2015. december 17., csütörtök

A VMDK elítéli "a VMSZ által tanúsított képmutató magatartást" a tartományi költségvetés kapcsán

A VMDK elítéli "a VMSZ által tanúsított képmutató magatartást" a tartományi költségvetés kapcsán

Míg a Vajdaságban fennhangon a "megrövidített" költségvetésről beszélnek, addig a köztársasági parlamentben, a kormányzati többség részeseként alattvalói hűséggel megszavazzák a 2016-os köztársasági költségvetést. Hiába mutogatnak másokra, a felelősség őket (is) terheli.i.
(Gaz)tettüket azzal indokolják, hogy " az adott helyzetben nem lehetett többet tenni", de azért szavaztak igennel mert mégis sikerült a 2016-os költségvetésbe olyan "projektumokat beépíteni", amelyek nagy jelentőséggel bírnak a vajdasági magyar közösség számára.
A teljes igazság érdekében ki kell mondani a vajdasági magyar közösség, de a szerbiai demokratikus közvélemény előtt is, azt a tényt, hogy ezen projektumok között vannak államközi szerződésekkel rögzítettek, amelyeket természetükből eredően, be kell tervezni a köztársasági költségvetésbe.
A Vajdasági Magyar Szövetség olyan költségvetést szavazott meg, amely nem tartalmazza a Vajdaságnak járó alkotmányos hét százalékot, a közszférában további elbocsájtásokat lát elő, csökkenti a mezőgazdasági támogatások (szubvenciók) mértékét, és az önkormányzatok bevételeit tovább kurtítja.
Mindez a vajdasági polgárok, és ezen belül a vajdasági magyar közösség további elszegényedését, a munkahelyek elvesztését és az önkormányzatok ellehetetlenítését fogja eredményezni, ami nagy valószínűséggel romboló hatással lesz az emígy is törékeny állapotban lévő részarányos foglalkoztatásra.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége ezért elítéli a Vajdasági Magyar Szövetség által tanúsított képmutató magatartást a tartományi költségvetés kapcsán, és időszerűnek tartja a politikai ködárusítás befejezését.
Óbecse, 2015.12.16.
VMDK Press

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése