2014. május 29., csütörtök

(Más) napló 41.



A NEMZETI KISEBBSÉGI JOGOK SORVASZTÁSA
Megszűnik a Nemzeti Közösségek Tanácsa

Nem egy alkalommal belföldi tisztségviselők, vagy éppen külföldi vendégek értékelték kedvezően, nevezték „példamutatónak” a nemzeti viszonyokat Vajdaságban. Anélkül, hogy közelebbről ismernék a nemzeti kisebbségek helyzetét és sajátos problémáit.
Legutóbb (május 9-én) Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter Újvidéken, miután megbeszélést folytatott Pásztor Istvánnal, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével, kijelentette, hogy „Vajdaság példaként szolgálhat az Európai Unió számára a kisebbségi kérdés kezelésében, Szerbia a kisebbségi jogok tiszteletben tartása tekintetében az elsők között foglal helyet”.[1]
Lajcák bizonyára még nem értesült arról, hogy ebben a „példát mutató” országban – a 2014. január 16-i alkotmánybírósági határozattal[2] – megcsonkították a nemzeti tanácsok egyébként is szűk jogköreit, a 2013. december 5-i határozattal[3] pedig megszüntették a 35 százalékban nemzeti kisebbségek által lakott tartomány számos jogkörét, miáltal (június 1-jével) megszűnik a 2009. évi Statútum 40. szakasza alapján létrehozott, az NKT is, stb.


Magyarok Vajdaságban, a 2011. évi népszámlálás adati szerint[4]

Egeresi Sándort, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) frakcióvezetőjét a Tartományi Képviselőházban tavaly március 6-án választották meg a NKT elnökének, egy éves időszakra.[5]  (A testület első elnöke Leona Vislavski volt, a 2011. január 27. és a 2011. december 14-e közötti időszakban. Öt Predrag Mijić követette, aki Egeresi megválasztásáig elnökölt.)[6]
A képviselőházi „külön testület” alakuló ülését[7] Egeresi, a Tartományi Képviselőház akkori elnöke „történelmi pillanatnak nevezte, s úgy ítélte meg, hogy ezzel Vajdaság egyértelműen igazolta elkötelezettségét az alapvető emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartásának, előremozdításának és ápolásának politikája mellett”. Különösen fontosnak tartotta kiemelni, hogy a NKT megalakításával „a tartomány példát mutat más európai parlamenteknek is az emberi jogok, a nemzeti közösségek jogainak védelmezése és fejlesztése terén”.[8] A nagy szavakat azonban nem követték a tettek is.
A NKT elnökének minőségében Egeresi körutat tett „a vajdasági nemzeti közösségek helyzetének feltérképezése céljából”, amelynek során (2013. október 11-én) meglátogatta Magyar Nemzeti Tanácsot is,[9] ahol „a testület fontosságára és politikai legitimitására emlékeztetett, majd fontos tapasztalatszerzésként jellemezte az utóbbi másfél hónapot, amely során már sokat megtudtak a nemzeti közösségek helyzetéről. A testület ezt a munkát a tervek szerint (2013 – B. A.) október végéig fejezi be, majd ezt követően elkészíti a jelentést, ezt feltehetőleg a vajdasági kormány és a parlament is megvitatja majd. A szóban forgó dokumentum szükség esetén jó hivatkozási alapja lehet a nemzeti közösségek képviselőinek, akár az állami szervek, akár a független intézmények előtt” – mondta akkor Egeresi.
A jelentés persze – szokás szerint – mind a mai napig nem készült el, vagy ha el is készült, a nyilvánosság nem szerzett arról tudomást. A NKT honlapján[10] nemhogy a jelentésről, de a testület munkájával kapcsolatos egyéb információ és adat sem található.
Vajdaság Autonóm Tartomány 2014. május 22-én elfogadott Statútumában már nem található NKT,[11] amelynek feladata a nemzetek közötti viszonyok alakítása, illetve a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítésének felügyelete lett volna.
 Az új alapszabály 37. szakasza szerint „a Képviselőházban nemzeti egyenrangúsági munkatestületet alakul. A nemzeti egyenrangúsági munkatestületet tagjainak megválasztását, illetékességét és működési módját a Képviselőház az Ügyrendi Szabályzatával rendezi”.[12]
            A „nagy munka” eredménye az lett, hogy a beígért jelentés nem készült el, a testület pedig – a tartomány új alapszabályának hatályba lépésével – megszűnik. A nemzeti kisebbségi jogok a sorvasztás szakaszába jutottak.

Újvidék, 2014. május 29.
Bozóki Antal



[1] A délvidéki magyaroknak fantasztikus dolguk van Szerbiában – Vagy mégsem? http://www.delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/24721-2014-05-12-14-51-22, 2014. május 12. hétfő, 16:41; Lajčak: Vajdaság jó példa lehet az EU számára is. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17132/Lajcak-Vajdasag-jo-pelda-lehet-az-EU-szamara-is.html, 2014. május 9. [22:33] és kz: Vajdaság példaképként szolgálhat. Magyar Szó, 2014. május 10., 5. o.
[2] Odluka ustavnog suda, br. 576 . [Az Alkotmánybíróság 576. számú határozta.] „Službeni glasnik” RS [A SZK Hivatalos Közlönye], 20. szám, 2014. február 21., 36-64. o.

[3] Az Alkotmánybíróság határozatot hozott, miszerint a döntés megjelentetését a Hivatalos Lapban „hat hónapra elhalasztja”. RTV: Delovi Statuta Vojvodine neustavni, sud odložio objavljivanje odluke [VRT: A Statútum részei alkotmányellenesek, a bíróság a határozat megjelentetését elhalasztotta]. http://www.rtv.rs/sr_lat/vojvodina/delovi-statuta-vojvodine-neustavni-sud-odlozio-objavljivanje-odluke_443241.html

[5]  szb: Az intézményes kapcsolatrendszer alapjai. Magyar Szó, 2013. március 7., 5. o.
[6]  Bővebben lásd a Lesz-e végre érdemi munka? c. írásomban: http://margitzoltan.blog.hu/2013/03/09/lesz-e_vegre_erdemi_munka, 2013. március 9. [14:30]
[7] v.m: Megalakult a Nemzeti Közösségek Tanácsa. Magyar Szó, 2011. január 28., 1., 5. o.
[8] Uo.
[9] P. E: Hivatkozási alap az érdekvédelem során, Magyar Szó, 2013. október 12.,  5. o, vagy http://www.magyarszo.com/hu/2124/kozelet/102578/Hivatkoz%C3%A1si-alap-az-%C3%A9rdekv%C3%A9delem-sor%C3%A1n.htm

[11] Vajdaság Autonóm Tartomány statútuma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése