2021. április 1., csütörtök

Vučić: „Az EP képviselők időben és térben is elvesztek”[1]

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (236.)

 

Március 25.

Szerbiának fel kell gyorsítania a reformokat

Várhelyi Olivér szomszédsági és bővítéspolitikáért felelős uniós biztos Szerbiai országjelentésről folytatott európai parlamenti vitában kiemelte: „Szerbiának fel kell gyorsítania a reformokat az EU-tagság eléréséhez, ami csak akkor lehetséges, ha teljesíti az új bővítési módszertanában megfogalmazott kulcsfontosságú változásokat, amelyek a jogállamiságra és az alapvető szabadságjogokra vonatkoznak.”[2]

(A biztos az új módszertant március 17-én mutatta be az Európai Bizottságban. Ez négy alapelvet határoz meg: Az első a folyamat hitelességére koncentrál és még hangsúlyosabb szerepet kap a jogállamiság. A második nagyobb hatáskörök biztosítása az európai uniós tagállamoknak, hogy az eddiginél jobban tudják értékelni a szerbiai előrehaladást. A harmadik a csatlakozási tárgyalások felgyorsításáról szól, ami azt jelenti, hogy a csatlakozási fejezeteket az EU hat csoportba sorolná, s megfelelő teljesítmény esetében egy teljes csoportot is megnyithatna egyszerre az ország. A negyedik a kiszámíthatóság, miszerint Belgrád előtt is világosabbá válna, mikor mire számíthat a megtett lépések, elvárások teljesítése fényében. A dokumentum értelmében a változásokkal Szerbiának is egyet kell értenie.)[3]

 

Várhelyi Olivér EU-biztos

 

Vladimír Bilčík, az EP szerbiai jelentéstevője is ugyanezt erősítette meg, hangoztatva, hogy „nem érdemes a rezolúció részleteiben, a konfliktusos elemeiben fennakadni, a rendszer változásait kell megcélozni, elsősorban a jogállamiság és a demokrácia megerősítésében, így a választási törvény megalkotásában, amelyhez a pártok közötti párbeszéd is hozzájárul”.[4]

 

 

Március 26.

Szerbiának még sok dolga van…

Tanja Fajon európai parlamenti képviselő az Európai Parlament (EP) állásfoglalása elfogadása után, a Bizottság Szerbiáról szóló, 2019. és 2020. évi jelentéseiről, a Szabad Európa Rádiónak elmondta, hogy „Szerbia előtt még nagyon sok dolog van az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt”.[5]

 

Tanja Fajon (Fotó: Evrópai Unió)

 

Fajon azt üzente, hogy „az Európai Unióban nincs helye a szervezett bűnözésnek és korrupciónak, különösen pedig magasabb szinten.”[6]

– Szerbiának még sok dolga van az Európai Unióba vezető úton, különösen a korrupció elleni harcban, az igazságügy és a szólásszabadság tiszteletben tartása területén. Ez nem csak az én vagy a politikai csoportom álláspontja, hanem az Európai Parlamenté is, amely a Szerbia haladásról szóló jelentésről való szavazással ezt az álláspontot megerősítette – mondta Fajon.[7]

Az EP ülését kommentálva, Fajon elmondta, hogy a Krušik-, a Jovanjica-, a Telekom Srbija ügy és a belgrádi Savamala városrészben történt rombolás azért kerültek bele a Szerbiáról szóló jelentésbe mivel „nagy jelentőségűek”. – Ez azért történt, hogy erős üzenetet küldjünk a szerb hatalomnak, hogy átlátható vizsgálatot biztosítsanak és minden módon akadályozzák meg a korrupciót minden szinten. […] A tagság előfeltételei ismertek – a szervezett bűnözésnek és korrupciónak, különösen magasabb szinten, nincsen helye az EU-ban és el kell ítélni. Ezek fölött senkinek sem szabad szemet hunyni – hangoztatta egyebek mellett Fajon.[8] 

 

 

Március 26.

„Az EP képviselők időben és térben is elvesztek”
Aleksandar Vučić szerb elnök szerint a Szerbiáról szóló, „az Európai Parlament plenáris ülésén (március 25-én) elfogadott országjelentés[9] tele van szemenszedett hazugságokkal”.[10]
A jelentés bizonyos részeit idézve Vučić úgy fogalmazott, hogy „az EP képviselők időben és térben is elvesztek”.[11]
 
Danas, 2021. március 30. 13.

 

Az országjelentésben az Európai Parlament aggodalmát fejezi ki, amiért Szerbia olyan kampányt folytat, amelyben elvitatják Koszovó függetlenségét. Vučić azt mondta, büszke erre, és az Európai Parlament véleménye ellenére is folytatni fogja a koszovói függetlenség elvitatását – közli a Szabad Magyar Szó.[12]

 

Március 27.
„Nem korrekt”
Ivica Dačić, a szerb képviselőház elnöke kijelentette, hogy az Európai parlament március 25-én elfogadott rezolúciója/állásfoglalása Szerbiáról „átalányos értékelést” tartalmaz, és hogy a képviselőház konkrét válaszokat fog adni ezekre.[13]


Foto: Fonet/ Marija Đoković

 

– Nem korrekt (vélhetően az állásfoglalás – B. A.). Mondtam a képviselőház európai integrációs bizottságának, hogy vitassa meg a jelentést és adjunk konkrét választ mindazokra a vádakra, amelyeket tartalmaz – mondta Dačić Kurir TV-nek.

A jelentésről beszélve, azt mondta, hogy „mindenki, akinek volt valami köpni-valója Szerbiára, megtalálta helyét a jelentésben – tette hozzá.[14]

 

 

Március 28.

„Illúzióban élni”

– Aki a békés forradalmat ellehetetleníti, az erőszakosat csaknem valószínűsíti – jelentette ki a FoNet hírügynökségnek Rodoljub Šabić, a közérdekű információk és szemelyi adatvédelem korábbi biztosa (a fotón), rámutatva az Európai Parlament Szerbiára vonatkozó legutóbbi határozatának hatalmas súlyára, amelyet „nem valami énekes társaság, hanem politikai szervezet fogadott el”.[15]

 

 

A határozat „nem az égből pottyant”, hanem azokról a dolgokról szól, amelyeknek mindannyian tökéletesen tudatában vagyunk – mondta Šabić. – A tartalmát az újságírók, a nem kormányzati szervezetek és az ellenzék elleni elleni fokozott támadások alakították – magyarázta és azt üzente, nem lehet azt mondani, hogy „túlságosan éles és politikai”.[16]

Annak ellenére, hogy a határozat nem kötelező, a Šabić szerint, „komoly politikai figyelmeztetésekről van szó”, amit az a tény is mutat, hogy nem sikerültek azok az „erőfeszítések, hogy a részenkénti szavazással egyes függelékeket kiiktassanak” és enyhítsék a diplomáciai szótárt, amely kevésbé „kényezteti” az itteni hatalmat.[17]

– Illúzióban élni, hogy haladni lehet az európai integráció útján és megszerezni a tagságot, de ignorálni  az értékeléseket, amelyeket az Európai Unió elfogad, nagy tévedés – figyelmeztetett Šabić, megállapítva, hogy „hatalmas politikai súlya van a dokumentumnak, annak ellenére, hogy nem jogi, hanem politikai aktus”.[18]

 

Március 31.

Európa gyorsan elhatárolódik Vučićtól?

A Danas című belgrádi napilap Európa gyorsan elhatárolódik Vučićtól? címmel terjedelmes írásban foglalkozik azzal, hogy diplomácia körökben hogyan tekintenek a szerb hatalom negatív viszonyulására az Európai Parlamentnek (EP) az országgal kapcsolatos állásfoglalására.

Az Európai Unió (EU) szerbiai képviselői, de az EP képviselői között is mind többen vannak, akik negatívan tekintenek a szerb hatalom reagálására – tudta meg a lap.

Az, hogy Aleksandar Vučić a jelentéssel kapcsolatban újságíróknak azt mondta, hogy az európarlamenterek „elvesztek az időben és a térben” feszélyeztetheti a viszonyokat. Mindezt hallják és jegyzik az EU képviselői és ez alkalommal komolyabban felróhatják Vučićnak és a szerb hatalomnak az EU politikájától való eltávolodást.

Diplomácia körökből olyan jelek érkeznek, hogy az EU képviselői „nincsenek elragadtatva” a móddal, ahogyan Vučić reagált az EP határozatra és rámutatnak, hogy ez nem fogja megakadályozni az EP-et, hogy Belgrád lépéseit bírálja.

– Pillanat kérdése, hogy mikor fogja az EU-ból valaki nyilvánosan kifejezni a fokozódó elégedetlenséget és irritálást, hogy Belgrád folyamatosan fenntartja nem világos külpolitikáját, miközben az országban semmit nem tesz a nemzetközi közösség mind kedvezőtlenebb értékelései kapcsán a szólásszabadságról, a korrupcióról, az igazságügy függetlenségéről, közölték a lap forrásai.   

Az EU Szerbiától, mint tagjelölttől, elvárja, hogy komolyan fogja fel az EP által hozzá intézett bírálatokat. – A szerb hivatalos személyek haragos válaszai nem változtatják meg az EU álláspontjait és egyáltalán nem segítenek, hanem ellenkező hatást váltanak ki – állapították meg a lapnak nyilatkozók. 


BOZÓKI Antal

Újvidék, 2021. április 1.



[1] Vučić: Az országjelentés szemenszedett hazugság, az EP képviselők pedig elvesztek az időben és a térben
https://szabadmagyarszo.com/2021/03/26/vucic-az-orszagjelentes-szemenszedett-hazugsag-az-ep-kepviselok-pedig-elvesztek-az-idoben-es-a-terben/
[2] Az eurointegrációs bizottság vitassa meg az országjelentést!
https://www.magyarszo.rs/hu/4572/kozelet/239002/ , 2021. március 25., 21:09 >> 2021. március 25., 22:38
[3] A szerb csatlakozás módszertana. Magyar Szó, 2021. március 18. 4. , vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4565/kozelet/238394/, 2021. március 17., 22:27 >> 2021. március 18., 20:29
[4] Uo.
[5] Az Európai Parlament 2021. március 25-i állásfoglalása a Bizottság Szerbiáról szóló, 2019. és 2020. évi jelentéseiről (2019/2175(INI)) https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2021-0115_HU.html
[6] Fajon: Srbija ima još mnogo posla na putu ka članstvu u EU [Szerbiának nagyon sok dolga van az Európai Uniós tagság útján]
https://europeanwesternbalkans.rs/fajon-srbija-ima-jos-mnogo-posla-na-putu-ka-clanstvu-u-eu/, 2021. március 26.
[7] Uo.
[8] Uo.
[9] Lásd az 5-ös alatt.
[10] Vučić, az 1-es alatt
[11] Uo.
[12] Uo.
[13] (Beta) Dačić: Rezolucija Evropskog parlamenta je paušalna, odgovorićemo na optužbe [
Dačić: Az Európai Parlament határozata átalányos, válaszolni fogunk a vádakra] https://www.danas.rs/politika/dacic-rezolucija-evropskog-parlamenta-je-pausalna-odgovoricemo-na-optuzbe/, 2021. március 27 23.00 és 23.03
[14] Uo.
[15] Rodoljub Šabić: Ozbiljna upozorenja Evropske Unije [Az Európai Unió komoly figyelmeztetései]. Danas, 2021. március 29. 4
[16] Uo
[17] Uo.
[18] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése