2012. június 20., szerda

KÉPVISELŐI KÉRDÉSEK

A Magyar Nemzeti Tanács kedden (június 19-én – B. A. megj.) megtartott XXII. rendes ülésén módosították a tanács felsőoktatási ösztöndíjprogramjának pályázati felhívását, a pályázat lebonyolítását és a kérelmek pontozását, valamint a demonstrátori ösztöndíjakról szóló határozatokat. Az MNT ösztöndíja ezzel már azok számára is elérhetővé válik, akik nem szerbiai székhelyű akkreditált intézménybe nyernek felvételt Szerbiában.

Az első képviselői kérdést, vagyis inkább javaslatot, Rácz Szabó László fogalmazta meg, aki kérte Korheczet és Várkonyi Zsoltot, az MNT Közigazgatási Hivatalának elnökét, hogy a következő ülésen kerüljön napirendre a temerini fiúk ügye. Rácz Szabó szerint az MNT-nek kegyelmet kell kérnie a temerini fiúk részére Szerbia új elnökétől, Tomislav Nikolićtól.
Ezt követően Kovács Frigyes kért szót és a magyarellenes atrocitások folyamatosságára, elszaporodására és a jelenséget kísérő érdektelenségre, némaságra hívta fel a tanácstagok figyelmét.
– A szerb társadalomban létezik egy réteg, amely az igazságszolgáltatás elnézésével, vagy jóváhagyásával támadást intéz a magyarok ellen. Nagyon sok az olyan eset, amiről nem is értesülünk. Húsz éve tapasztalom saját és gyermekeim bőrén ezeket az atrocitásokat. Nagyon sok ehhez kapcsolódó rendőrségi jegyzőkönyv megírásánál voltam jelen. Ezeket a jegyzőkönyveket soha nem követte büntetés. Addig, amíg nem emeljük fel szavunkat nagyon hangosan és radikálisan ezen dolgok ellen, addig folyamatosan meg fognak történni. Mi meghunyászkodunk. Az MNT elnöke a legutóbbi szabadkai atrocitás kapcsán szintén túlságosan finomkodó hangnemben nyilatkozott. Ez lenne a kérdésem: A jövőben is így tartja helyesnek a kommunikálást ezekről a jelenségekről, vagy változtatást tart szükségesnek? – fogalmazott Kovács.

P. E. 
Részlet Az MNT tágabbra tárta az ajtókat című írásból (Magyar Szó, 2012. június 20., 1. és 5. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése