Bozóki Antal (hon)lapja

2021. május 16., vasárnap

Megemlékeztek a májusi közgyűlés és a Szerb Vajdaság létrehozásának 173. évfordulójáról

https://www.magyarszo.rs/images/cache/1440x609/crop_0_79_3000_1347/images%7Ccms-image-000208690.jpg

Magyar Szó online 
2021. május 16., 08:55 >> 2021. május 16., 10:04 

Tegnap este ünnepélyes keretek között tartották meg a Tartományi Kormány épületében a májusi közgyűlés és a Szerb Vajdaság megalakulásának 173. évfordulóját, tudósít a 021.rs hírportál.

Igor Mirović, a tartományi kormányelnöke elmondta, hogy egy nagy napot ünnepelnek, hiszen ezen a napon jelentős lépéseket tettek nem csak a szerb álmok megvalósulása felé, hanem a többi nép álma felé is, akik itt éltek, az Osztrák-magyar-monarchia területén. Hozzátette, hogy az akkori emberek a szabadságról, az egyenlőségről és az egyesülésről álmodtak.

Mirović kiemelte, hogy Vajdaság ma és a jövőben is a legmagasabb közös és egyéni eredmények birtokosa a közösségi élet minden területén.

E jeles alkalomból a tartományi kormányelnök díjat adott át prof. dr. Sergej M. Ostojićnak, a Sport és Testnevelési Egyetem tanárának, valamint Dragan Stojkovnak, akadémiai festőnek.

Az eseményen jelen volt Pásztor István, a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke is.

A május közgyűlést 1848. május 13. és 15. között tartották meg Karlócán, amelynek keretében kihirdették a Szerb Vajdaság megalakulását.

https://www.magyarszo.rs/hu/4616/vajdasag/242590/

 

A délvidéki magyar falvak lakóinak felkoncolását ünnepelte meg Pásztor István

 
2021-05-16 admin

Szombaton este a Tartományi Kormány épületében egy ünnepi megemlékezést tartottak a Szerb Vajdaság 1848-as kikiáltásáról, arról a napról amikor a szerbek 173. éve szembe fordultak a magyar szabadságharccal, és felfegyverkezve megindultak a délvidéki magyar falvak ellen. 

A Szerb Vajdaság egyoldalú kikiáltását követően a szerb csapatok több településen is etnikai alapú mészárlásokat hajtottak végre a magyarság és részben a zsidóság ellen is. Hiszen a pravoszláv pópák által Karlócán felhergelt tömegekben a magyargyűlölet mellett jelentős antiszemita érzések is voltak a „Kossuthista” zsidóság ellen.

A magyarellenes túlkapások Szenttamáson és Bácsföldváron csúcsosodtak ki, ahol a magyarok fejeiből piramist építettek és hullákat húztak fel a templomkerítésre a szerb felkelők, akiket Pásztor István a VMSZ elnöke tegnap megünnepelt.

Pásztor István ünnepel – Kép forrása: A Tartományi Kormány honlapja

De Zentán is minden évben megemlékeznek az emberek, sőt képmutató módon a VMSZ is a véres gyertyaszentelő néven ismert napra, amikor szintén a szerb csapatok a magyar áldozataik levágott fejeivel kezdték el „kidekorálni” a szentháromság szobrot. Ugyanígy sorra gyilkoltak és megkínoztak több magyart Csókán is, ahol magyarok hátából hasítottak szíjat a Szerb Vajdaság kikiáltói.

Őket és a délvidéki magyarság ezen tragédiájának elkövetőit ünnepelte meg tegnap a legnagyobb vajdasági párt vezetője, Pásztor István.

 A 173. évvel ezelőtti eseményekkel részletesen foglalkozott Délvidéki S. Atilla – Fejezetek a rácjárások történetéből című könyve. A szerzővel néhány éve 3 részes sorozatot készített portálunk, a melyben részletesen ír az 1848-49-es borzalmakról. Ezek linkjét a cikkünk alján megtalálhatják, azok akik szeretnék jobban megismerni a történelmünk ezen gyászos időszakát.

Kapcsolódó:
Mit üzen a délvidéki magyaroknak az új vajdasági zászló – Interjú Délvidéki S. Atilla történésszel
“Aki igazságot vet, az békét arat, aki pedig gazságot, az vérözönt” – Interjú Délvidéki S. Atilla történésszel (II. rész)
A hamis történetírás egyenes arányban áll az őshonos délvidéki magyarság fogyásával – Interjú Délvidéki S. Atilla történésszel (III. rész)

https://delhir.info/2021/05/16/a-delvideki-magyar-falvak-lakoinak-felkoncolasat-unnepelte-meg-pasztor-istvan/

Olvasói kommentárok: 

„Időben mondtuk, hogy ez lesz belőle. A tudathasadásos állapot meg evidens. Itt a Szerb Vajdaságot ünnepli (Pásztor István – B . A.), amott meg a Kossuth szobrot koszorúzza.”


„Pásztor István saját fiát sem kereszteltette meg,” most meg az első padban ül a misén.

https://delhir.info/2020/09/08/pasztor-istvan-sajat-fiat-sem-keresztelte-meg-de-orul-neki-hogy-slavko-vecerin-az-uj-puspok-video/

(Fotó: Kukli György)

https://www.facebook.com/photo?fbid=2946231075704476&set=pcb.2946231685704415

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 15:14
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: VMSZ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (941)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (205)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1639)
  • Incidensek (935)
  • Jegyzetek (537)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (728)
  • Kisebbségi jogok (1044)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (166)
  • MM (160)
  • MNT (535)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (867)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (311)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (534)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (463)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1334)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (375)
    • ►  május (65)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ▼  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ▼  május (39)
      • Nem stratégia, cselekvési terv kell!
      • Átmenet a médiaháborúból a polgárháborúba?
      • Nem férnek a bőrükbe:
      • A haladók busszal hozták az import aktivistákat Bá...
      • Kampány
      • A politikai hatalom központja többé nem a fejben v...
      • Hányan is vagyunk magyarok Vajdaságban?
      • Pásztor, a csalódott
      •   Danas, 2021. május 25. 13. 
      • Anyaországi támogatással…
      • Erisz aranyalmája?
      • Ha az emberek tudnák, hogy milyen kevés ésszel irá...
      • Út a beolvadásba!
      •  Danas, 2021. május 17. 11.
      • Szerbiában (tovább) hanyatlik a demokrácia!
      • Mit ér az ember, ha nem az uralkodó párt tagja?
      • Árulás
      • Megemlékeztek a májusi közgyűlés és a Szerb Vajdas...
      • Megtalálták a katasztrófánk fekete dobozát. A belg...
      •  Danas, 2021. május 15.
      • Szőregen lefestették a helységnévtábla magyar feli...
      • Lefestették Szőreg magyar településnévtábláját
      • Véemeszes gittegylet!
      • Ismét táblarongálás Dreánál
      • A vajdasági magyarok „érzik-e a keretegyezményből ...
      • Nepotista és pártalapú foglalkoztatás?
      • „Joga van-e a fiamnak a kórházi kezelésre?”
      • Mit tartalmaz a „Kovács-jelentés”?
      •  Danas, 2021. május 8.
      • Caligula volt az első, aki a konzullá tette a lová...
      • Lehúzta a szerb zászlót, majd visszaállította az a...
      •  Danas, 2021. május 5. 11.
      • Szégyen!
      • Magyar Mozgalom: A választási visszaéléseket meg k...
      • Petíciót indítottak a muzslyaiak a tervezett autóp...
      • Hatalmas a szakemberhiány Délvidéken
      • A politika áll minden mögött. Ezért is az utolsó f...
      • „BÚCSÚ ELŐTT”
      • Megtorpant a vagyon-visszaszármaztatás
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ►  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ►  március (71)
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

989,625
Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.