2023. július 20., csütörtök

Mégis Lovas Ildikó pórázára kerül(t) a Tanyaszínház!?

Avagy: ha nem hódolsz be Pásztornak, Lovasnak, akkor ellehetetlenítenek!


A Magyar Szó július 15-ei címoldala

– A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 7. (július 14-ei – B. A.) ülésének egyik kiemelt, most megvitatásra került témája az idén fennállásának 45. évfordulóját ünneplő Tanyaszínház működésének biztosítása volt. Ahhoz, hogy ez zökkenőmentes legyen a jövőben, megalapításra kerül a Tanyaszínház Alapítvány, az MNT mellett még négy alapító összefogásával – írja Fremond Árpád, az MNT elnöke a hivatalos Facebook oldalán[1].
Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) nevű magyar-szerb vegyespárt elnöke bizalmi emberének, Fremondnak a szavai szerint „a közösség és a közönség igényeit csakis a Tanyaszínház intézményesítésével (?? – B.A.) lehet kielégíteni”[2].
Mint az ülésen kiderült, a Vajdasági Tanyaszínház Alapítványnak (VTA) öt alapítója lesz, a Tanyaszínház Egyesület, az MNT, Topolya község önkormányzata, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. Az Alapítvány igazgatóbizottságának is 5 tagja lesz, ez a bizottság választja meg az ügyvezetőt.

Fremond elmondása szerint „az alapítvány intézményesíti a Tanyaszínház kulisszái mögött zajló, és az azt lehetővé tevő egyeztetéseket és szervezési feladatokat, továbbá megfelelő keretet biztosít a (Tanyaszínház kavillói – B. A.) épületkomplexumának működtetésére és fenntartására”[3].
Hugyik Richárd, az MNT Végrehajtó Bizottságának kultúrával megbízott tagjának szavai szerint – akit erre a tisztségre az tett alkalmassá, hogy „szabadidejében szeret olvasni”[4] – „maga a Tanyaszínház Egyesület kezdeményezte az intézményesülés folyamatát, azzal, hogy létrehozott egy olyan épületkomplexumot, amelyiknek a működtetése, fenntartása és tartalommal való megtöltése túlnő az egyesületi formán”[5] (?? – B. A.).
Az MNT döntött: a 45 éves Tanyaszínház tevékenységét a továbbiakban nem polgári egyesületként, hanem alapítványként folytatja.

Az MNT Kulturális Bizottsága, amelynek elnöke Lovas Ildikó, szintén megtárgyalta (még az MNT ülése előtt) a kérdést.
Lovas kifejtette, „örül annak, hogy a Tanyaszínház Egyesület vezetője (Gombos Dániel színész – B. A.) is jelen volt (a bizottság ülésén), hiszen a szerteágazó témával kapcsolatban felmerülő számos kérdést sikerült megvitatniuk” – mondta. Kiemelte, a kezdeményezés nem újkeletű, elég idő volt arra, hogy a Tanyaszínház csapata is elgondolkodjon rajta, és hogy az MNT új összetétele is megfontolja, hiszen az anyagi terhek átvállalása komoly felelősséggel jár[6].
– Amit az alapítvány létrehozói magukra vállalnak, az az a felelősség lesz, hogy a tartalom-meghatározást egyféle nyitottsággal (?? – B. A.) végzik majd – mondta Lovas Ildikó az MNT ülésén[7].
Mondja ezt az a Lovas Ildikó (a mi Míránk[8]), aki tavalyelőtt, 2021-ben élettársa, Pásztor István és Hajnal Jenő báb MNT-elnök háta mögé bújva valóságos kulturális bombát dobott a Tanyaszínházra és a vajdasági magyarságra.
Micsoda hatalmas hatalmi arrogancia (és erőszakos téboly) kell ahhoz, hogy valaki azt higgye, a két évvel ezelőtti, nemzetközi méretet öltő botrányra már senki sem emlékszik!

