A sajtószabadság aggasztó ütemben romlik Szerbiában, az EU-nak reagálnia kell
2025. július 12. 13:56
Az Európai Bizottság jogállamiságról szóló jelentése Szerbiáról nagyrészt nem tükrözi kellőképpen az ország jelenlegi súlyos helyzetét – közölte több nemzetközi civil szervezet és újságíró egyesület.
Az Európai Újságírók Szövetsége (EFJ) honlapján megjelent közlemény szerint az aláíró szervezetek „mély megdöbbenésüket fejezik ki az újságírók elleni újabb támadások miatt, amelyeket sok esetben állami tisztségviselők és rendfenntartók hajtanak végre”.

– A sajtószabadság válsághelyzete nemcsak fennmaradt, hanem riasztó ütemben tovább romlott Szerbiában, figyelmeztetéseink és ajánlásaink ellenére is – áll a közleményben.
A közleményt többek között az EFJ, az Európai Központ a Sajtó- és Médiaszabadságért (ECPMF), a Balkán-Kaukázus Transzeurópai Obszervatórium (OBCT), a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI), a Free Press Unlimited (FPU) és az Article 19 Europe írta alá. Szerintük a szerbiai tüntetéseken a rendőrség szerepe egyre aggasztóbb, mivel az illetékes hatóságok az eddigi passzivitásból egyre inkább áttérnek az újságírókkal szembeni nyílt konfliktusra.

– A büntetlenség légkörének megszüntetése érdekében felszólítjuk az illetékeseket, hogy sürgősen, függetlenül és alaposan vizsgáljanak ki minden támadást – áll a közleményben.
Aggodalmukat fejezték ki továbbá az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentése miatt, amely szerintük csak igen korlátozott teret szentel az újságírók biztonságának.
– Bár az EU felszólított az alapvető jogok védelmére – beleértve a gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadságot a tüntetések kontextusában –, eddig nem adott világos választ az újságírók elleni erőszak riasztó növekedésére – hangsúlyozták a szervezetek.
Az EFJ honlapja szerint Aleksandar Vučić szerb elnök a 2024. november 1-jén történt újvidéki vasútállomási tragédia óta többször is célkeresztbe vette a független médiát.
– Az aláíró szervezetek továbbá elítélik a kormánypárti Szerbiai Újságírók Szervezete (ANS) által a Független Újságírók Szervezete (NUNS) ellen indított lejárató kampányt, amely egyébként az Európai Újságírók Szövetsége tagja – áll a közleményben.
Aggodalmat kelt az is, hogy az Euronews Serbia, az Elle Serbia, a Večernje novosti és a Politika szerkesztőségeinél történt elbocsátások mögött politikai indítékok állhatnak – tették hozzá, de különösen aggasztónak nevezték a szerbiai közszolgálati média (RTS) helyzetét is.
A közlemény kitér arra is, hogy az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tagjainak megválasztása átláthatatlanul, a szükséges függetlenség nélkül zajlott, a független jelöltek és szervezetek pedig a számos szabálytalanság miatt visszaléptek – ez pedig sérti az elektronikus médiáról szóló törvényt.
– Mindez erőteljes válaszlépést követel az Európai Bizottságtól a közérdek, az újságírás és az alapvető szabadságjogok védelme érdekében Szerbiában. A Bizottságnak egyértelmű követelésekkel, nyilatkozatokkal és konkrét intézkedésekkel kell megerősítenie elvárásait a jogállamiság terén, mielőtt a sajtószabadságot Szerbiában teljesen elfojtanák – figyelmeztetnek.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése