2018. július 15., vasárnap

A vajdmagyar pöcegödör

Van a netnek vajdasági magyar pöcegödre. Magunk között csak jereváninak hívjuk. Előtte más néven futott (szintén a VMSZ hathatós segédletével), de anno olyan mélyre süllyedt, hogy még az eszement kitalálója is úgy ítélte meg, törölni kell, mintha sohasem lett volna. Indítottak hát más néven újat. Jó Reggelt Vajdaság! cím alatt. Az oldal a hangzatos cím ellenére semmi másra nem szolgál, mint névtelenül megírt karaktergyilkolásra, a más véleményt, diskurzust, problémákat felvetők mocskolására. Aki innen akar tájékozódni, az meg is érdemli. Én nem olvasom. A szolgalelkűségnek ezen szintjeit az írásaik nélkül is ismerem.
Azután mégis az történik, hogy a facebookon ismerősöm megosztja a jereváni mocskolódását és azzal kell szembesülnöm, hogy új szintre lépett a hazugsággyár: immár tényként közöl rólam hazugságot, azt, hogy Joó Horti Lívia szerint 15 fő alatt nem kell magyar osztály. Ez a címe az irománynak. Szeretném mondani, ilyen tőlem soha nem hangzott el, sem ezen az MNT ülésen, sem máskor. Ezt az állítást pedig megosztja olyan MNT-s tanácsnoktársam, esetünkben Jerasz Anikó (azóta törölte, miután rákérdeztem, hogy is van ez?), aki jelenleg az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, akivel négy éve még szoros együttműködésben dolgoztunk oktatáspolitikai témákban, aki maga is ott ült csütörtökön az MNT ülésen és végighallgatta azt a vitát, ami a kis létszámú tagozatok okán kért általam szakmai vitát, újragondolást, reagálást az MNT-től, arra az előállt helyzetre, hogy egyre sűrűbben kérnek iskolák támogatást önálló tagozatok megnyitására egy, kettő, három elsőssel. Az ülések előtt, után persze minden tanácstag azon sopánkodik, hogy tarthatatlan a helyzet, gyerekek, tanítók, családok az elszenvedői ennek az áldatlan állapotnak, de nyilvánosan kizárólag a demagógia szintjén hajlandóak megnyilatkozni. Megy a vita hevében az IOP-ozás, a nemzeti melldöngetés, mintha a többszörösen hátrányos helyzetű kisgyermek lenne az oka, amiért ilyen tagozatok szükségesek. Ők kettőt, meg három gyermeket érnek a minisztériumi szabályzat szerint... És már meg is van a kettő tanulóból az öt...
Címkéznek, mellébeszélnek, hazudnak. Esetünkben azt, hogy szerintem 15 fő alatt nem kell osztály. De szokták azt is csúsztatni - különös előszeretettel teszi ezt Hajnal Jenő - hogy az én ötleteim mentén se perc alatt 30 fős osztályt lehetne csinálni és rögtön bezárni egy rakás iskolát...
Érdemi szakmai vita a magyar oktatási keret olyan biztosításáról, amelyben senki nem sérül, amely fejleszthetőséget biztosít gyermekeinknek akkor is, ha kiszolgáltatottja a körülményeknek, azonban nem zajlik. Sem az erre hivatott oktatási bizottságban, sem az MNT ülésein.
Csak a vajdasági magyar oktatási keretnek a lehető legjobb módon való szabályozása révén tudunk 21. századi lehetőséget biztosítani a gyermekeinknek. Olyan oktatás biztosításával, amely tudomásul veszi, hogy a kortárscsoport személyiségfejlődésre, fejleszthetőségre gyakorolt hatása megkerülhetetlen. Ezt biztosítanunk kell. Olyan keretet kell létrehoznunk, amely kezelni tudja az egyéni fejlesztési terv mentén tanuló, szociálisan hátrányos családból érkező és/vagy lemaradással, sérültséggel küszködő, és az egészséges kisdiákok nevelését, fejleszthetőségét, oktatását egyaránt. Az általam felvetett kérdés ezen probléma belátására, kezelési szándékára irányul. Arra, hogy vegyük tudomásul a valóságot, azt, hogy a kérvényekben megjelenő diákszám, szóljon bár ötnél több tanulóról, a valóságban sokszor kevesebb. Kevesebb annál, mint amennyit papírra mernek tenni az iskolák. Olyan problémára, amelynek kezelésében magára hagytuk az iskolákat, családokat, a gyerekeinket. Amivel ebben a négy évben nem akart foglalkozni az MNT. Helyette van a félrebeszélés, csúsztatás.
Mostanra pedig a hazudozás.
Aki személyesen szeretne utánajárni mi minden hangzott el ebben a kérdésben, az nézze meg a felvételt.
https://www.youtube.com/watch?v=QKET01RIOKY
Joó-Horti Lívia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése