Életem nagy részén a hajnal külhonban ért tetten,
De létemnek alkonyán végül budapesti lettem.
Hogy megszokom-e itt, attól egy cseppet sem félek,
Mert legközelebbi szeretteim is itt élnek.
Éltem már itt öt szép évet, igaz még fiatalon,
Egyetemi éveim alatt ért itt sok izgalom.
Külhoni ösztöndíjam akkor visszaparancsolt,
Éltem életem szerényen, mely néha zajos volt.
Gyermekeink egyetemet az Óhazában végeztek,
Ahol mindketten nagyon gyorsan boldogságra leltek.
Nejemmel egyedül maradtunk, sóvárogtunk utánuk,
Fiatalon mindezt még csak könnyebben csináltuk.
De nagyon gyorsan elröpültek felettünk az évek,
Megfáradt magányos életünk egyre nehezebb lett.
Kötött bennünket otthonunk megszokott emléke,
Így hát választanunk kellett, háború vagy béke?
Eladtuk szívünkhöz nőtt házunkat minden becsével,
Nem volt könnyű, de sikerült egy kis szerencsével.
Minden kelléket mit egykor méreg drágán vettünk,
Most szinte ingyen kellett nehezen szétszelelnünk.
Nagyon megviselt bennünket ez a nem kis feladat,
Jó, hogy túl vagyunk rajta, igyekszünk feledni azt.
Új otthonunkat gyorsan sikerült megszeretni,
Unokáink kacaja segített bút feledni.
Angyalföldōn nyertünk végre egy kis nyugalomra,
Itt hajtjuk gondteli fejünket esténként álomra.
A zajos életet élő forgalmas Budapesten,
Ráleltünk a csend szigetére, szinte hihetetlen.
Érdeklődési körünk e szép korban már leszűkült,
A nyugalom, a csend igényében szinte kimerült.
Érdekes unokáink zsivaja megnyugtató,
Merünk a jövőbe tekinteni, a látvány biztató.
Lányi Géza
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése