2019. szeptember 11., szerda

Tort ülnek a nacionalisták a Balkánon

A Grazi Egyetem Délkelet-Európa Tanszékének vezetője úgy véli, hogy Trócsányi jelölése azt mutatja: von der Leyen nem gondolja komolyan a bővítést. Egyébként feltűnő, milyen szoros a viszony a magyar vezetés és a térség jobboldala között, ideértve olyan szélsőjobbosokat is, mint a boszniai szerb Milorad Dodik. Úgy hogy most tort ülnek a nacionalisták a Balkánon, hogy éppen Trócsányi lesz az illetékes az ő ügyükben.

Hogy Trócsányi László a bővítési biztos feladatkörének várományosa, az végzetes jelzés a reformra szoruló balkáni államok számára, hiszen itt olyasvalakiről van szó, aki készségesen végrehajtotta Orbán Viktor kívánságait. Magyarországon kívül nincs egyetlen más tagállam sem, amely ennyire szélsőségesen szeretné, ha Szerbia, Montenegro minél gyorsabban bekerülne az EU-ba, mégpedig minden belső változás nélkül. Vagyis pontosan az ellenkezőjét vallja annak, amit tenni kéne, hogy a hat állam fejlődhessen. Hiszen sürgősen meg kellene újítaniuk az igazságszolgáltatást, a titkosszolgálatokat és a rendőrséget, mivel mind a hármat keresztbe-kasul behálózzák a pártérdekek, úgy hogy nem érvényesülnek az emberek jogai. Azon kívül a sajtó több helyen is, pl. Szerbiában és Albániában a hatalom ostorainak ellenőrzése alatt áll, akárcsak Magyarországon.
A magyar fél támogatja a területcserét Szerbia és Koszovó között, ami igencsak veszélyes, és bár Orbán elveti a menedékkérők befogadását, mégis otthont adott a korrupció miatt elítélt korábban macedón miniszterelnöknek. A Grazi Egyetem Délkelet-Európa Tanszékének vezetője úgy véli, hogy Trócsányi jelölése azt mutatja: von der Leyen nem komolyan gondolja a bővítést. Hiszen érvet ad azok kezébe, akik nem szeretnének új tagokat látni a szervezetben, miután a nyitás kockázatait tanúsítja, hogy Orbán szétveri a jogállamot. Úgy ítélik meg továbbá, hogy a magyar biztos csak azért van a bővítés mellett, mert azt szeretné, ha még több autokrata lenne az unióban. Ily módon azonban rossz szolgálatot tesz a Nyugat-Balkánnak – hangsúlyozza a szakértő.
Az elemzés megjegyzi, hogy a politikus még nincs túl a strasbourgi akadályon, de a károk máris jelentősek. Hiszen még ha meg is bukik, akkor is szörnyű az optika és rosszabb a helyzet, mint öt éve, amikor Juncker kijelentette, hogy az ő ideje alatt egyetlen állam sem kerülhet be az EU-ba. Egyébként feltűnő, milyen szoros a viszony a magyar vezetés és a térség jobboldala között, ideértve olyan szélsőjobbosokat is, mint a boszniai szerb Milorad Dodik. Úgy hogy most tort ülnek a nacionalisták a Balkánon, hogy éppen Trócsányi lesz az illetékes az ő ügyükben.

Der Standard/Szelestey
2019. szeptember 11.
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=itthon&hir=11997

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése