A Magyar Polgári Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Bodzsoni Istvánt jelölte a Regulatorno telo za elektronske medije (REM) – azaz az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület – tagjának, írja közleményében az MPSZ.
„E döntés ismét rámutat arra, hogy a testületet a politikai hatalom igyekszik saját ellenőrzése alá vonni, és a sajtó szabadsága helyett a pártérdekek szolgálatába állítani”- írja a kisebbségi magyar párt és rámutat: a REM feladata a sajtóetikai elvek, a politikai pluralizmus és a választási kampányok médiamegjelenésének felügyelete. Éppen ezért e testület tagjai részéről elvárható lenne a pártatlanság, a szakmai függetlenség és a közérdek szolgálata, magasabb erkölcsi értékek tisztelete.
„A Magyar Polgári Szövetség 2024-es választási kampánya során közvetlenül tapasztalta Bodzsoni István elfogultságát és cenzori magatartását, ami alkalmatlanná teszi a feladatra” – írják és emlékeztetnek:
A párt „Zenta a zentaiaké” választási listájának bemutatása során a Pannon Televízió mindössze egyszeri, 8 perces lehetőséget biztosított bemutatkozásra, miközben a VMSZ jelöltjei hónapokon keresztül, napi rendszerességgel szerepelhettek ugyanazon a csatornán.
„Az említett egyszeri felvétel a televízió munkatársai szerint is rendben lezajlott, kivetnivalót nem találtak abban, azonban 3 órával később közölték, hogy a műsor mégsem kerülhet adásba, mert Bodzsoni István – akkori igazgatóként és főcenzorként – nem engedélyezte a sugárzást, mivel a felvételen elhangzott az a kijelentés, miszerint Zenta önkormányzati vezetői csak kiszolgálják a szabadkai, belgrádi, nagykikindai pártvezérek akaratát, akik nem igazán ismerhetik a község helyzetét, és ez a fő oka annak, hogy Zenta egyre jobban leépül, szinte már csak falusi jogosultságai vannak. Egyébként már a felvétel előtt elkezdődött a cenzúrázás, mert szerintük csak a programról lehetett beszélni, amit az MPSZ be is tartott. Csakhogy az MPSZ programja az, hogy ZENTA LEGEYEN A ZENTAIAKÉ, és ne irányítsák kívülről. Erről is beszéltünk” – írja a Magyar Polgári Szövetség, melynek álláspontja szerint ez egyértelmű választási törvénysértés, választási csalás és a politikai pluralizmus megsértése volt.
Az MPSZ szerint ez az eset jól példázza, hogy a VMSZ által a REM-be jelölt személy nem a sajtószabadság, hanem a pártpolitikai érdekek képviseletére törekszik, és korábbi tevékenysége alapján alkalmatlannak bizonyult a tisztség betöltésére.
Tiltakozunk a jelölése ellen, mert ez olyan lenne, mint kecskére káposztát bízni – írják
A Magyar Polgári Szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy a sajtószabadság és a politikai egyenlőség elveinek védelme nélkül sem a demokrácia, sem a kisebbségi közösségek jogérvényesítése nem valósulhat meg Szerbiában, és az eset kapcsán félő, hogy a VMSZ-nek ellentétes céljai vannak.
A REM-be jelölt személyeknek nem a párthűség, hanem a törvényesség, az erkölcs és a közérdek mentén kellene működniük. Bodzsoni pedig erre nem alkalmas személy. A Magyar Polgári Szövetség ezért felkéri a közvéleményt is, hogy utasítsa el a politikai befolyás alá vont médiarendszert, tiltakozzunk a pártpolitikai befolyás ellen, ami önmagában is már előrevetíti a következő választási csalást.
„Felszólítjuk a VMSZ-t is, hogy tegyenek le Bodzsoni István jelöléséről, és nézzenek jobban körül a magyar szakemberek között. Ha nem kívánnak választási csalásokban részt venni, akkor válasszanak erkölcsileg, szakmailag megfelelőbb személyt, akár úgy is, hogy az nem a pártjuk tagja” – olvasható Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke által aláírt közleményben.
VMDK: A VMSZ politikai játszmája bénította meg a REM-et
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége határozottan elítéli, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezésére a Szerb haladó Párt (SNS) megakadályozta az Elektronikus Médoiumokat Szabályozó Testület (REM) tanácsa kilencedik tagjának kinevezését, áll a VMDK sajtóközleményében.
„Ez a lépés nem a nemzeti tanácsok jogainak tiszteletben tartását, hanem a nemzeti tanácsok politikai célú kijátszását jelenti” – értékeli a VMDK.
„A VMSZ – mint a SNS magyar tagozata – ezzel tudatosan hozzájárult ahhoz, hogy a REM működésképtelen maradjon, és ne kerülhessenek többségbe olyan független jelöltek, akik nem kötődnek a hatalmi koalícióhoz. A döntés célja egyértelmű, fenntartani azt a médiakörnyezetet, ahol a közszolgálati és országos médiumok nem biztosítanak kiegyensúlyozott, valós tájékoztatást.
A hatalmi koalíció ezzel nem csak a demokratikus nyilvánosságot szűkítette tovább, hanem tudatosan megsértette az EU 3-as csatlakozási fejezete által előírt követelményeket is. Ismét bebizonyosodott, hogy az SNS–VMSZ–SPS szövetség számára az európai integráció másodlagos, a hatalmi pozíciók megtartása pedig elsődleges” – olvasható a közleményben.
A VMDK hangsúlyozza, a nemzeti tanácsok a közösségi érdekeket kell szolgálják, nem pedig politikai alkuk eszközei.
https://szmsz.press/2025/11/14/a-vmsz-politikai-jatszmaja-benitotta-meg-a-rem-et/
Miljuš: A REM megválasztásával Európa arcába röhögünk
Branko Miljuš (N1)
2025. november 14. 9:18
A Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) parlamenti képviselője, Branko Miljuš szerint az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tanácsának megválasztási folyamata úgy fest, mintha „egyenesen az Európai Bizottság és az Európai Parlament arcába nevetnének”.
„A hatalom most színlelt eljárásokat mutat be, és ezekkel próbálja azt a látszatot kelteni, hogy változtatni akar valamin, holott nemhogy nem változtat semmin, hanem éppen így készít elő egy jövőbeli választási csalást” – mondta Miljuš a Nova napilapnak.
A szerb parlament szerdán nyolc tagot választott meg a kilencfős új REM-Tanácsba, csütörtökön pedig új pályázatot írtak ki arra a helyre, amelyet a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai által jelölt jelöltnek kell betöltenie, mivel az előző jelöltek nem kapták meg a hatalmi többség támogatását.
Miljuš arra emlékeztetett, hogy az illetékes parlamenti Kulturális és Tájékoztatási Bizottság – amelyben a kormánykoalíció tagjai vannak többségben – korábban még azt állította, hogy e két jelölt megválasztásának folyamata „teljesen tiszta”.
„Hogyan jutottunk el oda, hogy ami teljesen tiszta volt, azt mostanra mindenki egyszerre megkérdőjelezi, és szerdán úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna a szavazáson? Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy semmit sem tudnak, és teljesen alkalmatlanok. A másik pedig az, hogy ez az egész egy kezdettől fogva előre megtervezett játék volt, hogy elhúzzák a REM megalakítását, és ellehetetlenítsék, hogy a testület végre azt tegye, amit tennie kellene – vagyis legalább részben rendet tegyen a médiatérben” – mondta Miljuš.
https://szmsz.press/2025/11/14/miljus-a-rem-megvalasztasaval-europa-arcaba-rohogunk/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése