2018. március 27., kedd

Szávay István facebook bejegyzése

Tisztelt délvidéki magyarok!

Egész Európának példaértékű Szerbia kisebbségvédelmi modellje! Legalábbis Orbán Viktor szerint, aki tegnap Szabadkán Alekszandar Vučić szerb elnökkel, és Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével közösen felavatta a felújított zsinagógát, és közben nem fukarkodott a szerb kormány dicséretével. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta azt is, hogy Szerbia mindig számíthat Magyarországra, ha az uniós csatlakozásról van szó.
Ha Önök, délvidéki magyar választók is egyetértenek ezzel a kijelentéssel, ha Önök szerint is annyira irigyelni való nemzeti közösségük sorsa, ha Önök is úgy érzik, hogy egy kisebbségeit megbecsülő és támogató európai mintaállam egyenrangú polgáraiként élhetik mindennapjaikat, akkor szavazzanak csak nyugodtan a magyar választásokon Orbán Viktorra és a Fideszre!
Mi, jobbikosok azonban azt látjuk, annyira példaértékű ez a szerb kisebbségvédelmi modell, hogy a legutóbbi hírek szerint többé nem kapnak állami támogatást azok az általános iskolások, akik Magyarországra szeretnének látogatni (például megnézni a Feszty-körképet, vagy megtekinteni a magyar főváros nevezetességeit), mert a szerb oktatási minisztérium szerint a diákoknak először Szerbiát kell megismerniük. Nemrég az is kiderült, hogy a Vajdasági Tartományi Kormány arra terjesztett be javaslatot, hogy november 25-e legyen a „Vajdaság Napja”, egyfajta ünnepnap tehát. 1918-ban ugyanis ekkor mondta ki az újvidéki szerb nemzetgyűlés hazánk délvidéki területeinek Szerb Királysághoz csatolását. A Fidesz helyi fiókszervezeteként működő VMSZ pedig asszisztál mindehhez.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a délvidéki magyar autonómia letéteményesének tekintett Magyar Nemzeti Tanácsnak folyamatosan szűkülnek a jogkörei. Nem bővülnek, hanem szűkülnek! Nem mellesleg pedig kevesebb pénzt kapnak működésükhöz a szerb államtól, mint amennyi a Magyarországról érkező gazdaságfejlesztési támogatás adójaként bekerül a belgrádi költségvetésbe. És persze még hosszasan sorolhatnánk, milyen további tennivalói lennének e téren még Szerbiának.
Ami szerintünk viszont valóban példaértékű, az a koszovói szerbség számára Belgrád által kiharcolt, valóban elképesztően széleskörű autonómia. Csakhogy ezt Szerbia nem akarja biztosítani a délvidéki magyarságnak. Ez persze nem csoda, hiszen az Orbán Viktor szerint szárnyaló szerb-magyar kapcsolatok közepette erre nincs is szükség, a magyar kormány és helyi szövetségese, a VMSZ még csak fel sem vetik a valódi területi autonómia igényét. Orbán Viktor számára – fokozódó külpolitikai elszigetelődése okán is – sokkal fontosabb a szerb elnök és kormányának barátsága, így nem először áldozza fel nemzeti ügyeinket saját (párt)érdekei oltárán. Ugyanezt tette egyébként a felvidéki magyarság és Fico volt szlovák kormányfő esetében is.
Egy Jobbik-kormány viszont világos, a délvidéki magyar közösség érdekében megfogalmazott feltételeket szabna a szerb EU-s csatlakozás támogatásához, mindezt programunkban is világosan megfogalmaztuk: „Csak akkor támogatjuk Szerbia és Ukrajna euroatlanti integrációját, ha az ott élő magyar nemzeti közösségek számára biztosítják a lehető legszélesebb körű autonómiát. Szerbia esetében elvárjuk az 1944-től történt magyarellenes atrocitások (ideértve a délszláv háború időszakát is) teljes körű kivizsgálását. Követeljük a központi források diszkriminációmentes elosztásával a magyarlakta települések arányos támogatását, továbbá erőteljes hatósági fellépést várunk minden magyarellenes cselekménnyel szemben. Az uniós csatlakozás feltételének tekintjük a nemzeti tanácsok jogköreinek bővítését, valamint a koszovói szerbek számára biztosított önrendelkezési elemek alkotmányos szintű garantálását a délvidéki magyarság számára is.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése