2025. augusztus 30. 15:09
A Szerb Haladó Párttal kötött koalíció miatt Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője is „felelős a vajdasági magyarság drasztikus lélekszámcsökkenéséért” – közölte Marton Aleksandar, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Vajdaságért (LSV) szóvivője.
„Pásztor úr, az egyetlen káosz a magánpártjában alakul majd ki, méghozzá hamarosan, pont akkor, amikor az Orban–Vučić páros megbukik. Akkor a vajdasági magyarok is fellélegezhetnek, mert az Ön és a radikálisok szeretete miatt mindössze 180 ezer maradt belőlük, holott korábban 450 ezren voltak” – fogalmazott Marton a közleményében, amely válasz volt Pásztor Bálintnak az elmúlt időszakban folyamatosan hangoztatott kijelentésére, amelyet a szombaton megjelent Politika napilapban is kihangsúlyozott. Mint ismeretes, Pásztor azt nyilatkozta, hogy „a tiltakozók, akik blokkolják az intézményeket és az utakat, nem akarnak párbeszédet, céljuk a káosz előidézése az utcákon a választás napján”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése