KÖZLEMÉNY
Óbecse, 2025. 07. 19.
A
Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) ismételten
tapasztalja, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) újabb politikai
önfényezésbe kezdett a szerbiai tankönyvtörvény legutóbbi módosítása
kapcsán.
A „nemzeti
tankönyvcsomag” bevezetését a VMSZ történelmi áttörésként állítja be,
holott valójában egy tartalom nélküli, szimbolikus lépésről van szó,
amely sem a vajdasági magyar oktatás rendszerszintű problémáit nem oldja
meg, sem valódi előrelépést nem jelent.
A
magyar nyelvű tankönyvek eddig is részei voltak az oktatásnak. A most
bejelentett „csomag” nem új tartalmat, csupán új elnevezést jelent. A
felsorolt tantárgyak lefedése alapvető elvárás kellene, hogy legyen –
nem rendkívüli eredmény. Az intézkedés nem garantálja sem a minőséget,
sem a határidőket, sem a szakmai függetlenséget.
A
VMSZ azt a látszatot kelti, mintha kizárólag az ő „harcuk” hozta volna
el ezt a módosítást. Valójában ez inkább a szerzett jogok formális
megerősítése, valamint a szerb kormány nemzetközi elvárásokra adott
válasza, semmint a közösség valós érdekeinek érdemi képviselete.
Ráadásul
az MNT – amely a VMSZ befolyása alatt áll – továbbra is monopóliummal
rendelkezik a tartalmi kérdésekben. A tankönyvek így politikai szűrőn
keresztül készülnek majd, nem független szakmai kontroll alapján.
A
VMSZ ezzel eltereli a figyelmet a valódi, súlyos problémákról: a
pedagógushiányról, az iskolák pártirányítás alá vonásáról, a pártalapú
foglalkoztatásról, osztályok és tagozatok megszüntetéséről, az oktatási
infrastruktúra leépüléséről, valamint a fiatalok tömeges
elvándorlásáról. Egyetlen tankönyvcsomag sem pótolhatja a hosszú távú,
átgondolt oktatáspolitikai stratégiát.
A
VMDK szerint a vajdasági magyar közösségnek nem szimbólumokra és
marketingkampányokra van szüksége, hanem valódi reformokra, szakmai
autonómiára és átlátható döntéshozatalra.
Felszólítjuk
a vajdasági magyar közösséget, hogy ne engedje magát megtéveszteni a
választási célokat szolgáló propagandaüzenetekkel.
VMDK Sajtószolgálata
office@vmdk.org.rs. 2025. július 19. 8:02

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése