2021. április 28., szerda

Kamatostul fogjuk visszafizetni a 60 eurót

 60-euro-pexels

Szerdán megkezdődött annak a 60 eurónak az igénylése, amelyhez a szerb kormány gazdasági csomagjának részeként juthatnak hozzá a polgárok. A legtöbb szakember gazdaságilag indokolatlannak látja ezt az intézkedést. Milan Ćulibrk közgazdász, a NIN fő- és felelős szerkesztője szerint téves az a meggyőződés, hogy az állam pénzt ajándékoz az embereknek, hiszen ezt később majd kamatostul fogják visszafizetni.

A Fiskális Tanács szerint a fő probléma az, hogy erre egyszerűen nincs pénz az államkasszában, a kormány pedig kölcsönökből fedezi eme kiadásait, amelyet a későbbiekben kamatostul kell törleszteni.

„Az állam úgy tesz, mintha ezt a pénzt ajándékba adná a polgároknak, pedig ezt még a jövő generációi is fizetni fogják. A gazdaságban nincs „ingyen ebéd”. Az állam hosszú lejáratú kölcsönt vesz fel három százalékos kamattal, ami azt jelenti, hogy a 60 euróból a polgároknak 62-őt kell visszafizetniük, az állam pedig ezt a pénzt különböző módokon szedi be, adó fejében, vagy a meglehetősen magas forgalmi adó formájában. A kormányt kizárólag populista célok vezérlik, mert jövőre választások lesznek, és meg kell kenni kissé a szavazógépezetet. Erre az intézkedésre nincs más magyarázat. Az is kap 60 eurót, akinek kenyérre sem futja, meg az is, aki évi 25.000 euró adót fizet. Ennek nincs köze semmiféle gazdasági, vagy szociális politikához” – mondta Ćulibrk a Nova S portálnak, mégis azt tanácsolja a polgároknak, hogy igényeljék a 60 eurót.

„Ha már az állam mindenkinek ad, és úgyis nekünk kell visszafizetni, akkor vegyük fel, majd akinek nincs szüksége rá az fizesse be valamilyen humatitárius munkával foglalkozó szervezetnek, hogy azokon segítsünk, akikkel az állam nem törődik, és ahová ezt a pénzt nem a polgároknak, hanem az államnak kellene eljuttatnia” – zárta mondandóját a közgazdász.

https://szabadmagyarszo.com/2021/04/28/kamatostul-fogjuk-visszafizetni-a-60-eurot/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése