2025. augusztus 30., szombat

Támogatás vagy klientúraépítés?

 Emberi és nemzeti kisebbségjogi napló (325.)

„Aki túléli, hallgatni fog a szégyen miatt, hogy évekig hallgatott.” 
Milan R. Simić


Július 17-augusztus 20. 
Támogatás vagy klientúraépítés?
 
Ótott Róbert a Magyar Szót reklámozza (Fotó: Ótos András)

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság 2025-ben is több, a nemzeti közösségeket érintő pályázatot írt ki[1].  
Július 17-én Újvidéken több szervezet és intézmény képviselője vette át a titkárság által a nemzeti kisebbségek – etnikai közösségek jogainak érvényesítésére, valamint a multikulturalizmus és a nemzetek közötti tolerancia ápolására kiírt pályázatok nyertes szerződéseit.

Ótott Róbert (1984, Zenta), a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által delegált tartományi kormányalelnök és a titkárság vezetője elmondta: „A két pályázat során több mint 64 millió dinárt ítéltünk oda, így több mint 600 projektet tudtunk támogatni.”[2] 
Július 24-én Maja Gojković, a tartományi kormány haladópárti (SNS-es) elnöke és Ótott Róbert 64 szerződést adott át az óvodák, általános- és középiskolák, valamint diákotthonok létesítményeibe irányuló beruházásokra – 375 millió dinár értékben[3].

Augusztus 1-jén új pályázatok jelentek meg: többnyelvűség támogatása – 10 millió dinár (utcanévtáblák, honlapok, kiadványok), multikulturalizmus – 9 millió dinár (könyvkiadás, falunapok, kulturális rendezvények), iskolai felszerelések – 30 millió dinár, iskolafelújítás – 100 millió dinár, a tanulók és pedagógusok biztonságát biztonságának javítása – 50 millió dinár[4].

Papíron mindez azt sugallná, hogy a haladó–VMSZ-es kormány kiemelt figyelmet fordít a nemzeti közösségek jogaira, a toleranciára és az oktatás fejlesztésére. Csakhogy a pénzek elosztása kizárólag pályázatok útján történik, ami több kérdést is felvet: A titkárságnak van-e valós rálátása arra, hogyan érvényesülnek a nemzeti közösségi jogok a nyelvhasználat, oktatás, kultúra és tájékoztatás területén? A pályázati összegek valóban oda kerülnek-e, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk? Készült-e elszámolás arról, mire költötték a támogatásokat?

A gyakorlat azt mutatja, hogy a rendszer nem az egyenlő fejlődést biztosítja, hanem inkább a „pályázati elit” megerősödését. Vannak szervezetek és intézmények, amelyek rendszeresen nyernek, és vannak, amelyek soha nem jutnak támogatáshoz. Az pedig, aki nem pályázik – „magára vessen”?

A pályázatok elbírálásánál a párthovatartozás és a személyes kapcsolatok szerepe sem zárható ki. Ez pedig a klientúraépítés és a visszaélés klasszikus formája, amit jól ismerünk Lovas Ildikó MNT-irányító korából, még a „vonatgázolás” előtti VMSZ-időkből, amikor teljhatalommal rendelkezett és a Magyar Szónál rendelt alákérdezős interjút lakáj-újságíróinktól, és elmagyarázta a fellebbező intézményeknek, hogy van sok pályázat és a szerencse forgandó. Őnagysága és kiszolgálói közéleti megítélése és felelősségre vonása is várat még magára.

A titkárság feladata nem csupán a klientúraépítő pénzosztás lenne, hanem az is, hogy átfogó szakmai elemzésekkel biztosítsa minden közösség számára az értékorientált sokszínűséget és kritikai szempontokat is érvényesítő feltételeket. Vajon így történik? 
A Tartományi Képviselőházban ideje lenne vitát nyitni arról, hogy a költségvetési pénzek célszerűen, átláthatóan és milyen eredménnyel kerülnek felhasználásra. Ótott titkárságának erre se terve, de még elképzelése sincs!


Augusztus 19. 
Honnan van a pénz?
 
III. Pásztor (Ábel) (Fotó: Molnár Edvárd)

Ülést tartott a Pásztor István Alapítvány[5] (PIA) igazgatóbizottsága[6], amely 3,96 millió dinárt osztott szét 18 rászoruló pályázónak[7]. Az igazgatóbizottság tagjai Pásztor Ábel, Fremond Árpád, az MNT VMSZ-es elnöke és Csákány Lajos vajdasági magyar nábob, a szabadkai BOSS pizzéria és számtalan ingatlan és vállalkozás tulajdonosa. 
Az alapítvány elnöke, Pásztor Ábel (az egykori VMSZ-elnök fiatalabbik fia) a Magyar Szónak nyilatkozva ismertette: három fő célt követnek – Pásztor István szellemi örökségének ápolását, Pásztor István-díjak kiosztását, valamint támogatási rendszer működtetését a rászorulóknak[8]
 
A július 4-én meghirdetett pályázatra 21 kérelem érkezett, ebből 18-at támogattak. A kedvezményezettek között voltak: egzisztenciálisan rászorulók (20 ezer dinár), fiatal tehetségek (20–100 ezer dinár) és súlyos egészségügyi gondokkal küzdő gyermekek (350 ezer – 1,1 millió dinár)[9].

Ám az alapítvány pénzügyi háttere homályos. A nyilvános közlemény csak „támogatókról” beszél, nevüket nem közli. Az ifjú Pásztorok nem a saját forrásaikból hozták létre a szervezetet, hanem ismeretlen adományozók révén. Nincs független ellenőrző testület sem, az igazgatóbizottság tagjai pedig kizárólag a VMSZ-hez kötődnek. Sokat elárul azonban Csákány Lajosnak az igazgató szervekben való részvétele.

Nem nehéz észrevenni: a PIA nem pusztán jótékonysági, hanem politikai eszköz. Egyrészt Pásztor István vitatott politikai múltját próbálja „tisztára mosni” talmi csillogással, másrészt a VMSZ befolyásának növelését és a közelgő választásokra való felkészülést szolgálja. 
Az álságos jelmondat – „a legnagyobb öröm az életben az, ha jót tehetünk másokkal” – szépen hangzik, de a valóság az, hogy Pásztor István elnöksége idején közel 70 ezer fővel csökkent a vajdasági magyarság lélekszáma, aminek sokak szerint a pártelnök által bevezetett gátlástalan, leigázó politizálás és diszkrimináció is oka volt. A Vajdaságnak hátat fordító magyarok drasztikus száma vajon mennyire bizonyítja, hogy „jobbá tette az emberek életét”?

A tények önmagukért beszélnek. De nem ártana oknyomozó felméréseket végezni és objektív, tudományos módszerekkel előbb kiértékelni a néhai pártelnök tevékenységét, mielőtt kultuszt építünk és (lovas)szobrot emelünk Pásztor Istvánnak. Politikai lépései a mai válság előhírnökeiként alapozták meg a jogállam leépítésébe, a korrupcióba és bűnözésbe rohanó Szerbia jelenlegi vérbe fulladását.

Bozóki Antal
__________
[1] Belső és nyilvános pályázatok. https://www.puma.vojvodina.gov.rs/index.php?lang=3
[2] rap: Tevékeny közösségek – közös jövő. Magyar Szó, 2025. július 18. 1, 7., és/vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.335925/Tevekeny-kozossegek-kozos-jovo, 2025. július 18. 8:24 

[3] rap: A jövő falai erős alapokra épülnek. Magyar Szó, 2025. július 25. 1., 7., és vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.336294/A-jovo-falai-eros-alapokra-epulnek, 2025. július 25. 8:12 

[4] ZKA: Rekordösszeg az iskoláknak. Magyar Szó, 2025. augusztus 2. 1., 12., és/vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.336675/Rekordosszeg-az-iskolaknak, 2025. augusztus 2. 8:30 

[5] Csaknem négymillió dinárral támogatja a rászorulókat a Pásztor István Alapítvány. https://szmsz.press/2025/08/20/csaknem-negymillio-dinarral-tamogatja-a-raszorulokat-a-pasztor-istvan-alapitvany/, 2025. augusztus 20. 9:11. 
Az Alapítványról és céljairól lásd a PÁSZTOR ISTVÁN ALAPÍTVÁNY c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=17290, 2025. július 25. 

[6] https://www.pasztoristvanfoundation.org.rs/iagzgatobizottsag 

[7] Csaknem négymillió dinárral támogatja a rászorulókat a Pásztor István Alapítvány. https://szmsz.press/2025/08/20/csaknem-negymillio-dinarral-tamogatja-a-raszorulokat-a-pasztor-istvan-alapitvany/, 2025. aug. 20. 9:11 

[8] Virág Árpád: Egy álom válik valóra: Magyar Szó, 2025. augusztus 21. 1., 4., és/vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337554/Egy-alom-valik-valora, 2025. augusztus 20. 9:16 

[9] A Pásztor István Alapítvány. https://www.facebook.com/pasztoristvanalapitvany/, 2025. augusztus 4. 16:14. , és A Pásztor István Alapítvány Igazgatóbizottságának 2025. augusztus 19-ei ülésén elbírált támogatási kérelmek jegyzéke. dontesi_tablazat_20250819

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése