Morvai Krisztina EP-képviselő és Gaudi-Nagy Tamás jogvédő is ki van tiltva Ukrajnából – derült ki szerdán.
Erről maguk az érintettek tudatták közleményben, melyet az Alfahirnek küldtek, egyenesen a határról. Mint írják, a döntés értelmében 5 évig nem léphetnek be az országba, de indoklást nem kaptak.
„A magyar-ukrán határról jelentkezünk, ahol – természetesen jogszabálysértő módon kizárólag ukrán nyelven – kezünkbe nyomták a határozatot, mely szerint Dr. Gaudi-Nagy Tamás és Dr. Morvai Krisztina ki vannak tiltva Ukrajnából.”
– fogalmaztak.
Azt írták, egyelőre az oda érkezett magyar konzullal és a határőrökkel tárgyalnak.
Mint arról korábban a Kárpáthír beszámolt, Kárpátalján tartottak volna előadásokat a politikusok.
BREAKING - ukrán viccállam: Morvai és Gaudi 5 évre kitiltva. Indok: nincs.
A magyar-ukrán határról jelentkezünk, ahol - természetesen jogszabálysértő módon kizárólag ukrán nyelven - kezünkbe nyomták a határozatot, mely szerint Dr. Gaudi-Nagy Tamás és Dr. Morvai Krisztina ki vannak tiltva Ukrajnából. Egyelőre az ide érkezett magyar konzullal és a határőrökkel tárgyalunk. A helyzetről folyamatosan tudósítunk.
Morvai Krisztina, Gaudi-Nagy Tamás és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat monitorozó csoportja
Fotó: Várakozás a trianoni határon - és ezúttal is egy önkényes és jogtipró döntésre.

![Morvai Krisztina fényképe.](https://scontent.fbeg5-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-0/s480x480/22050028_10155945057979701_2945799007544561654_n.jpg?oh=c3502201670f95423bd0ee9d9fc850c0&oe=5A4F4D16)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése