2018. május 10., csütörtök

Játékfilm készül Délvidék Szerbiához való hozzácsatolásáról; máris átadták a forgatókönyvet a tartományi (haladó) kormányfőnek

Igor Mirović tartományi kormányfő és a Szerb Haladó Párt tisztségviselője átvette annak a játékfilmnek a forgatókönyvét, amely Délvidék Szerb Királysághoz való hozzácsatolásáról szól majd. Filmsorozat is készül.

A forgatókönyv Milovan Vitezović szerb író műve.
Mirović elégedettségének adott hangot és kiemelte, hogy a jubileum (Délvidék elcsatolásának 100. évfordulója – F. F. megj.) megünneplése a készülő filmnek köszönhetően még méltóságteljesebb lesz.
Továbbá hozzáfűzte: fontos, hogy a fiatal nemzedékek is megismerkedjenek az említett történelmi esemény jelentőségével. (Nem nehéz megjósolni, milyen mértékben lesz a leendő film (történelmileg) hiteles – F. F. megj.)
A rövidesen kezdődő forgatás finanszírozása a Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium, valamint a tartományi kormány költségvetéséből történik. Tehát az adófizető polgárok, köztük a délvidéki magyarok pénzéből is.
Nem tudunk róla, hogy a VMSZ-nek bármilyen kifogása lenne a szóban forgó film elkészítése és bemutatása ellen.


„Izzik a szerb identitás” Délvidéken: Szobrot emelnek Aleksandar királynak Zomborban


Zombor központjában, a Városháza előtt szobrot kap Aleksandar Karađorđević szerb király.

Az erről szóló határozatot a városi képviselő-testület tanácsnokai hozták meg a Szerb Haladó Párt frakciójának kezdeményezésére.
A haladók szerint Aleksandar király szobra „csak visszakerül a helyére”, ahol 1940-től 1941-ig, a magyar honvédek érkezéséig állt.
Nemanja Sarač, a városi tanács kultúrával megbízott tagja elmondta,
Karađorđević szobra „a zomboriak nagy örömére” végre helyet kap a főutcán.
Szavai szerint ezzel a helyi lakosság több évtizedes álma teljesül.
Az ellenzék nem osztja ezt a lelkesedést. A Demokrata Párt tanácsnokai rámutattak, hogy talán egy szerbiai városban sem neveztek el annyi utcát szerb történelmi személyiségekről, mint Zomborban. A városban „túlteng a szerb identitás”, jegyezte meg Siniša Lazić, a Demokrata Párt helyi szervezetének elnöke.
Legjobb tudomásunk szerint a VMSZ ezúttal is néma maradt. Pedig nem kellett volna.
Mint ismeretes, Zomborban 1918 után lebontották II. Rákóczi Ferenc szobrát.
(rtv.rs nyomán, fotó: sombor.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése