Stevan Bakić (Fotó: Tóth Imre/SZMSZ)
2025. július 27. 9:31
Szabadka már egy évtizede a Szerb Haladó Párt és szatellitjeinek megszállása alatt áll. Szisztematikusan, tervszerűen és brutálisan semmisítették meg a várost, ami egykoron „Bécs volt kicsiben”, abból mára már szó szerint csak a kátyúk maradtak meg, írja a Szerbia Új Arca párt szabadkai szervezete.
„Bárhová nézünk, csak meghiúsult projekteket, lezsírozott közbeszerzéseket, eltűnt milliókat látunk. A Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény konyhájának felújítása régebb óta tart, mint az autópályák építése, de az eredmény nem látható” – mutat rá a párt, majd Stevan Bakićhoz intézi a kérdést: Hol a pénz?
Szerbia Új Arca rámutat, az utak tönkrementek, több kátyú van, mint aszfalt, a városi szakszolgálatok semmit sem csinálnak, a helyi közösségeket blokkolták, vagy megszüntették, a polgárokat megalázták és sorsukra hagyták.
„A város fuldoklik a nemtörődömségben és a korrupcióban” – írja a párt.
„Ön nem a polgárokat, hanem a pártját szolgálja. Az ön pártja pedig – hívják azt ma SNS-nek, holnap valami másnak – csak pusztaságot fog hagyni maga után” – üzeni a polgármesternek az ellenzéki párt, amely Stevan Bakić, valamint az önkormányzat teljes vezetőségének azonnali lemondását követeli.
Szerbia Új Arca arra kéri Szabadka szabadon gondolkodó polgárait, hogy emeljék fel szavukat a kártékony hatalom ellen, mert mint írják, „elég volt, és elérkezett a változások ideje”.
https://szmsz.press/2025/07/27/szerbia-uj-arca-bakicnak-mennie-kell/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése