A Magyar Mozgalom oktatáspolitikai ajánlásai
Szerbia-szerte évek óta gyakran vált ki
közfelháborodást az iskolák igazgatóinak megválasztási procedúrája. Legutóbb a
gombosi iskolában teremtett lehetetlen helyzetet és széleskörű elégedetlenséget
a vezető megválasztása és a megválasztás körülményei. Nehéz elfogadni, hogy egy
közösség meghatározó tagjának kilétéről maga az oktatási és tudományügyi miniszter
döntsön (a tartomány területén az oktatási titkár beleegyezését kérve), más
testületek véleményével szemben, minden indoklás nélkül, vélhetőleg kizárólag a
politikai alkalmasságot figyelembe véve. A legújabb oktatási kerettörvény
nemcsak a tantestületet, a kisebbségi tannyelven is tanító iskolák esetében a
nemzeti tanácsot, de még az iskolaszékeket is mindössze véleményező joggal
ruházza fel. Ilyen körülmények között a központosítás, egy társadalmilag
heterogén országban lehetetlen viszonyokat teremt az oktatásban.
Azok a demokratikus döntéshozatalt erősítő
testületi vélemények, mint a tantestületé vagy a nemzeti tanácsoké, csak akkor
számítanak, adnak hivatkozási alapot a döntéshez, ha egybehangzóak a hatalmi
politika elvárásaival. A gombosi igazgatóválasztás kapcsán kiadott közleménye a
Tartományi Oktatási Titkárságnak ezt tökéletesen példázza. Tudnak ugyan a
tantestület és az MNT döntéséről is, de ezek, bár ugyanazt a jelöltet
támogatják szinte egyhangúlag, mégsem kötelező érvényűek, és a titkárság szabadon
választ a másik jelöltet 5:4 arányban támogató iskolaszéki döntés mellett. (http://rtv.rs/hu/vajdaság/petícióval-követelik-vissza-a-régi-igazgatót_932429.html)
Szomorú, de sajnos igaz, a sokat dicsért magyar
nemzeti autonómia szerve, az MNT álláspontja is csak addig mérvadó, amíg az
pontosan ugyanazt képviseli, amit a VMSZ. Nincs helye szakmaiságnak,
lefektetett testületi döntéshozási elveknek, többségi véleménynek, ha a
pártérdek mást diktál. Abban az esetben még a VMSZ által delegált Nyilas Mihály
vezette titkárság is kihátrál az MNT döntése mögül.
Az iskolarendszer Szerbiában évtizedek óta
politikailag túlterhelt. A kilencvenes években szinte kivétel nélkül a hatalmon
lévő párttal maximálisan lojális egyének lehettek igazgatók. 2000 októberét
követően szinte mindenütt igazgatóváltásra került sor, mindössze néhány vezető
maradhatott, sajnos nem feltétlenül a munkájuk minősége miatt, hanem azért,
mert nagyon gyorsan tudtak politikai irányvonalat váltani. Létrejöttek az
iskolaszékek, melyeket a törvény szerint egyharmados arányban delegált a helyi
politikum. Egészen 2017-ig az ilyen módon létrejövő testületek döntöttek az
igazgatók kilétéről. A miniszter mindössze a folyamat törvényességét volt
hivatott ellenőrizni. A formailag demokratikusnak tűnő döntéshozási mód
gépezetébe azonban számtalan alkalommal csúszott gyakorlati hiba: a politikum
iskolaszéki delegáltjain kívül ugyanis gyakran a szülők, illetve a tanárok
közül kikerülő egyének megválasztását is maga az igazgató, vagy a helyi
döntéshozók befolyásolták. Ha nem az iskolaszék összetétele volt manipulált,
akkor az igazgatóválasztási procedúra során történtek nyomásgyakorlások a
szavazást illetően, akár a tantestület, akár az iskolaszék tagjai felé. Az
aktuális gombosi igazgatóválasztás során is nyomásgyakorlás történt az
iskolaszék tagjaira, még akkor is, ha már nem ez a testület hoz végső döntést.
Gondoljunk csak bele: a testületek és a politikai véleményezők gyakran úgy
hoznak döntést, hogy a pályázókról gyakorlatilag semmit sem tudnak, csak egy
név a papíron, valamint egy nem formális információ a politikai
hovatartozásról. Ilyen körülmények között szinte vakmerőségnek számít pályázni
politikai háttér nélkül. Láthatjuk is, szinte mindig csak egy, vagy két pályázó
akad, ugyanakkor a minőség érdekében mindenképpen szükség lenne arra, hogy
sokkal szélesebb kör pályázzon a vezetői helyekre.
A politikumnak úgy tűnik végtelenül fontos, hogy
az iskolákat a hatalomhoz teljesen lojális emberek vezessék, ebbe az irányba
mutat a legújabb jogalkotási változtatás is, miszerint a miniszter dönt az
igazgatók megválasztásáról. Ezt azzal magyarázzák, hogy csak így tudják garantálni
a jogszerű működést és a minőséget, miközben tudjuk, mérhetetlen politikai
tőkét jelent egy intézményvezető lojalitása. Az elmúlt évtizedekben a szerbiai
oktatás elvesztette a lépést a társadalmi átalakulással, nem tud megfelelni az
új kihívásoknak. Rengeteg újszerű problémával kell megküzdeni, a rendszer pedig
teljesen tehetetlen egy ilyen centralizált módon felállított irányítással. Az
iskolai kerettörvény, az általános- és középiskolákra vonatkozó törvények és
szabályzatok már 2003-ban előírták az oktatási intézmények vezetői számára az
ún. licencet, de a vizsgabizottságok a mai napig nem álltak fel. 2013-ban egy
szabályzat is napvilágot látott, amely előírja számukra a kötelező
kompetenciákat, ez a dokumentum is parlagon hever. A fentieket figyelembe véve
egészen érthető, hogy miért.
Mindezen körülményeket mérlegelve az
oktatáspolitika formálói számára, főként az igazgatóválasztással kapcsolatosan
a következő ajánlásokat fogalmazzuk meg:
- Minél előbb decentralizálják az oktatást
Szerbiában.
- Az igazgatókat kizárólag a felmutatott
eredmények és kompetenciáik alapján válasszák meg, egy transzparens, reális
követelményrendszer mentén.
- A kisebbségi érdekvédelemnek célja kell legyen,
hogy ebben a követelményrendszerben külön feltételként szerepeljen a kisebbségi
nyelven is tanító iskolák leendő igazgatói számára a kisebbségi nyelv és
kultúra ismerete. Ennek alternatívája csak ott lehessen, ahol az iskola nagyobb
diáklétszáma miatt igazgatóhelyettes alkalmazására is van lehetőség, akkor
viszont az ő személye iránt kell ilyen feltételeket támasztani és pályázat
útján megválasztani, szintén a követelményrendszer alapján.
Szabadka, 2018. július 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése