2012. június 12., kedd

Korhecz, a címzetes

Kisebbségjogi jegyzet

 
Elismerésben részesült Korhecz Tamás (1967), a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke, aki egyúttal „jogászprofesszor” is: az elmúlt héten az Óbudai egyetem „címzetes egyetemi tanári” címmel tüntette ki a „szakmai és közéleti tevékenysége elismeréseként”. Olyan titulusról van szó, amely „munkásságuk elismeréseként jár felsőoktatásban dolgozóknak” – tudtuk meg abból az interjúból, amelyet Kabók Erika készített a díjazottal.

Több munkahely, több pénz

A Vajdasági Magyar Szövetség által irányított MNT napilapjában, a Magyar Szóban június 9-én megjelent (szokásos) háromnegyed oldal terjedelmű (alákérdezős) beszélgetés szerint „Korhecz kinevezett egyetemi tanár az újvidéki Lazar Vrkatić Jogi és Üzleti Tanulmányok Karon, de az Edukons Egyetem Fabus karán is tanít, sőt Győrben a mesterszakon és a doktori iskolában, valamint Budapesten, a Közép-európai Egyetemen is több éve állandó vendégtanár”.
Ebből arra lehet következtetni, hogy az MNT elnöke több helyen is fizetést kap. A tízévi tartományi kormánytagsága és kétévi MNT elnöksége alatt, csak úgy mellékesen sikerült neki megszerezni a „címzetes egyetemi tanári címet” is. Más dolog, hogy erről az Óbudai Egyetemről – ahol egyébként gazdaságtudományi, informatikai, a műszaki és a pedagógusképzés folyik – vidékünkön eddig nemigen hallottak, és magának a címnek a jelentése is szinte ismeretlen.
Az MNT nem VMSZ-es tagjainak eddig nem jutott eszébe megkérdezni a testület elnökét, hogy akkor ő most hol mindenhol van munkaviszonyban és hány helyen kapja a fizetést. Mint ahogyan korábban sem kérdezték meg, hogy az elnöki fizetés mellett felvette-e a Közigazgatási Hivatal elnökének járó tiszteletdíjat is. És azt sem, Korhecz tezgázásai milyen hatással vannak az MNT munkájára? Vagy az MNT-ben nem lenne elég munkája? Ide kívánkozik a közmondás, miszerint „egy embernek nem lehet egyszerre két lovat megülni”. Az elnökre azonban – úgy tűnik – már a fizika törvényei sem érvényesek.
Más dolog az is, hogy a jogászprofesszor eddig – az életrajzi adatai szerint – csak egyetlen önálló kötetet jelentett meg, Otthonteremtőben címmel. Ez is inkább politikai, mintsem szakmai munka. De hát mindenki annak adja a titulust, akinek csak jónak látja. Nem kell csodálkoznunk, ha elismerésben részesül a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló, rosszra sikeredett törvény társszerzőjeként is. 

Nyelvszakértők

A magyarcsernyei általános iskola igazgatójának megválasztásakor Korhecz, az MNT elnökeként, 2010. július 16-án – alig két héttel az után, hogy az elnöki széket elfoglalta – aláírt egy olyan támogató levelet, amelyről jogászprofesszorként tudnia kellett volna, hogy nem szabályos. 
Ebben a dokumentumban szó szerint ez áll: „Miután a Magyar Nemzeti Tanács döntési jogkörrel felruházott Közoktatási Bizottsága megbizonyosodott arról, hogy Popović Evica osztálytanító kiválóan beszéli a magyar nyelvet, alkalmasnak találta, hogy nevezett intézményben ellássa az igazgatói feladatokat a hatályos jogszabályok szerint”.


Ezzel a döntéssel az MNT elnöke és Joó Horti Lívia, a Közoktatási Bizottság elnöke túllépték a hatáskörüket és közvetlenül befolyásolták az említett iskola igazgatójának kinevezését, mivel olyan kérdésben döntöttek (a jelölt nyelvtudásának szintjéről), amiben sem jogilag, de szakmailag nem illetékesek.
Közigazgatási per lett az ügyből, amelyben az egyik pályázó követelte az iskola 2010. július 29-i kinevezési határozatának megsemmisítését.
Az újonnan kinevezett igazgató, vélhetően, hogy igazolja magyar nyelvtudását, hat hónappal később, pontosabban 2011. január 26-án, az újvidéki Bölcsészeti Karon, a dr. Cseh Márta, dr. Molnár Csikós László és Csorba Béla összetételű bizottsága előtt „magyar nyelvismereti ellenőrző vizsgát tett”. A vizsgabizonylat szerint nevezett a magyar nyelvet „elégségesen” beszéli, írástudása pedig „jó”.


A mentor a fontos

A Közigazgatási Bíróság, a III-3 U-26021/10 számú, 2011. december 28-i ítéletével, amelyet május elején kézbesítettek, elutasította az igazgató választásról szóló határozat megsemmisítését. Az ítélet indoklása szinte szóról szóra megegyezik a Korhecz által aláírt levél szövegével, miszerint „a Magyar Nemzeti Tanács Közoktatási Bizottsága megállapította, hogy Popović Evica tanítónő kiválóan beszéli a magyar nyelvet, amit a Bizottság megfelelőnek tart, hogy az említett intézményben a jogszabályok, illetve a törvény szerint ellássa az igazgatói teendőket”. 



Jellemző, hogy a bíróság a perben – többszöri sürgetésre – csak 2011. december 8-án (vagyis csaknem 17 hónap után) tartotta meg a tárgyalást. Az ítélet kézbesítésére pedig csaknem öt hónappal később került sor. Ez már magában is gyanút kelt a bíróság pártalansága iránt, mivelhogy munkaügyi perekben sürgősen kell(ene) eljárni. No, de miért is érdekelné a szerb bíróságot, hogy egy magyar tannyelvű iskolában az igazgató milyen szinten beszéli a magyar nyelvet? Csak az MNT javaslata volt számára az irányadó. Ismét bebizonyosodott: „Nem az a fontos, hogy mennyit érsz, hanem hogy ki a mentorod.”
Persze lehetne most élni az összes jogi eszközzel, például alkotmányos panasszal és – éppen Korhecz szavaival élve – „Strasbourgig üldözni a jogsértőket”, csak éppen nem érdemes. Mire befejeződne az ügy, addigra letelik az igazgató megbízása, mint ahogy Korhecznak is a négyéves mandátuma.
Az emberi és egyéni nemzeti kisebbségi jogok megsértése egyúttal a kollektív jogok sérelmét is jelenti. Ennek a minősített esete, ha a jogsértés azok részről történik, akiknek éppen a közösség érdekeit kellene képviselni.

Bozóki Antal 
Újvidék, 2012. június 10.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése