményben kifejtik továbbá, hogy a vagyonösszeírással megbízott intézmények nem végzik kielégítő módon munkájukat, és emiatt aláássák a szerb kormány mindazon igyekezetét, amelyeket a megszigorítási és megtakarítási intézkedésekkel próbál elérni.
Erre az állításra az Állami Korrupcióellenes Koordinációs Testület is rámutatott egyik jelentésében, miszerint az országban működő több ezer hivatalos intézmény és közvállalat szabálytalanul használja az állami javakat. Kirívó példaként kettőt említett meg, a Szerbia Erdői Közvállalatot és a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztériumot, amelyek közösen több mint 1,5 millió hektárnyi erdőt és megművelhető földterületet használnak, erről azonban nem vezetneknyilvántartást. A minisztériumok, az állami szervek, a helyi önkormányzatok és a közvállalatok (718 van az országban) és a köztulajdon egyéb felhasználói 1996 óta nem jelentették be a földterületekkel kapcsolatos tevékenységüket. Felmerül tehát a kérdés: ha a legnagyobb felhasználók nem járnak el szabályosan, akkor hogyan lehet elvárni azt, hogy a Belgrádi Kikötő, a BIP, a PKB, az Imlek és egyéb nagyvállalatok az előírások szerint járjanak el? – olvasható az egyesület közleményében. (Beta)
Magyar Szó, 2015. január 9., 5. o., vagy
2015. január 9., 07:28

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése