2018. július 21., szombat

Könnyű a más pénzét… (II.)



A Prosperitati ügyvezetőjének „helyreigazítása”

Könnyű a más pénzét… c. július 15-ei írásommal,[1] a Prosperitati Alapítvány működésével kapcsolatos, általam észlelt szakmai, de a nemzeti kisebbségi jogsérelmektől sem mentes hiányosságokra próbáltam felhívni a figyelmet.
Írásomra (ifj.) Juhász Bálint (Kishegyes, 1982), a Prosperitati Alapítvány „ügyvezetője” július 17-én reagált, „helyreigazítási kérelmet” intézve a Délhír portálhoz, amely átvette/közölte az írást.[2] Az Alapítvány honlapján pedig „Reagálás Bozóki Antal félrevezető írására” címmel jelentette meg a szövegét.[3] 
Juhász úr írásával kapcsolatban hangsúlyozni szeretném, hogy az inkább az Alapítvány sikerei ismertetésének, reklámozásának, mintsem „helyreigazításnak” felel meg.
Az általa vitatott írásomban nincsen éppen semmi „félrevezető”. Minden bizonyítható tényen, személyes tapasztalatomon és közvetlen értesülésen alapul. Egyetlen állításomat sem cáfolta meg, illetve nem igazolta, hogy az bármiben is „félrevezető lenne”. 
Abban a reményben írtam, hogy az Alapítvány vezetősége lépéseket tesz a hiányosságok kiküszöbölése érdekében. Ezt a szándékot a „helyreigazításból” azonban, sajnos, nem látom:

1. – A projektek megvalósításáról, a pályázók elszámolása és a helyszíni ellenőrzések alapján, szerződéses kötelezettségeinek eleget téve az Alapítvány számot ad a Támogatónak. Minden egyes elszámolás elfogadásra került, a pályázók és az Alapítvány minden egyes kiutalt adó forinttal el tudtak számolni – írja Juhász.
Ehhez csak annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy írásomban említésre sem került, hogy az Alapítvány el tud, vagy nem tud elszámolni a forintokkal. Ha már Juhász ezt szóba hozta, számomra csak egy független könyvvizsgálás eredménye lenne elfogadható. 

2.  Juhász Bálint szerint, hogy „a Prosperitati Alapítvány nem tagadta meg az újságíró tanonc kérését”, aki be szeretett volna tekinteni „a pályázati dokumentumokba is”.  Gyurkovics Virág (akit Juhász „újságíró tanonc”-nak nevez), viszont azt írja, hogy „Alapítvány megtagadta ezt” tőle.  
Transparency International Magyarország Alapítvány oknyomozó újságírói mentorprogramjának keretében készült írásban utalás se nincsen arra, hogy az Alapítvány „mégis felajánlotta az újságíró (ismét – B. A.) tanonc számára, hogy az Alapítvány ügyvezetője előre egyeztetett időpontban rendelkezésére áll és válaszol a kérdéseire”, ahogyan Juhász állítja. – Arra hivatkoztak, hogy a Prosperitati tevékenységében nem használ fel szerbiai költségvetési eszközöket, így adatszolgáltatási kötelezettsége sincs a hatályos törvény értelmében – írja Gyurkovics.
Egy újságírót, aki a „magyar kormány 65 milliárd forintos tőkeinjekciójának” felhasználása után érdeklődik, még ha „tanonc” is, ilyen magyarázattal nem lehet elutasítani. Az adófizetőknek igenis joguk van tudni, hogyan, mire költi a pénzüket a Prosperitati (is).
Gyurkovics írásával kapcsolatban – ismereteim szerint – Juhász nem kért helyreigazítást…

3. – Bozóki Antal hiányolja írásában az oknyomozó újságírást, s korábban sokszor kifejezte aggodalmát az objektív tájékoztatás hiánya miatt. Ugyanakkor önmaga egyikhez sem járul hozzá. Ő sem él a lehetőséggel, s nem kérdezi meg az írásában sokat emlegetett Prosperitati Alapítványt, de még csak arra sem veszi a fáradtságot, hogy a honlapon fellelhető nyilvános információknak utána járjon, amivel elkerülhette volna, hogy alaptalan cikkhez adja a nevét – írja Juhász.
Igen, hiányolom a bíráló, elemző, oknyomozó írásokat a délvidéki/vajdasági magyar sajtóból. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) – amelyiknek Juhász Bálint is az elnökségi tagja – által irányított Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) olyan mértékben sikerült leépíteni a sajtónkat, hogy alig akad bátor újságíró, aki ezzel a műfajjal foglalkozna.[4] Felrója, hogy „nem éltem a lehetősséggel, s nem kérdeztem meg a Prosperitati Alapítványt”.
Juhász Bálint a közélet aktív részvevője. Tudnia kellene, hogy nem először (és remélem nem utoljára) írok az általa ügyvezetett Alapítványról[5], valamint pártjáról.[6] És talán azt is, hogy nem vagyok újságíró. (Valamikor az akartam lenni, de az élet más felé irányított.)
Nem volt szükségem arra sem, hogy „a (Prosperitati – B. A.) honlapon (fellelhető nyilvános információknak utána járjak” mivel – mint már említettem, megtörtént esetekről, a konkrét tud(om)ásom alapján írtam. Hogy hozzájárultam-e vagy sem az oknyomozó újságíráshoz, annak eldöntése viszont nem Juhász Bálint tisztje.

4. Írásomban feltettem a kérdést: „Miért nem lehetett például, már létező, vagy erre a célra délvidéki székhelyű magyar vállalatot alapítani és megbízni azt a támogatott mezőgazdasági eszközök leszállítására?”. 
Az ifj. Juhász ezzel kapcsolatos (kitérő) magyarázata, hogy „a pályázati rendszerükben a pályázó választja ki, több árajánlat alapján, hogy mely szállítótól vásárol, ennek eredményeképpen nem egy, hanem több mint ezer szállító található a programban, amelyek jelentős része vajdasági magyar vállalkozásként azonosítható”.
Ebből azonban nem derül ki, hogy a szállítók közül számszerűen valójában mennyi „azonosítható” „vajdasági magyar vállalkozásként”.
Az igazság ezzel kapcsolatban valahol abban lehet, hogy a (be)szállításokat jobban, szervezettebben és bizonyára kedvezőbben is meg lehetett és meg is kellet is volna szervezni.
– A legtöbb esetben új eszközök vásárlását támogatja az Alapítvány, a pályázói igényeknek eleget téve, csupán kivételes esetekben engedélyezi a használt eszközök vásárlását – olvasható a „helyreigazításban”. Hogy ez mennyire „kivételes”, mennyire nem, illetve, hogy mennyi rossz traktor, stb. lett behozva, az csak az Alapítvány szakszolgálatának ismeretes, vagy még annak sem.

5. – Amennyiben tovább kutatott volna (mármint én – B. A.), akkor arra is fény derült volna, hogy a hitelszerződések kérdése a közel 7000 sikeres pályázó közül mintegy 200 pályázót érint, tehát nem általános jelenség. Szerbiában mindegyik bank szerb nyelven köti meg a hitelszerződéseket. A programban nem egy, hanem 6 szerbiai bank vesz részt – írja az ifjú ügyvezető.
Ebből az derül ki – ha jól értem –, hogy 200 magyar gazda kötött szerb nyelven hitelszerződést hat szerbiai bankkal, amely szerződéseket le kellett fordítani magyar nyelvre, mivel „a fordítások elengedhetetlenek”, írja Juhász.
Attól függetlenül, hogy – Juhász szerint – ez „nem általános jelenség”, szerintem mégiscsak nagyszámú magyar gazdáról van szó, akiknek sérült az anyanyelv-használati joga.
Nem hatról, hanem csak az OTP magyar bankról írtam. A többiről most sem tudom, hogy melyek azok, de – hogy őszinte legyek – ez különösebben nem is fontos. Az viszont igen, hogy minden bank, amelyik olyan község területén működik, ahol a magyar nyelv hivatalos használatban van, köteles lenne a munkájában alkalmazni a magyar nyelvet is és megvalósítani a „részarányos foglalkoztatást”, aminek az „eredményeire” egy másik Bálint (Pásztor, ugyancsak a VMSZ elnökségi tagja)[7] számtalan alkalommal hivatkozott.[8] Csak az éppen sehogy nem válik valóra. Miközben a fordítási költségeket a gazdákra hárítják, mivel azok „a projektek értékének […] csak néhány tized százalékát” teszik ki. Könnyű a más pénzét… Mint például, amikor 2017. április 13-ra „több mint 3700 sikeres pályázót” rendeltek Szabadkára a Prosperitati Alapítvány képviselői,[9] hogy minél nagyobb legyen a reklám.
Juhász elismeri azt is, hogy „az OTP Bank alkalmazottjai között valóban lehetne több magyarul beszélő alkalmazott, ugyanakkor azt nem lehet elérni úgy, hogy a szinte folyamatosan nyitva lévő álláslehetőségre nem jelentkezik magyar ajkú munkavállaló”.
Javasolom, hogy az Alapítvány Igazgató Bizottsága[10] és a VMSZ Elnöksége vitassa meg, miért van ez így, és tegyen konkrét lépéseket a „részarányos foglalkoztatás” és az anyanyelv-használat alkalmazására. Ne külföldön keressenek munkát a fiataljaink, akik (pártkönyvecske híján) nem tudnak munkához jutni, vagy a szakmájukban érvényesülni.   

6. Juhász Bálint nem csak a Prosperitati Alapítvány „ügyvezetője”, de a Vajdasági Magyar Szövetség Elnökségének a tagja[11] és – 2012 novemberétől – Vajdaság Autonóm Tartomány Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemi Egyenjogúsági Titkárságának titkárhelyettese is.[12]
Nincsen e három tisztség között véletlenül valami érdekütközés? Lehetséges, hogy Juhász két helyen is felveszi a fizetést, és esetleg a pártelnökségtől is csurran-cseppen valami?

7. Végezetül, mivel nekem is vannak valamiféle, a Tájékoztatási Törvény által biztosított jogaim, kérem, hogy az írásom tegyék közzé az Alapítvány honlapján.
Viszonzásként megígérem, hogy az Alapítvány munkáját – Purger Tibor szavaival élve – továbbra is „árgus szemekkel” fogom kísérni. 

Tisztelettel,
Mgr. BOZÓKI Antal,
nyugalmazott ügyvéd
Újvidék, 2018. július 21.


[1] Könnyű a más pénzét… http://delhir.info/2018/07/15/konnyu-mas-penzet/, 2018. július 15. és https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11255, 2018. július 17.
[5] Lásd pld. a DÉLVIDÉKI BOTRÁNY – Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról c. írásom. http://bozokiantal.blogspot.com/2015/05/delvideki-botrany.html, 2015. május 1.
[8] A részarányos foglalkoztatás fonákja. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=7289
[9] Basity Gréta: Csaknem négyezren kötöttek szerződést a Prosperitatival. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/21331/Csaknem-negyezren-kotottek-szerzodest-a-Prosperitatival.html, 2017. április 13. [15:28] és Több mint 3700 nyertes pályázóval írtak alá szerződést (videó). https://pannonrtv.com/rovatok/gazdasag/tobb-mint-3700-nyertes-palyazoval-irtak-ala-szerzodest-video, 2017. április 13. [17:50]
[11] Vajdasági Magyar Szövetség. Elnökség: http://www.vmsz.org.rs/rolunk/elnokseg,

 



Nemo Propheta 
Csak egy példa: Mint tudjuk, az OTP megvette a Vajdasági Bankot is. Valaha, még az átkosban, Magyarkanizsán ez volt a legnagyobb bank. Jó ideig csupa magyar alkalmazottja volt. Aztán egyszer rájuk parancsoltak, hogy nincs ez így rendjén; akkor gyorsan fölvettek két szerb hölgyet. Telt-múlt az idő, és mit ad isten, mire az OTP kezei közé került a bank, Magyarkanizsán már egy szál magyar alkalmazottja sincs, talán a takarítónőt kivéve; de ebben sem vagyok biztos. Egy magyarkanizsai illetőségű szerb tisztviselőnő kivételével magyarul sem tudnak, lévén rendre törökkanizsaiak meg boszniai menekültek. Ahol a pénz és a hatalom, ott csodálatosmód mindjárt megsokasodnak. A portás/recepciós sem ért magyarul, tőle magyarul kérdezni nem lehet; olykor megpróbálja utasítgatni odabent a nyugdíjukra várakozó magyarokat, de azokkal nem igazán tud szót érteni. 
És egy névleg magyar bank leányvállalatának az alkalmazottai, az ügyfeleik meg (elvileg) 85 százalékban magyarok. De kinek fáj ez? Ez a dolgok természetes rendje.
https://disqus.com/by/nemopropheta/, 2018. július 22. 
 
Bejegyezte: dátum:
Címkék: , ,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)