A Pásztor Kft. által birkanyájnak nézett nép azonban nagyon is jól emlékszik: a botrányt Hajnal Jenőnek, az MNT akkori elnökének, a testület nevében (felhatalmazás nélkül) írt 2021. július 27-i közleménye váltotta ki, amelyben kifejti, az „MNT… elfogadhatatlannak tartja, hogy a társulat (2021. évi – B. A.) körútja folytatódjon, s arra kérte a szervezőket, hogy mondják le a többi helyszínen való vendégszereplést”[9]. A levél mögött sokan már akkor Lovas Ildikó botrányos művelődésirányítási törekvéseit vélték felfedezni.
Az elnöki közlemény a parancsnak is nevezhető „kérést” azzal indokolta, hogy az előadás, Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabja, amellyel a Tanyaszínház turnézott volna, „a gondtalan, minden korosztálynak szóló színházi élményt nem tudja elvinni közösségeinkbe, városainkba és falvainkba, hiszen a társulat előadása a Tanyaszínház fényes múltját, örökségét és mindazt kérdőjelezi meg, ami oly fontos, értékes számunkra”[10].
Pásztor István, a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ) örökösnek tűnő elnöke (tartományi képviselőházi elnök is), „noszai ménesgazda”, új Mercédesz tulajdonos stb., s immár színházi szakember vállveregetős nyílt levelében támogatásáról biztosította az MNT elnökét: „Kedves Jenő! Jól döntöttél!” – fűzte tovább Pásztor a saját rendezésű nyári színjátékot[11].
A Tanyaszínház vezetősége ezek után úgy határozott, hogy „további turnéját felfüggeszti, eleget téve a kérésnek”, de az együttes az előadást augusztus 12-ig Kavillón „minden este le fogja lejátszani a színház művésztelepén nyitott ajtók mellett, este 21 órától”[12].
 
A vajdasági magyar közösség válasza pedig az volt, hogy estéről estére „zsúfolásig megtelt a nézőtér Kavillón”[13].
Mindannyian emlékszünk erre a fényes történetre, hiszen a Tanyaszínház előadásain való tömeges részvétel egyfajta tiltakozás, véleménynyilvánítás, de népszavazás is volt Hajnal és Pásztor ellen! A hatalom arroganciája ellen! Azok ellen, akik uralkodni és nem szolgálni akarnak.
Jelenlétükkel a nézők kinyilvánították, szabad (Tanya)színházat akarnak, nem akarják a cenzúrát, nem szeretik, hogy a politikai vezetők döntsék el, hogy mi tetsszen, vagy éppen mi ne tetsszen a közönségnek/a közösségnek!
Vajdasági magyar közéleti személyiségek (2021. július 31-én) Szabadságot a Tanyaszínháznak! címmel aláírásgyűjtést kezdeményeztek, melyben követelték, hogy „az MNT mielőbb tűzze napirendre Hajnal Jenő diktátumát és határolódjon el tőle. Továbbá mondja ki, hogy a színházi emberek és a színikritikusok továbbra is szabad légkörben végezhetik alkotómunkájukat, a közönség pedig ezentúl is zavartalanul látogathatja színházainkat”[14].
 
Az epilógus az lett, hogy – a tömegtiltakozások csillapítására – Pásztor István pártvezér (valamiféle moderátornak adva ki magát) magához rendelte a vajdasági magyar színházi vezetőket „jövőképeket kialakító beszélgetésekre, szót értésre”[15].
A szeptember 6-ai zárt „tárgyaláson” a Szabadságot a Tanyaszínháznak! petíció kezdeményezői (amit 1301-en írtak alá[16]) sem, de a sajtó képviselői sem vehettek részt – a régi bolsevista/kommunista/agitpropos gyakorlathoz hasonlóan. Így a nyilvánosság nem értesült, hogy a meghívottak közül ki mit mondott, milyen álláspontot képviselt[17].
Pásztornak a színházi vezetőkkel lefolytatott „tárgyalása” csak megalázás és erődemonstráció volt, valamint a Hajnalról és a botrányról való figyelemelterelést, az időhúzást szolgálta[18]. „Moderálás” helyett „szótértés” volt, amelyen állítólag „rengeteg kérdésről” szó esett, de Pásztor és Hajnal felelősségéről biztos nem! Mellébeszélésével Pásztor – az önkormányzatokat is mellőzve – a „magyar színházak jövőjére” igyekezett terelni a figyelmet[19].
Pásztor elvtárs 2021. szeptember 27-ei jegyzetéből kiderül, házi feladatot adott a színházi vezetőknek, készítsenek „társulati, illetve intézményi jövőképet”, amiből aztán majd (talán/egyszer/netán) elkészül „a jövőbeli, középtávú színházstratégia alapja” (sic!)[20]. Ez után „csend ülte meg a tájat” és most itt vagyunk. Döntött az MNT, tudtuk meg.
Ez lett a történet vége? A Tanyaszínház kiskorúsítása?
 
A Vajdasági Tanyaszínház Alapítvány létrehozásával és az MNT (pontosabban Lovas Ildikó) alá rendelésével, virágnyelven: „intézményesítésével” (mintha eddig nem intézmény lett volna!) megszűnik a Tanyaszínház 45 éves függetlensége. Szép csöndben, a két évvel ezelőtti tömegmegmozdulást maga alá temetve.
A délvidéki/vajdasági magyarok „legnagyobb pártja”, a VMSZ – Pásztor István törekvése, hogy minden intézményt és szervezetet a párt (látszólag az MNT) szolgálatába állítson, nem mostani.
A VMSZ már huzamosabb ideje befészkelte magát számos civil szervezetbe[21], a tudományba[22], az egyetemre[23], az oktatásba, a sajtóba, a könyvkiadásba, a fesztiválokra, az intézményekbe, az egyház életébe, stb. Fojtogató a hamis (pásztor)világ.
A taposás, leuralás és zsarolás mint VMSZ-pártprogram pedig bizony nagyon sokakat elüldözött már a szülőföldről! A megmérgezett levegő miatt lázadtak fel oly sokan 2021-ben és egyértelmű volt az eszmei üzenet. A Pásztor-hatalom elvakultsága, hatalmi dölyfe azonban végtelen.

A Tanyaszínház lényege az alulról építkezés, a mozgalmi jelleg, a spontaneitás, az amatőr és a hivatásos közti határok elmosása volt.
Mi lesz most a Tanyaszínházzal mint kulturális modellel, amelyről 2022-ben doktori értekezés is íródott[24]?! Mi lesz most a 45 éves múltra tekintő, szabad színházi formakereséssel? 
A művészeti önkifejezés keresésébe majd „belesegítenek” az MNT, a topolyai önkormányzat, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet hivatalnokai?! Beszól Pásztor?! Beszól Lovas? Aki szerint ezután az alapítvány öt tagja fogja meghatározni a „tartalmat”, vagyis, hogy mit játsszon a Tanyaszínház. „Egyféle nyitottsággal” – ahogy Lovas fogalmaz. Miféle nyitottsággal? 
A Tanyaszínház szakmailag kiskorú? Vagy ideológiai cenzúrázást alkalmaznak felette a 21. században?! Otromba, romboló, diktatórikus szándékok. Nem szólva arról, hogy a Híd-díjas írónő még annyit sem tud, amit már a középiskolások is megtanulnak, hogy a művészet a formájával fejezi ki a tartalmat”.

Ez a történet, a szabadságától megfosztott népmesehős, a megszomorított legkisebb királyfi meséje ott lesz minden néző fejében ezután, mikor a Tanyaszínházra gondol, vagy új bemutatót néz.
Halálra van ítélve az a közösség, amelynek még a mesében, a művészetben, az álomban sem jár szabadság.
Hajrá, Pásztor! Play, Lovas! Hajrá, VMSZ! Újabb ezrek készülnek már távozásra Vajdaságból.

BOZÓKI Antal
__________
[1] Fremond Árpád. https://www.facebook.com/search/top/?q=fremond%20%C3%A1rp%C3%A1d, 2023. július 14. 14:17
[2] P. E.: Megalakul a Vajdasági Tanyaszínház Alapítvány. Magyar Szó, 2023. július 15. 4., és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/5289/kozelet_belfold/289419/Megalakul-a-Vajdas%C3%A1gi-Tanyasz%C3%ADnh%C3%A1z-Alap%C3%ADtv%C3%A1ny-Magyar-Nemzeti-Tan%C3%A1cs-Tanyasz%C3%ADnh%C3%A1z.htm, 2023. július 15. 8:05 >> 2023. július 16. 20:06

[3] Uo.

[4] Hugyik Richárd. https://www.mnt.org.rs/sr/node/21129

[5] Lásd a 2-es alatti írást.

[6] Uo.

[7] Németh Ernő. MNT: Intézményesül a Tanyaszínház. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/28700/MNT-Intezmenyesul-a-Tanyaszinhaz.html, 2023. július 14. 14:08

[8] Lásd A mi Miránk c. írássomban. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2023. február 18. 15:44

[9] MNT-elnök: Mondja le a Tanyaszínház a turné további állomásait.
https://pannonrtv.com/rovatok/kultura/mnt-elnok-mondja-le-tanyaszinhaz-turne-tovabbi-allomasait, 2021. július 27. 15:47 és 16:01, vagy Ne folytatódjon az idei körút. Magyar Szó, 2021. július 27. 8.

[10] Uo. Lásd még A Tanyaszínház kálváriája c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13788, 2021. augusztus 2.

[11] Pásztor: Jól döntöttél, Jenő! Pásztor István nyílt levele Hajnal Jenőhöz, a Magyar Nemzeti Tanács elnökéhez
https://azure.szabadmagyarszo.com/2021/07/28/pasztor-jol-dontottel-jeno/
Lásd még Pásztor István: A Tanyaszínház feladata: mindenkihez szólni. Magyar Szó, 2021. július 30. 7.

[12] A Tanyaszínház vezetősége. Sajtóközlemény. https://www.facebook.com/tanyaszinhaz, 20121. július 28.

[13] Kókai Péter: Gratulálok Hajnal Jenőnek és Pásztor Istvánnak!
https://www.szabadmagyarszo.com/2021/08/01/gratulalok-hajnal-jenonek-es-pasztor-istvannak/

[14] Szabadságot a Tanyaszínháznak! https://www.openpetition.eu/fi/petition/online/szabadsagot-a-tanyaszinhaznak#petition-main

[15] Pásztor: Hamarosan sor kerülhet a színházi emberek közötti, jövőképeket kialakító beszélgetésekre
https://www.szabadmagyarszo.com/2021/08/06/pasztor-hamarosan-sor-kerulhet-a-szinhazi-emberek-kozotti-jovokepeket-kialakito-beszelgetesekre/, 2021. augusztus 6. 19:28
Bővebben lásd a Tanyaszínház: Hogyan tovább? https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13802, 2021. augusztus 8., az „Évekre szóló romboló előszél”, https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13819, 2021. augusztus 15., a Vihar előtti (szél)csend? c. írásom, https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13834, 2021. augusztus 20., és a (VMDK Press) „Pásztor István nem párbeszédre, hanem behódolásra hív” c. közleményét. https://www.facebook.com/groups/2008057006104864/

[16] Szabadságot a Tanyaszínháznak! – a 14-es alatt.

[17] Bővebben a Play Lovas c. írásomban. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13879, 2021, szeptember 9.

[18] Bővebben az Időnyerés/időhúzás c. írásomban. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13918, 2021. szeptember 28.

[19] Lásd a 17-es alatti írást.

[20] A részleteket lásd a Pásztor István eltájolódása c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13942, 2021. október 10.

[21] Mint például a Vajdasági Magyar Jogász Egyletbe (VMJE). Nyilas Mihály az elnök, a párt elnökségének tagja, Szakállas Zsolt a titkár.
Vajdasági Magyar Jogász Egylet https://www.vmje.rs/onamalist.php
Elnökség https://www.vmje.rs/aboutlist.php?tekst_id=10
Elnökség https://www.vmsz.org.rs/rolunk/elnokseg
Szakállas Zsolt https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/szakallas-zsolt

[22] Lásd A VMSZ befészkeli magát a tudományba (is) c. írásom
https://bozokiantal.blogspot.com/2019/12/a-vmsz-befeszkeli-magat-tudomanyba-is.html, 2019. december 23.

[23] Lásd az Ünneprontó beszéd c. írásom https://bozokiantal.blogspot.com/2019/10/unnepronto-beszed.html, 2019. október 30.

[24] Oláh Tamás: Kisebbségi (színházi) nyelv – kisebbségi színház(politika), https://archiv.szfe.hu/wp-content/uploads/2022/07/OlahTamas_tezisfuzet_PhD_2022_HUN.pdf, 2022.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése