2014. május 9., péntek

Az MNT képezzen védőernyőt a magyarellenes atrocitások áldozatainak – A Horvát Nemzeti Tanács létrehozta a soviniszta alapú eseteket kivizsgálásával foglalkozó bizottságát

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookTwitterIWIWGoogle bookmark
 










A Horvát Nemzeti Tanács létrehozta az emberi és kisebbségi jogok megsértésének követésével foglalkozó bizottságot. A tanács egyebek között azért szánta rá magát erre a lépésre, mert úgy ítélte meg, a szerbiai igazságszolgáltatás nem kezeli megfelelő módon a nemzeti indíttatású incidenseket.
Például gyakran előfordul, hogy a helyszínelő rendőrök valamely nemzeti közösséghez tartozó bántalmazott, megvert egyén vagy egyének nyilatkozatát hiányosan rögzíti. Ebből kiindulva pedig az eljárás kimenetele előre elvetélté válik.
A Magyar Remény Mozgalom (MRM) véleménye szerint a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) haladéktalanul intézkednie kell, és a délvidéki horvátok példáját követve, létre kellene hoznia a jogsértésekkel foglalkozó bizottságot. A négy területen korlátozott jogosítványokkal rendelkező országos kisebbségi önkormányzatok számára adott a lehetőség hasonló testületek létrehozására, hiszen az MNT-ben jelenleg is működik civil konzultatív bizottság, korábban pedig mezőgazdasági bizottság is funkcionált.
Az MRM többször is felhívta a figyelmet arra, hogy az MNT-nek a délvidéki magyarság tágabb értelemben vett problémáival kell foglalkoznia. Ezért volt örvendetes, hogy tavaly útjára indult a demográfiai akcióterv, mely a magyarság népességfogyását hivatott megfordítani.
Tavaly szeptember az MRM képviselő, László Bálint az MNT ülésén a következő képviselői kérdést intézte a közigazgatási hivatalhoz:
“A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) azzal, hogy nekilátott létrehozni és megvalósítani a népesedési/demográfiai akciótervet túllépett a már sokat emlegetett önmagára szabott felesleges kereten, amely szerint ez a testület csak a négy fő területtel kell, hogy foglalkozzon.
Ennek tükrében, tervezi-e az MNT Közigazgatási Hivatala, hogy a magyarországi Nemzeti Jogvédő Szolgálat most kiépülő kárpát-medencei hálózatára rákapcsolódva hozzájáruljon a délvidéki magyar egyénekkel, csoportokkal és szervezetekkel szembeni jogsértések hatékony kivizsgálásához és orvoslásához?”
Az MNT elnökétől érkezett válasz szerint történt konzultáció a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és az MNT között. Megállapították, hogy az MNT képes lenne az adminisztrációs feladatok ellátásban egy ilyen szolgálat felállítása esetén, de azóta nem történt előrelépés az ügyben. Ennek már egy éve.
A Magyar Remény Mozgalom (MRM) javasolja, hogy az MNT vezetősége egy jól előkészített javaslattal álljon elő a nagyjából egy hónap múlva esedékes, negyvenharmadik rendes ülésre, és konszenzussal szülessen meg a magyarok emberi és kisebbségi jogok megsértésének követésével foglalkozó bizottsága, mely végre megfelelő támogatást adhat a nemzetiségi hovatartozása miatt hátrányos megkülönböztetésben részesülő vagy fizikailag bántalmazott nemzettársainknak.
Az MRM Elnöksége
Szabadka, 2014. május 9.
2014. május 09. péntek, 15:29 Szerkesztő 
http://www.mrm.rs/koezlemenyek/1105-az-mnt-kepezzen-vedernyt-a-magyarellenes-atrocitasok-aldozatainak--a-horvat-nemzeti-tanacs-letrehozta-a-soviniszta-alapu-eseteket-kivizsgalasaval-foglalkozo-bizottsagat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése