2021. szeptember 2., csütörtök

Önkényuralom fenyegeti Szerbiát


Önkényuralom fenyegeti Szerbiát

2021-09-01 13:16

Szerbia olyan önkényuralomba csúszó államok között van, mint Brazília, Törökország, Magyarország és Lengyelország. Ez utóbbi az autokrata államok közül első helyezést érte el a svéd V-Dem Intézetnek a demokrácia helyzetét felmérő idei jelentésében.

A göteborgi intézet a demokrácia variációit kutatja. Felmérése szerint emelkedik az önkényuralomba sodródó államok száma, az elmúlt évtizedben egyetlenegy észak-amerikai, nyugat- és kelet európai ország sem fejlődött a demokrácia irányába, Lengyelország, Szerbia, Szlovénia és az USA pedig folyamatosan zuhannak az autokráciába.

A jelentés szerint Magyarországon, Lengyelországban és Szerbiában ezt a zuhanást az igazságügyi rendszerek elleni támadások, a médiumok fokozódó felügyelete és a civil szervezetek tevékenységének a korlátozása előzték meg.

Szerbiára vonatkozóan a jelentés a választási integritás csökkenését, az egyetemi autonómia, a polgári társadalmi szerveződés és a sajtószabadság korlátozását említi. Ez az oka annak, hogy az ország 2013 óta folyamatosan sodródik az önkényuralomba. A választások színvonala is csökkenőfélben van ettől kezdve, és ez a tendencia 2020-ban fokozódott, hiszen a legtöbb ellenzéki párt bojkottálta a pandémia kellős közepén megrendezett választásokat.

Ami a többi országot illeti, Lengyelország 34 pontot zuhant a liberális demokrácia indexén, s ezzel a lista első helyére került, de Magyarországon és Törökországban is egyre romlik a helyzet. Szerbia 2010-hez viszonyítva27 pontot rontott. 2010-ben a jelentés Szerbiát még parlamentáris demokráciaként tartotta számon, most viszont parlamentáris autokráciaként szerepel a 179 országot jegyző listán a 119. helyen, Haitivel, Pakisztánnal, Jordániával és Hong Konggal együtt. A nyugat-balkáni térségben Szerbia érte el a legrosszabb helyezést; Bosznia-Hercegovina a 96., Montenegró a 94., Albánia a 85., Koszovó a 78., Horvátország a 44., Szlovénia pedig a lista 40. helyezését érdemelte ki.

A svéd intézet a demokrácia degradációját leírva megjegyezte, hogy először a médiumokat az egyetemek autonómiáját és a civil társadalmat tiporják el, miközben a kormány a társadalom megosztottságára törekszik a különböző dezinformációs kampánnyal, a közösségi oldalakra kifejtett nyomásgyakorlással, az egyet nem értők megbélyegzésével.

https://www.szabadmagyarszo.com/2021/09/01/onkenyuralom-fenyegeti-szerbiat/

Nem mindegyik iskolában szólt a himnusz

Nem mindegyik iskolában szólt a himnusz

 2021-09-02 7:56

Nem mindenki tartotta be Branko Ružić oktatásügyi miniszter rendeletét, amely arról szólt, hogy a tanév első napján minden szerbiai iskolában meg kell szólalnia a himnusznak. A Bože pravde nem csendült fel azokban az általános- és középiskolákban, ahol albánul folyik az oktatás, tudta meg a Danas. Az információt Ragmi Mustafa, az Albán Nemzeti Tanács elnöke erősítette meg a lapnak.

– Nem szólt a himnusz azokban az iskolákban, ahol albánul folyik az oktatás. Ružić rendelete törvényellenes, emiatt pedig nem is lehet kötelezővé tenni, mondta Mustafa, aki egy nappal az iskolakezdés előtt felhívta az iskolaigazgatókat, s azt mondta nekik, maguk mondjanak le pozíciójukról, ha nem képesek megőrizni a saját és az iskola becsületét.

A bujanovaci Sezai Suroi Középiskolában, mint azt az intézmény igazgatóka, Zejnel Fejzulahu elmondta, mobiltelefonon keresztül hallgatták a himnuszt. Bujanovacon egy középiskola és hat általános iskola van, ahol az oktatás kéttannyelvű, szerb és albán nyelven folyik.

Hasonló volt az eset Preševóban is, ahol a lakosság 2 százaléka szerb. A területre illetékes oktatásügyi felügyelőségnél nem hivatalosan annyit mondtak a Danasnak, hogy várják az utasításokat a rendelet megszegése kapcsán, csak azt követően tudják megbüntetni az igazgatókat.

https://www.szabadmagyarszo.com/2021/09/02/nem-mindegyik-iskolaban-szolt-a-himnusz/

Maurer Oszkár: VMSZ-esek a politikai képviseletünkre tökéletesen alkalmatlan, öncélú, hitvány és gerinctelen banda vagytok

2021. szeptember 1. 20:16
Igyekeztem távol tartani magam a politikától, pártpolitikai kérdésben nem szólaltam meg.
A mai iskolakezdés során történtek utolsó csepp volt számomra a pohárban, és ehhez csak hozzáadódik, hogy mi mindenre készülnek a magyar tannyelvű iskolákban (is) , a jelenleg a hatalmat gyakorló politikai pártok, hazafias nevelés címszóval, miközben minőségi oktatás meg sehol.
Kedves VMSZ, és mindenki, köztük néhány ismerősöm is aki benne van:
Tesztek jó dolgokat, látható gyakran a jóakarat, de összességében amihez asszisztáltok, amiben bűnrészesek vagytok, a gyáva önfeladásotok, a közösségünk szellemi, kulturális, emberi, gazdasági, és magyarságába vetett egészséges meggyőződése ellen elkövetett vétségeitek alapján, a politikai képviseletünkre tökéletesen alkalmatlan, öncélú, hitvány és gerinctelen banda vagytok.
Itt ért véget az eddig sem rózsás viszonyunk.
A konkurens pártok pedig ne örüljenek, mert ők sem sokkal különbek.
Maurer Oszkár

2021. szeptember 1., szerda

 Danas, 2021. augusztus 31. 1.

Szabadkának már BECSÖNGETTEK!

Fövény Ferenc

Video: 

https://www.youtube.com/watch?v=O0rjSySGpkE

A nagyszerb kormány a magyar többségű iskolákat is rákényszerítette, hogy a tanévet a szerb himnusz eléneklésével vagy lejátszásával kezdjék

Újabb súlyos megaláztatást kellett elviselnie a délvidéki magyarságnak és az összes többi, a mai Szerbia területén élő nemzeti közösségnek.

Branko Ružić oktatási, tudományos és technológiai miniszter a szélsőséges nacionalista szerb kormány (és nyilván Aleksandar Vučić elnök) utasítására megparancsolta az összes iskolának, hogy az új a tanévet a szerb himnusz eléneklésével vagy lejátszásával kezdjék.

A szerb rezsim (amelynek a Vajdasági “Magyar” Szövetség is összetevő részét képezi) nem vette figyelembe, hogy a lakosság közel 40 százaléka a nemzeti közösségek tagjaiból áll,

akiknek jó része nem igazán tekinti Szerbiát a saját hazájának vagy minimum idegennek érzi a szerb mentalitást és kultúrát.

Ennek ellenére a délvidéki magyar (de úgyszintén pl. a délvidéki horvát, német stb.) diákok a “drága szerb testvérekről”, a “szerb hajóról”, a “szerb földekről” és a “szerb népről” szóló szélsőnacionalista dallal voltak kénytelenek megkezdeni az új tanévet.

Az alábbiakban olvasható az Igazság Istene c. szerb himnusz magyar fordítása.

Ezt kellett az új tanév első napján hallgatniuk (vagy ne adja Isten, énekelniük) a magyar diákoknak:

Igazság Istene, ‘ki megmentett a

pusztulástól eddig minket
halld továbbra is hangjainkat
s ezentul is légy megmentőnk.
Erős karral vezesd és óvd
a szerb hajó jövőjét.
Isten mentsd meg, Isten tápláld,
a szerb földeket s a szerb népet!

Kösd össze a drága szerb testvéreket
az új dicső tettekért,
az egység a sátán veszte
és a szerbség ereje lesz,
A szerb ágon ragyogjon
a testvériség arany termése.
Isten mentsd meg, Isten tápláld,
a szerb földeket s a szerb népet!

A tiszta szerb fejekre
ne küldd dühös villámaid,
áldd meg a szerbnek falvát,
mezejét, földjét, városát s otthonát!
Mikor eljönnek a harcok
győzelemig vezesd el őt!
Isten mentsd meg, Isten tápláld,
a szerb földeket s a szerb népet!

Felragyog a sötét sírból
a szerb korona új fénye,
új korszak köszöntött be,
új szerencsét adj Istenünk.
Óvd meg a szerb hazát
öt évszázados harc gyümölcsét
Isten ments meg, Isten táplálj,
kérlel téged a szerb nép!

https://delhir.info/2021/09/01/a-nagyszerb-kormany-a-magyar-tobbsegu-iskolakat-is-rakenyszeritette-hogy-a-tanevet-a-szerb-himnusz-eleneklesevel-vagy-lejatszasaval-kezdjek/