2018. február 2., péntek

Amerikai kongresszusi képviselők Nobel-békedíjra jelölték Nataša Kandićot


Két amerikai kongresszusi képviselő a 2018-as Nobel-békedíjra jelölte Nataša Kandićot és a Humanitárius Jogi Alapot, jelentette az Amerika Hangja.
A jelölést Roger Wicker, az amerikai Helsinki Bizottság elnöke és Mississippi állam szenátora, valamint Eliot Engel, az amerikai képviselőház külpolitikai kapcsolatokért felelős bizottságának tagja nyújtotta be.
A közlemény szerint Nataša Kandić 1992-ben létrehozta a belgrádi Humanitárius Jogi Alapot, hogy dokumentálja az emberi jogok súlyos megsértését, amelyeket a volt Jugoszlávia felbomlásának idején követtek el.

 Nataša Kandić

„Több mint 25 évvel később a Humanitárius Jogi Alap folytatja a harcot a háborús bűnök áldozatainak jogaiért, ellenzi a szélsőséges nacionalizmust és az etnikai feszültséget, amelyek továbbra is jelen vannak a Nyugat-Balkánon”, áll a közleményben.
A jelölés indoklásában a kongresszusi képviselők többek között azt írták, hogy a Humanitárius Jogi Alapnak az elkövetett bűncselekményekről szóló részletes dokumentumai kulcsfontosságúak az igazságszolgáltatás végrehajtásában mind a hágai törvényszéken, amely 2017-ben befejezte a munkát, mind pedig a régió országaiban működő, háborús bűnökkel foglalkozó nemzeti bíróságokon.

2018. február 1.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése