2015. január 6., kedd

VMDK: Súlyos gondot okoz az összeférhetetlenség az MNT-ben

VMDK: Súlyos gondot okoz az összeférhetetlenség az MNT-ben
Csonka Áron és Tari István a sajtótájékoztatón
Mai sajtótájékoztatóján értékelte a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a Magyar Nemzeti Tanács 3. rendes ülését, ahol 40 napirendi pontról szavaztak a képviselők és a fő téma az MNT jövő évi költségvetésének az elfogadása volt.
Csonka Áron a VMDK elnöke elmondta, hogy képviselőik két napirendi pont módosító indítványt küldtek el, ám ezeket nem fogadta el a tanács.
A VMDK egyik javaslata arra vonatkozott, hogy az MNT testületileg foglaljon állást a délvidéki magyarok kollektív bűnösségét eltörlő kormányhatározat hiányosságai ellen. Ugyanis a szerbiai kormány hatályon kívül helyezte ugyan a három sajkás-közi település magyarjainak kollektív bűnösségét, ám ezt az elvet visszamenőleg nem érvényesítették, valamint csak a kétéves rehabilitációs határidő lejárta után fogadták el azt, így az érintettek nem tudják benyújtani keresetüket a vagyon-visszaszármaztatáshoz - mondta el a párt elnöke. A másik javasolt napirendi pontot pedig a magyar nyelven tudósító kistérségi és regionális médiumok magánosítása kapcsán nyújtották be, amelyben kezdeményezték, hogy 30 napos határidőn belül kezdeményezzenek egy tanácskozást, amelyen megvizsgálnák, hogy az új szerbiai médiatörvény kapcsán milyen jogi lehetőségek vannak a magánosításban lévő, kisebbségi nyelveken is tájékoztató helyi jellegű médiumok megmentésére. Csonka Áron visszásnak ítélte meg azt, hogy az ebben a kérdésben érintett médium egyikének, a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének vezetője, Németh Ernő is leszavazta ezt a napirendi javaslatot.
Tari István, a Magyar Nemzeti Tanács képviselője szerint képviselő társai nem voltak hajlandóak foglalkozni az 1944/45-ös sajkás-közi magyarság rehabilitációjának hiányosságaival. Emellett egy Magyar Nyelvhasználati Intézet mielőbbi létrehozását is sürgette, amely a szerbiai nyelvhasználati jogok betartását felügyelné, valamint jogsegélyt nyújthatna a szerb nyelvű szövegek magyar terminológiájának helyes használatához.
A költségvetés megszavazásával kapcsolatban az ellenzéki politikus kifejtette: "Az MNT legutóbbi ülésén tulajdonképpen szavazógépként fogadták el a tervezeteket. Képviselőtársaim nem érzik magukat zavartatva abban a tekintetben sem, hogy ezáltal pártérdeket valósit meg a Magyar Nemzeti Tanács, amely így a magyar érdekképviselet kirakatává vált csupán" - mondta el Tari István, az MNT képviselője.
A sajtótájékoztató végén Csonka Áron elmondta, hogy véleményük szerint számos esetben jelenik meg a Magyar Nemzeti Tanácsban az összeférhetetlenség. Ugyanis a legutóbbi ülésen felállított szakbizottságok mindegyikében helyet foglalnak a végrehajtó bizottság tagjai, akik egyben az MNT tagjai is, ezáltal pedig az a helyzet áll elő, hogy egyes képviselők egyszerre tagjai azoknak a szakbizottságoknak, amelyek véleményezik azokat a javaslatokat és határozatokat, amelyeket az a végrehajtó bizottság készít elő, melynek szintén a tagjai, majd pedig erről tanácsi szinten szavazhatnak is ugyanezek a személyek. Ebben az ügyben is nyújtott be módosító indítványt a VMDK, ám ezt sem szavazták meg.
A VMDK vezetői ígéretet tettek arra, hogy a jövőben feltérképezik majd és kivizsgálják, azokat az érdek-összefonódásokat, amelyekben az MNT képviselői és a szakbizottságok tagjai döntéshozó helyzetük miatt összeférhetetlenségbe kerülhetnek.
Szabó Attila

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/18132/VMDK-Sulyos-gondot-okoz-az-osszeferhetetlenseg-az-MNT-ben.html, 2015. január 5. [19:50]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése