„Bármi áron megtartani – vagy minőségi magyar oktatást építeni?”
Fotó: Getty Images
Vitára érdemes témát vetett fel dr. Kőrösi Gábor a vajdasági magyar oktatás helyzetéről a Szabad Magyar Szó oldalán.
Vajdasági
magyar pedagógusként közel harminc évet töltöttem a pályán. Diplomás
történelemtanárként kezdtem dolgozni, majd az Újvidéki Egyetem
Bölcsészettudományi Karának Történelem Tanszékén magiszteri fokozatot
szereztem. Kutatási területem a vajdasági magyar oktatásügy volt.
Tapasztalatom szerint a vajdasági magyarok –
köztük a pedagógusok többsége is – félnek a változásoktól, holott a
változás új utakat nyithat, és a fejlődés irányát mutathatja.
Pályafutásom
során Temerinben, Szabadkán, majd a Közép-Bánát három településén –
Tordán, Magyarcsernyén és Magyarittabén – is dolgoztam.
Végül azért döntöttem a Németországba költözés mellett – nem divatból,
hanem a nyugalom és a biztonság reményében –, mert ráébredtem arra, hogy
a politikai hovatartozás és a pártkönyvecske sok esetben többet ér a
tudásnál és a több évtizedes tapasztalatnál.
Pásztor
Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke egy interjúban így
fogalmazott a kivándorlással kapcsolatban: „Az elvándorlásnak gazdasági
okai vannak, de a közhangulat is meghatározó. Az emberek azért mennek
el, mert nem látják a jövőjüket, vagy úgy érzik, hogy a tehetségük és
szorgalmuk nem kapja meg a megfelelő elismerést.”
Ez a késői felismerés az oktatásügyre is fájdalmasan igaz.
Németországi tapasztalat: a minőség elsőbbsége
Baden-Württemberg tartományban dolgozva tapasztaltam meg
igazán a különbséget. Ott az oktatási rendszer valóban a megoldásokra
és a gyermekek szükségleteire összpontosít.
Rugalmas iskolaszerkezet: tízezer lakosnál
kisebb településeken is működhet alsó tagozat. Hat gyermek esetén
osztályt nyitnak, huszonöt–harmincöt tanulónál pedig két párhuzamos
osztályt indítanak.
Iskolaközpontok: ötödik osztálytól a diákok
iskolaközpontokba járnak, ahol képességeik és érdeklődésük alapján több
irányban folytathatják tanulmányaikat: szakiskolában, Realschuléban vagy
gimnáziumban.
Logisztika: a helyi iskolabuszok a diákok órarendjéhez igazodnak, így a tanítás befejezése után a várakozási idő minimális.
Ebben a rendszerben a minőség mindig fontosabb a puszta létszámnál.
A vajdasági oktatás problémái
A
vajdasági oktatásban a németországi tapasztalataimhoz képest gyakran
azt láttam, hogy a szakmaiság háttérbe szorul.
Diplomás tanárként az
egyik első tablón „előadóként” tüntettek fel, ami különösen bántó volt,
hiszen az Újvidéki Egyetemen végeztem történelemtanárként.
Ugyanakkor olyan kollégákat is láttam, akik tanítás mellett, hétvégi
képzésben szerezték meg tanítói diplomájukat, sokszor megkérdőjelezhető
körülmények között. Versenyekre is többnyire én vittem a diákjaimat,
gyakran saját magam keresve támogatókat. Amióta nem tanítok, ezekre a
versenyekre senki nem viszi e három iskola diákjait.
Az
oktatási minisztérium tíz-húsz évvel ezelőtt kezdeményezte a
pedagógusok ötévenkénti minősítésének és a teljesítményalapú javadalmazásának bevezetését, de az elképzelés sajnos megrekedt. Pedig egy ilyen
rendszer elősegíthetné, hogy a szakértelem és a jó gyakorlatok az
iskolák között is terjedjenek.
Ma viszont azt látjuk, hogy megfelelő pedagógiai előképzettség nélkül
tanítanak idegen nyelvet „menedzserek”, vagy tartanak testnevelésórát
olyanok, akik elsősorban a futball iránti szeretetük miatt kapták meg az
állást. Ennek végső soron a diákok látják kárát.
Kulturális sokk és politikai károk
Ha
működne egy átgondolt iskolaközponti rendszer, a falusi gyermekek nem
kerülnének ekkora hátrányba, és nem érné őket olyan mértékű „kulturális
sokk” a városi iskolákban. Nem szembesülnének ilyen éles környezeti,
társadalmi és oktatási különbségekkel.
Az én fiaim például tizenöt éves korukban láttak először valódi
tornatermet, mert a tordai tornaterem felépítése évtizedeken át csupán
ígéret maradt. Helyette a gyerekek sakkoznak vagy kártyáznak, miközben a
tanár a telefonját nyomkodja – ha egyáltalán bemegy az órára.
Tordán, Magyarcsernyén és Magyarittabén a drasztikusan alacsony
osztálylétszám nemcsak a fenntarthatóságot, hanem az oktatás minőségét
is veszélyezteti. Aki ma magas szintű tudást vár el, azt a szülők
könnyen „gonosznak”, a tantestület pedig „problémásnak” bélyegzi, mert
rontja az iskola átlagát.
A
Vajdasági Magyar Szövetség politikája sajnos az oktatásban is mély
nyomokat hagyott.
1975-ben Újvidéken még annyi magyar óvodás volt, hogy engem is szerb
nyelvű csoportba osztottak, majd 1977-ben kerültem át a magyar
csoportba. 1979-ben kilenc általános iskolában folyt magyar nyelvű
oktatás.
És ma mi a helyzet?
Mindenki tudja, de kevesen
merik kimondani: sok esetben a „magyar pénz”, vagyis a különböző
ösztöndíjak és támogatások miatt íratnak magyar tagozatra nem magyar
anyanyelvű gyermekeket is, akiknek a jelenléte gyakran elsősorban a
létszám fenntartását szolgálja. A beíratásnak azonban nem támogatási
vagy statisztikai érdekeket, hanem a gyermek valós nyelvi kompetenciáját
és oktatási érdekét kellene szolgálnia.
Németországban
döbbentem rá igazán arra, mennyire gyermekközpontú lehet az oktatás.
Nincs rossz vagy buta gyermek: csak eltérő készségekkel, adottságokkal
és igényekkel rendelkező gyermekek vannak.
Nem az a kérdés, hogy megérett-e a vajdasági magyar oktatás egy átfogó reformra. Megérett.
A valódi kérdés az, hogy kik, milyen eszközökkel és milyen indíttatásból fogják azt végrehajtani.
Meg
kell szüntetni az oktatási rendszer átpolitizáltságát. Erősíteni kell a
pedagógusok szakmai önállóságát, és vissza kell adni társadalmi
megbecsültségüket.
Az intézményvezetők
kiválasztásának pedig a jövőben nem a lojalitáson, hanem a szakmai
tudáson, a tapasztalaton és a vezetői alkalmasságon kell alapulnia.
A vajdasági magyar oktatásban nem a létszám mindenáron való fenntartása,
hanem a minőségnek, a szakmaiságnak és a gyermek érdekének kellene
elsőbbséget élveznie.
Mgr. Rontó B. Judit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése