A kúlai választás tanulságai
„A
közösséget szolgálni mottó helyett
a pártot kiszolgálni lett a vezérelv.”
Tőke János
Balról jobbra a harmadik Valka
Károly, Kúla VMSZ-es alpolgármestere
(Fotó:
Paraczky László)
Kúlán május 5-én tartották meg a képviselő-testület alakuló ülését a március 29-i önkormányzati választások után.
A testületbe két lista jutott be. Az egyik az Aleksandar Vučić – Kúla, a mi családunk koalíció, amelyet a Szerb Haladó Párt (SZHP), a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), a Szerb Radikális Párt (SRP) és a Szerbek Közössége (ZS) alkot. Ez a lista 19 képviselői helyet szerzett[1].
A másik lista a Kúla Község Fiataljainak Hangja (Glas mladih), vagyis az egyetemisták listája volt, amely 18 mandátumot szerzett. A 37 tagú községi képviselő-testületben így a SZHP köré tömörülő koalíciónak mindössze egyfős többsége lett.
A kúlai választások – tekintettel a körülményekre, amelyek között zajlottak – aligha nevezhetők szabadnak és tisztességesnek. Politikai és társadalmi értelemben mégis a Fiatalok Hangja listája tekinthető a választás erkölcsi győztesének.
A részletes mandátummegoszlás szerint az SZHP 14, a VMSZ 2, az SPS 1, a ZS 1, az SRP pedig 1 képviselői helyet szerzett. Ebből világosan látszik, hogy az SZHP a szövetségesei – köztük a VMSZ – nélkül elveszítette volna a választásokat.
Június 1-jén, az új összetételű kúlai képviselő-testület első rendes ülésén a község új polgármesterévé dr. Vesna Tomićot (SZHP), helyettesévé pedig ismét Valka Károlyt, a VMSZ képviselőjét választották.
Valka Károly 1954-ben született Kúlán2].. Végzettsége szerint mezőgazdasági mérnök. 2001 óta a Vajdasági Magyar Szövetség oszlopos tagja, 2011-től pedig a VMSZ Tanácsának tagja, immár ötödik mandátumban[3].
A VMSZ másik képviselője Bajai Bálint Csilla sürgősségi szakorvos, aki a szélesebb közvélemény számára szinte ismeretlen.
Nem a közösséget, hanem a pártot szolgálják!
A VMSZ szavazói (másik magyar párt nem is vett részt a választásokon) és képviselői nélkül nem maradhatott volna fenn az SZHP hatalma Kúlán.
Az új polgármesterre 20-an szavaztak, vagyis az ellenzéki képviselők közül is egy támogatta Vesna Tomić megválasztását. Mások szerint azonban mindez inkább az SZHP újabb választási manipulációjára emlékeztet.
Az eredmények közzététele után a haladók kárörvendeni kezdtek, míg a Fiatalok Hangja csoportosulás közölte: meglepte őket az eredmény. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az a személy, aki Vesna Tomićra szavazott, viselni fogja az etikai szerződésben előírt következményeket. A valamennyi jelölt által aláírt dokumentum ugyanis kimondja, hogy egyikük sem működhet együtt az SZHP-val vagy annak érdekében. Emellett részletes elemzést és vizsgálatot is bejelentettek az ügy kapcsán.
Sípos Roland, a Fiatalok Hangja listájáról bejutott képviselő a Danas című belgrádi napilapnak úgy nyilatkozott: abszurdnak tartja, hogy a gyanú elsőként a diákmozgalomra terelődött, azok helyett, akik mögött már súlyos botrányok állnak, és akik számára a választási manipuláció gyakorlatilag politikai védjeggyé vált[4].
– Amennyiben bebizonyosodik, hogy valaki a mi sorainkból tudatosan vállalta az együttműködést a hatalmi rendszerrel, viselni fogja a következményeket, és felelni fog a polgárok előtt. A választók a változásra, a szabad döntéshozatalra, valamint a nyomásgyakorlástól és politikai alkuktól mentes politikára szavaztak, és mi ezt a felhatalmazást a végsőkig meg fogjuk védeni. Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy ez is az SZHP újabb machinációja. Az ő „profizmusuk” a választási csalásokban és szavazatlopásokban már bevett gyakorlattá vált. Amint több információnk lesz, tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot – jelentette ki.
A Kúla község polgármesterének megválasztásával kapcsolatos valamennyi rendelkezésre álló anyagot „mélyebb elemzésre” továbbították, és nincs kizárva annak lehetősége sem, hogy a Szerb Haladó Párt csalást követett el, illetve a szavazatszámlálás során szavazatcserére került sor – nyilatkozta a FoNet hírügynökségnek[5] Katarina Petrović, a Fiatalok Hangja marketing- és PR-csapatának képviselője.
Stefan Žarić aktivista a szavazással kapcsolatban úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy emberi hibáról van szó, miközben az ellenzék Kúlán egy erős politikai „gépezettel” szemben küzd.
Žarić szerint Vesna Tomić eredetileg Nišből származik, orvosként Zomborban dolgozott, Kúlán pedig az egészségház igazgatója volt. Hangsúlyozta: számára nem az a legnagyobb probléma, hogy Tomić nem kúlai születésű, hanem az, hogy állítása szerint munkaidőben is részt vett az SZHP politikai aktivitásaiban és utcai standjainál.
Az aktivista azt is furcsának nevezte, hogy az SZHP tizenkét éves helyi jelenléte alatt Kúlán nem találtak elegendő helyi kádert bizonyos vezetői tisztségek betöltésére. Példaként említette, hogy más intézmények – köztük egy iskola és egy óvodai intézmény – vezetőit is más településekről nevezték ki[6].
A VMSZ részvétele az SZHP oldalán a kúlai választásokon Pásztor Bálint és pártja politikai, de erkölcsi csődjét is kifejezi.
A VMSZ megakadályozta, hogy Kúla – Szerbiában elsőként – a demokratikus úton végrehajtott hatalomváltás szimbólumává váljon. Ezzel nem a változást akaró polgárok, hanem a fennálló hatalmi rendszer oldalára állt. Hitelét, tekintélyét vesztett párt lett!
A kúlai választások egyik legfontosabb tanulsága, hogy a Szerb Haladó Párt nem hajlandó elfogadni a választási vereséget és a demokratikus hatalomváltás lehetőségét. Ez a következő parlamenti választások előtt komoly figyelmeztetés.
Bozóki Antal
__________
[1] Ovo su odbornici vlasti u Kuli [Ezek a hatalom képviselői Kúlán]. https://nova.rs/vesti/politika/ovo-su-odbornici-vlasti-u-kuli-jedan-od-njih-glasao-je-protiv-kandidata-sns-za-predsednika-skupstine-opstine/, 2026. május 5. 14:21
[2] Valka Károly. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/valka-karoly
[3] Lásd az 1-es alatti oldalon.
[4] Sve više liči na još jednu mahinaciju naprednjaka [Egyre inkább újabb haladó párti machinációnak tűnik]. Danas, 2026. június 3. 3., vagy Šta možemo naučiti i treba li da nas brine „slučaj Kula“? [Mit tanulhatunk, és kell-e aggódnunk a „kúlai eset” miatt?]https://www.danas.rs/vesti/politika/kula-glasanje-glas-maldih/, 2026. június 2. 20:04
[5] (FoNet) Predstavnica PR tima Glasa mladih iz Kule [A Fiatalok Hangja marketing- és PR-csapatának képviselője]. https://www.danas.rs/vesti/politika/kula-glas-mladih-prevara-sns/, 2026. június 2. 10:39
[6] Haladó párti lett Kúla községének elnöke. https://szmsz.press/2026/06/01/halado-parti-lett-kula-kozsegenek-elnoke/, 2026. jún. 1. 16:33
Kapcsolódó írások:
P. L.: Többször is megszakadt az ülés. Magyar Szó, 2026. május 6. 6., vagy https://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.351664/Tobbszor-is-megszakadt-az-ules, 2026. május 6. 12:15
P. L.: Új polgármestert választottak Kúlán. Magyar Szó, 2026. június 2. 5., vagy https://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.353157/Uj-polgarmestert-valasztottak-Kulan
Lásd még A szófogadó kúlai magyarok c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=17844, 2026. április 1.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése