2016. szeptember 25., vasárnap

Így köszönte meg a Szerb Radikális Párt Pásztor Istvánnak a szolgalelkűségét


sör cigi napszemcsi 
















A tartományi parlament legutóbbi ülésén elfogadta az új jelképek bevezetéséről szóló határozatot, melynek értelmében az úgynevezett Vajdaság hagyományos jelképei hivatalos használatba kerültek egész Délvidék területén.
Ahogy arról portálunk beszámolt, a zászló egyrészt nem egyezik meg a határozat szövegében említett 1848-as történelmi lobogóval, másrészt pedig a zászló gyökere a magyar szabadságharc ellen felkelő szerb csapatok jelképe volt, amelyek számos település magyar lakosságát koncolták fel nemzeti gyűlöletből. Aradi vértanúink, Kiss Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Damjanich János, Aulich Lajos és még számos nemzeti hősünk, mind ezen lobogók alatt vonuló szerb csapatokkal küzdöttek és a magyar honvédek és az ellenük folytatott harcban haltak hősi halált. Az 1848/49-es magyarellenes harcok jelképe most mégis a magyarlakta Vajdaság hivatalos jelképe lett. Erre a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi képviselőinek igen szavazata és Pásztor István, a VMSZ és a tartományi parlament elnökének teljes támogatása mellett került sor.
 
Hűségesküt tettek a "magyarok"
Pásztor felszólalásában elmondta: “Nem áll szándékunkban részt venni ebben a vitában. Szavazni fogunk erre a határozatra, mint ahogyan azt a statútum esetében is megtettük, mert mindkettő a kompromisszum része volt.” Majd kiemelte azt is, hogy szerinte a politika a kompromisszumokon alapszik. “Ezért nem akarunk részt venni ebben a vitában, mert ha nekünk jogunkban állt meghatározni a saját nemzeti szimbólumainkat, amelyek állami védelmet élveznek, akkor kötelességünk az önök által megbeszélt megoldás mellé állni.”- mondta a VMSZ elnöke. 
A vitába a Szerb Haladó Párt díszmagyarjai is beszálltak, így például a magyarkanizsai képviselőnőjük, Crkvenjakov Gizella.
"Én, mint egy nemzeti kisebbség tagja, úgy gondolom, mindenki egyenrangúan használhatja nyelvét, kultúráját, szimbólumait, ott ahol erre szükség mutatkozik. Egy okot sem látok arra, hogy ne szavazzak a napirendi pontban foglaltakba. Nem hiszem, hogy a nemzeti szimbólumok elfogadásával bármelyik jogom veszélybe kerülne." - közölte a hűségeskünek is megfelelő véleményét Crkvenjakov.
Mind Pásztor, mind pedig a magyarkanizsai képviselőnő kijelentései álságosak és megtévesztőek. Az igaz, hogy valóban van lehetőség a magyar nemzeti jelképek használatára, de csak azokon a településeken, ahol a magyarság aránya meghaladja a 20 százalékot, ám ezeken a helyeken sem kötelező és semmilyen retorzióval nem jár, ha azt "elfelejtik" megtenni. Mindeközben a vajdasági jelképek kihelyezésére a törvény kötelez, annak elmulasztását pénzbírsággal sújtja. A magyar lobogó használata azonban csak a helyi közösségek és a városháza épületeit érinti, más közintézményeket nem. Ezen felül évente csupán három napon, a délvidéki magyarság ünnepnapjain (március 15., augusztus 20., október 23.) engedélyezett a magyar nemzeti trikolór használata, ám a szerb többség részéről annak "nincs hagyománya", hogy megtiszteljék ezeket az ünnepeinket. Arról nem is beszélve, milyen abszurd helyzetet teremthet az, ha március 15-én a délvidéki magyarság lobogóját épp a forradalmunk ellen felkelő és azt a helyi magyarság vérébe fojtó szerb lobogó mellé helyezik majd ki.
A magyar nyelv hivatalos használata pedig legtöbb esetben csak egy névleges dolog és csupán néhány községben elfogadott. Mivel a hivatalokban, intézményekben még részarányosan sincsenek magyar alkalmazottak, így gyakorlatilag a jogunk ugyan megvan, hogy magyarul beszéljünk, csak éppen sem fogja megérteni a nyelvünket.
 
A radikálisok megköszönték a nemzeti érdek feladását Pásztornak
A magyarok szolgalelkűsége és a magyar véren történelmivé vált zászlók feltétel nélküli támogatása még a legszélsőségesebb pártok kívánságait is teljesítette. Olyannyira, hogy a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Šešelj csetnikvajda pártja, a Szerb Radikális Párt is köszönetet mondott Pásztor Istvánnak.
A radikálisok képviselője, Dragan Stipanović kifejtette: "Mi, szerb radikálisok szavazni fogunk a Vajdaság hagyományos szimbólumairól szóló javaslatra. Azt, amit a nép Čanak zászlajának vagy Čanak címerének hív, be kell tiltani. Köszönetet mondanék Pásztor úrnak és a VMSZ képviselőinek, akik szavazni fognak erre a javaslatra, és ezzel tanúbizonyságot tesznek a politikai érettségükről. Biztos vagyok benne, hogy jövőre, ha majd prof. dr. Vojislav Šešelj köztársasági elnök lesz, akkor az összes többi igazi szerb szimbólumra is rászavaznak majd."
Ez nem az első eset, hogy a VMSZ és a radikálisok összeborulnak, hiszen Pásztor pártja több községben is együtt alkotja a hatalmi többséget a csetnikpárttal, illetve még a tavaszi választások idején is egyedül a radikálisok támogatták a VMSZ azon kezdeményezését, hogy ellehetetlenítsék a VMDK-MM tartományi listaállítását.
 
Pásztor az összes délvidéki magyar nevében beszélhet?                                                      
Az ülésen az ellenzék soraiból Csonka Áron is felszólalt, elmondta: a VMDK nem támogathatja a Vajdaság AT hagyományos szimbólumainak használatáról szóló javaslatot, mert az rossz kompromisszumok eredménye, és jórészt a történelem "fabrikálásán" alapul. Kifejtette, hogy szerintük a szóban forgó határozat, csakúgy mint a szimbólumok, negatív üzenetet hordoz magában mindazok számára, akik nem tartoznak a többségi nemzethez, s akik őshonos népek Vajdaságban, akik már évszázadok óta itt élnek, s akik jól emlékeznek, mi történt itt pl. száz évvel ezelőtt.
Majd megkérte Pásztor Istvánt, ne beszéljen a teljes magyarság nevében, hiszen erre nincs sem joga, sem felhatalmazása. 
 
Orbánék szerint semmi baj a jelképpel
A magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának (NÖB) hétfői ülésén is szóba kerültek az új vajdasági jelképek. A téma kapcsán Szávay István, a Jobbik parlamenti képviselője tette fel a kérdéseit. A politikus erről Facebook oldalán számolt be, mint írja: "Rákérdeztem Vajdaság új zászlajának ügyére, ez a zászló ugyanis megegyezik azzal, amely alatt a szerb csapatok a magyar szabadságharc ellen fordultak 1848-49-ben és számos délvidéki magyar településen etnikai tisztogatásokat folytattak népünk ellen. Az államtitkár döbbenetes módon kifejtette, hogy a Kormány nem látja a problémát, ugyanis a többségi társadalomnak joga van megválasztani jelképeit. Hasonlóan nyilatkozott korábban egyébként Pásztor István, a szerb radikálisokkal koalícióban kormányzó Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is."
Magyarán: az Orbán-kormány semmi kivetnivalót nem lát egy, a Vajdaság multikulturális múltját teljesen figyelmen kívül hagyó, a szerbiai állami zászlóval szinte teljesen azonos és a magyarság számára provokatív jelkép elfogadásában.
 
R. P.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése