Az utolsó helyig megtelt az újbelgrádi Sportcsarnok, ahol Saša Janković tartotta meg kampánynyitó rendezvényét, akinek jelölését az Apel100 nevű kezdeményezésbe tömörült több mint 100 szerbiai közéleti személyiség támogatta. 

 

A rendezvényen felszólalt nagyszámú közéleti személyiség, illetve pártok, mozgalmak, civil szervezetek képviselői, akik szintén a volt ombudsmant támogatják a választásokon. Az eseményre Szabadkáról is indult busz, jelen voltak a Magyar Mozgalom aktivistái, akik egy magyar nyelvű transzparenst is kifeszítettek, amelyet a tömeg többször is megtapsolt.
Dušan Teodorović akadémikus arról beszélt, hogy 2000-ben hiba volt elmulasztani az átvilágítást, hiszen ha az megtörtént volna, ma nem kellene Vučićról, Nikolićról és Šešeljről meg „mindazokról beszélni, akik meggyilkolták Szerbiát”.
Az egyik leglelkesítőbb beszédet Dušan Duda Ivković, a jugoszláv és a szerb kosárlabda legendája tartotta, aki megjegyezte, a jelenlegi hatalom egyértelműen a legrosszabb, amellyel együttműködött és megjegyezte, a helyszínen uralkodó pozitív légkörre lehet építeni egy új Szerbia alapjait.
Zoran Živković egykori kormányfő, az Új Párt elnöke elmondta, a politikusoknak pótvizsgára kell menniük, és most a megfelelő jelölttel véghezvinni azt, amit 2000 után elmulasztottak. Hozzátette, Saša Janković feladata lesz a lezuhant helikopter ügyét felderíteni, a Savamala negyedben történt rombolás ügyének a végére pontot tenni és felfedni, mi a helyzet a hamis egyetemi diplomákkal és mi is van Koszovóval. Felszólította az egyelőre határozatlan pártokat is, hogy álljanak Janković mögé.
Maglai Jenő, a Magyar Mozgalom ügyvivői testületének tagja magyarul köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, megvan az a kritikus tömeg, amely szakítani szándékozik mindazon jelenségekkel, amelyek elszegényítették az államot és reménytelenségbe taszították a polgárokat. Szerinte ma kizárólag a hatalom megőrzése fontos, a politika kizárólag egyetlen ember abszolút hatalmának és a körülötte lévő szűk kör kiváltságainak megőrzéséért vívott harccá alacsonyodott.
Azzal kapcsolatban, hogy a MM miért Jankovićot támogatja, elmondta, a magyaroknak keserű tapasztalataik vannak a korábbi időszakokból, ugyanis a kisebbségeket csak szavazóbázisként használták, aztán a peremre tolták.
Amellett, hogy politikai és társadalmi értékeink sokban azonosak Jankovićéval, egy hosszú távú együttműködés kezdetének tekintjük az elnökválasztást. A vajdasági magyarok az elmúlt időszakban mindig a megfelelő oldalon álltak. Ellenszegültek a háborús uszításnak, ott voltak 2000. október 5-én, és biztosak lehetnek benne, hogy ma, a félelemkeltés, a nehézségek és az elvándorlás ellenére is a magyarok a legnagyobb számban Jankovićot fogják támogatni – mondta Maglai, aki kitért a VMSZ Vučić melletti kiállására is.
Hiába kínálják fel nekünk a báránybőrbe bújt farkast azok, akik elveiket eladták néhány fotelért, a magyarok mindig felismerték a jövőbe vezető utat, ma is a legjobb jelöltet támogatjuk – mondta Maglai.
Tisztességes emberek vagyunk, nem pedig szolgák. Elég volt a megaláztatásból, miközben ők arról beszélnek, hogy Belgrád a vízen, addig Szerbia kenyéren és vízen él, elég volt a hamis diplomákból, a hazug európaiságból és a háborús uszításból – mondta beszédében Janković, akit mindvégig a tömeg ovációja kísért, felszólalását többször is tapsviharral és éljenzéssel szakították meg.
A jelölt kiemelte, a jelenlegi hatalomnak felelnie kell a nyugdíjak csökkentéséért, a hamis diplomák adásvételéért, a rombolásért, az újságírók megalázásáért, akik a helikopter lezuhanását és az árvíz körül ügyeket bolygatták.
Szerbia jelenleg a radikális Topalović család magánvállalata, mégpedig Vojislavé, Tomislavé és Aleksandaré” – mondta, célozva a Maratonfutók tiszteletköre című filmre.
Elég volt a megaláztatásokból, a félelemből, Szerbia nem egy haveri társaság hanem köztársaság – mondta a jelölt. 

http://szabadmagyarszo.com/2017/02/20/eleg-volt-a-hamis-diplomakbol-a-hazug-europaisagbol-es-a-haborus-uszitasbol/, 2017. február 20.