2021. április 23., péntek

PÁSZTOR – VUČIĆ MAGYAR HANGJA

„A régi bűnöknek hosszú az árnyéka”, avagy

hangulatkeltés az Európai Parlament ellen

 

A szerbiai vezető politikusokat érzékenyen érint(h)ette az Európai Parlamentnek (EP) az Európai Bizottság (EB) Szerbiáról szóló, 2019. és 2020. évi jelentései (2019/2175(INI)) alapján 2021. március 25-én elfogadott állásfoglalása/határozata,[1] mivel össztüzet zúdítottak a testületre. A határozat ugyanis Szerbia megítélése szempontjából eléggé kedvezőtlen.
A Szerbiáról szóló (Vladmir Bilčik) jelentést az EP képviselők hatalmas támogatással, „538 szavazattal, 69 ellenszavazattal és 79 tartózkodás mellett fogadták el”.[2]

Aleksandar Vučić szerb elnök március 26-án azt mondta, hogy „a Szerbiáról szóló, az Európai Parlament plenáris ülésén csütörtökön (március 25-én – B.A.) elfogadott országjelentés tele van szemenszedett hazugságokkal”.[3]
A jelentés bizonyos részeit idézve Vučić úgy fogalmazott, hogy „az EP képviselők időben és térben is elvesztek”.[4]
– Úgy tűnik, hogy ők valami 2011-es jelentést olvastak, nem pedig a 2021-est – mondta az államfő.[5]


Ana Brnabić kormányfő március 29-én a Happy televíziónak azt nyilatkozta, hogy az az EP határozata „túl van minden igazságon”, vagyis nem felel meg az igazságnak, és, hogy „a képviselőkről szól, akik megszavazták”.[6]
Békülékenyebb hangnemben azonban hozzátette: „A mi dolgunk, hogy elolvassuk, hogy amennyire csak lehet, önkritikát gyakoroljuk és megváltoztassunk néhány dolgot, ha annak van alapja, hogy Szerbia erősebb legyen és a polgároknak jobb életfeltételei legyenek. De ismét mondom, ha annak van alapja”.[7]


Kovács Elvira, a szerb parlament (egyik) alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ (egyik) alelnöke, a „legdrágább” parlamenti képviselő Szerbiában, az eurointegrációs bizottság elnöke, stb., (aki „valamiért” nem vette még fel a férje, Voislav Milosavljević nevét),[8] a párt szócsövének is nevezett Magyar Szó napilapnak március 25-én nyilatkozva elmondta: „a módosító indítványok folytán a jelentésnek számos olyan pontja is van, amely éles kritikát fogalmaz meg az ország belpolitikája kapcsán”.[9]
– Eddig az éves jelentés azzal foglalkozott, hogy Szerbia hogyan teljesít, most azonban először találunk benne olyan elemeket, amelyek belpolitikai kritikát fogalmaznak meg, illetve nyomást gyakorol a jelenlegi kormányra – mondta Kovács.[10]
Április 6-án az European Western Balkans (EWB) regionális internetes portálnak az EP határozatáról nyilatkozva, Kovács egyebek mellett, kiemelte: „Most fokuszálásra van szükség a reformokra, különösen a joguralomra és a demokratikus intézmények működésére, amelyek kulcsfontosságúak az európai távlatok és a régió fejlődése szempontjából, valamint a parlament és a parlamentáris demokrácia erősítésére. Azután, itt van a gazdasági megújulás, a regionális együttműködés és a megbékélés. A problémát nem a nemzeti törvényhozás összehangolása képezi az európaival, hanem az adott területekre vonatkozó törvények alkalmazása.”[11]
Kovács ezzel a nyilatkozatával – ha közvetve is – valójában elismerte az EP határozatának a megalapozottságát.

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, stb., az Újvidéki Rádiónak adott április 21-ei interjújában úgy értékelte, hogy „a Szerbiáról szóló uniós éves jelentés azért problematikus, mert nem igazolja vissza és elhallgatja azt az erőfeszítést, amit Belgrád megtett annak érdekében, hogy vállalását teljesítse”.[12]
– A jelentés nem tud kilépni azokból a klisékből, amelyek politikailag kerültek meghatározásra. A járványhelyzettel kapcsolatban például Szerbia jobban teljesített számos területen, mint az uniós átlag – tette hozzá Pásztor, bizonyára nem értesülve a Kovács által elmondottakról.[13]
Az uniós jelentést a VMSZ indítványozására a Fidesz európai parlamenti képviselői nem támogatták. Problémás továbbá, hogy a nyugat-balkáni térségben az uniós csatlakozás 20 éve nem halad előre – vélekedett a lovas Pásztor.[14]


Pásztor István (Fotó: RAS Srbija)

A tartományi házelnök EU-ellenes nyilatkozata egybevág Vučić szerb elnöknek az EP határozathoz való viszonyulásával. Mindkettőjük szavaiból arra következtetésre lehet jutni, hogy az Európai Parlament a hibás az miatt, hogy Szerbia még nem tagja az Európai Uniónak. Mintha az EU-t lehetne okolni azért, hogy „a nyugat-balkáni térségben az uniós csatlakozás 20 éve nem halad előre”.[15] Szerbia ugyanis – szerintük – mindent megtett a csatlakozás érdekében, csak éppen az a fránya EU azt nem tudja/akarja értékelni. Ugyancsak mindketten elfelejtik, hogy az utóbbi húsz évben – amelyből a Szerb Haladó Párt (SNS) az utóbbi nyolc évben hatalmon van – nem tett eleget a tagfelvételi kritériumoknak, amire az EP folyamatosan figyelmeztetett.
Pásztor azt sem magyarázta meg, hogy ugyan milyen „erőfeszítést” tett Szerbia, amit az országjelentések „elhallgatnak”? Mennyivel jobbak a lakosság életkörülményei amióta a hatalmat gyakorolják? Hol vannak  a hatalomnak az eredményei, amelyiknek ő is részese?

Vučić és Pásztor elfeledkeznek arról is, hogy az EU segítsége/támogatásai nélkül hol tartana most Szerbia?
Március végén, például, „az Európai Unió támogatási programjának és az Egyesült Nemzetek Projekt Szolgáltatási Irodája (UNOPS) hozzájárulásának köszönhetően mintegy húsz szerbiai egészségügyi intézmény vehetett át összesen 20 mentőautót”.[16]
A támogatásért, amelyek összértéke 800 ezer euró, éppen Aleksandar Vučić szerb államfő mondott köszönetet az EU-nak. Kiemelte, hogy a legkorszerűbben felszerelt mentőautók mellett, „Szerbia az EU-nak köszönhetően számos olyan berendezést és eszközt kapott, melyet a járvány idején a mindennapi gyógykezelésben használnak”.[17] 
– Az EU és az UNOPS a járvány kezdete óta eddig 8,2 millió eurós támogatást nyújtott az országnak és további 900 ezer eurós támogatásra van kilátás – mondta Vučić.[18] 
Az EU csak akkor jó, ha támogatást ad? Bíráljuk az európai intézményeket, de tarjuk a markunkat?

Pásztor nyilatkozatát az Újvidéki Rádió Hangadó Szerda c. műsorában nemcsak a rádió közvetítette, de – a VRTV esti Híradója[19] alapján ítélve – arról felvétel is készült. A Magyar Szó, a VMSZ pártlapjának nevezet napilap az április 22-ei szám címoldalán hívja fel a figyelmet az interjúra – A régi bűnöknek hosszú az árnyéka címmel.[20] (Talán csak nem a halálos kimenetelű közlekedési szerencsétlenségre akart emlékeztetni, aminek Pásztor is részese volt?)
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) egykori elnöke, Pásztor valamikori heves politikai ellenfele is, még az nap, közölte a Magyar Szó írását – az általa szerkesztett és terjesztett KIFO nevű Fideszes Hírlevélben.[21] Hol van már az egykori kiállás?
Nem láttam viszont, hogy Pásztor nyilatkozatát bárki is kommentálta volna. Nem kell ezen csodálkozni – ismerve a délvidéki/vajdasági magyar média állapotát.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), a március 31-ei közleménye szerint „beigazolódott mindaz, amit a kezdetektől mond: a jelenlegi hatalmi koalíciónak (SNS, SPS, VMSZ) se tudása, se akarata a szükséges reformok végrehajtásához. Csak az EU pénzek érdeklik őket, az európai értékek már nem számítanak!”[22]
A VMDK az Európai Parlament jelentésével kapcsolatosan „visszataszítónak és elfogadhatatlannak tartja a kisebbségi kormánypárt (értsd: Vajdasági Magyar Szövetség/VMSZ – B. A.) hozzáállását és ténykedését”.[23]
A közlemény szerint, a VMSZ „nem azt az utat választotta, hogy a tisztségviselőin keresztül olyan módosító indítványokat kezdeményezzenek (bizonyára a jelentés készítése folyamán – B. A.), amivel javítanának a délvidéki magyarság helyzetén, hanem inkább azon ügyeskedtek hogyan lehetne kitörölni a jelentésből azokat a részeket, amelyek rámutatnak a hatalmi koalíció kétes, maffia közeli és magas korrupcióhoz köthető ügyeket mint a Jovanjica, Krušik, Telekom, Savamala, stb.”[24]

Saša Janković volt polgári jogvédő, a Danas belgrádi napilapban (április 20-án közölt nyilatkozatában) feltette a kérdést: „Még nem világos, hogy a hatalom egyáltalán nem akar az EU tagja lenni?” Amennyiben érvényben volnának az európai mércék, ezek egyáltalán nem lennének hatalmon. És nem csak a SNS. 2000-től idáig minden szerbiai kormánynak prioritás volt Szerbia csatlakozása az EU-hoz. Az olyan államok, mint Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Észtország, hogy ne soroljam tovább, amelyek sokkal távolabb voltak az EU-tól, időközben tagországok lettek. Mi pedig távolabb vagyunk, mint kezdetben. Hogyan vezették akkor a vezetőink az államot az EU felé? Ha azok, akik Đinđić meggyilkolása után leültek a helyére, azon a z állásponton lettek volna, „ha kell mi is meghalunk, de Szerbia modern európai ország lesz”, ma minden másképp lenne. De nem tették. Egyet mondtak, más cselekedtek és ez máig így van. De jobb lesz, biztos vagyok benne – mondta Janković a lapnak.[25]
 
A propagandaszerű, diplomatikusnak sem nevezhető hangvétel egyáltalán nem segíti Szerbia uniós csatlakozását. Legfeljebb éppen ez ellenkező hatást váltja ki az Európai Parlament képviselőinek körében. Ez mellett – a tájékoztatási eszközöket kihasználva – téves, megtévesztő információkat továbbított a magyar közösség és a szélesebb nyilvánosság felé, hangulatot keltve az Európai Parlament ellen is. 
 
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2021. április 23.



[1] Az Európai Parlament 2021. március 25-i állásfoglalása a Bizottság Szerbiáról szóló, 2019. és 2020. évi jelentéseiről (2019/2175(INI)) https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2021-0115_HU.html
[2] Bővítés: A képviselők kiállnak a Nyugat-Balkán európai jövője mellett. Sajtóközlemény https://www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20210322IPR00528/bovites-a-kepviselok-kiallnak-a-nyugat-balkan-europai-jovoje-mellett, 2021. március 25.
[3] Vučić: Az országjelentés szemenszedett hazugság, az EP képviselők pedig elvesztek az időben és a térben https://szabadmagyarszo.com/2021/03/26/vucic-az-orszagjelentes-szemenszedett-hazugsag-az-ep-kepviselok-pedig-elvesztek-az-idoben-es-a-terben/
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] Premijerka: Rezolucija Evropskog parlamenta van svake istine [Kormányfő: Az Európai Parlament határozata túl van minden igazságon] https://insajder.net/sr/sajt/vazno/23376/, 2021. március 29.
Lásd még Brnabić: A határozat az Európai Parlamentről szól https://www.vajma.info/cikk/szerbia/29736/Brnabic-A-hatarozat-az-Europai-Parlamentrol-szol.html, 2021. március 29. 11:33 ]
[7] Uo.
[8] Kovács Elvira nem szereti az UÇK-t, de a szerb csetnikekkel nincs gondja?
https://delhir.info/2017/04/29/kovacs-elvira-nem-szereti-az-uck-t-de-a-szerb-csetnikekkel-nincs-gondja/, és Šešelj fia is like-olgatja Kovács Elvira csetnikimádó férje családi képeit https://delhir.info/2020/06/18/seselj-fia-is-like-olgatja-kovacs-elvira-csetnikimado-ferje-csaladi-kepeit/
[9] mh: Az EP ma szavaz az országjelentésről. Magyar Szó, 2021. március 25. 4.
[10] Uo.
[11] Sofija Popović: [EWB Intervju] Kovač: Potreban fokus na vladavinu prava i funkcionisanje demokratskih institucija [Sofija Popović: [EWB Interjú] Kovács: a joguralomra és a demokratikus intézményekre való fókuszálásra van szükség] https://europeanwesternbalkans.rs/ewb-intervju-kovac-potreban-fokus-na-vladavinu-prava-i-funkcionisanje-demokratskih-institucija/, 2021. április 6.
[12] Pásztor: A nyugat-balkáni térségben az uniós csatlakozás 20 éve nem halad előre
https://www.rtv.rs/hu/politika/p%C3%A1sztor-a-nyugat-balk%C3%A1ni-t%C3%A9rs%C3%A9gben-az-uni%C3%B3s-csatlakoz%C3%A1s-20-%C3%A9ve-nem-halad-el%C5%91re_1231591.html
[13] Uo.
[14] Uo.
[15] Uo.
[16] mh: Húsz mentőautó az intézmények. Magyar Szó, 2021. március 20. 5., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4567/vajdasag_szabadka/238558/H%C3%BAsz-ment%C5%91aut%C3%B3-h%C3%BAsz-int%C3%A9zm%C3%A9nynek-EU-Eur%C3%B3pai-Uni%C3%B3-ment%C5%91aut%C3%B3.htm, 2021. március 19., 21:15 >> 2021. március 19., 22:15
[17] Uo.
[18] Uo.
[19] Híradó, 2021. április 21. 19 óra http://media.rtv.rs/hu/hirado/64542 7:14-
[20] Magyar Szó, 2021. április 22. 1. és 4. és Pásztor: A nyugat-balkáni térségben az uniós csatlakozás 20 éve nem halad előre https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/26423/Pasztor-A-nyugat-balkani-tersegben-az-unios-csatlakozas-20-eve-nem-halad-elore.html, 2021. április 21. 19:4
[21] Pásztor: A régi bűnöknek hosszú az árnyéka. Kisebbségi Fórum – Temerin, KIFO Hírlevél VIII. évf. 96. szám, 2021. április 21.
[22] VMDK: Az Európai Parlament Szerbiáról szóló jelentése komoly csapás Aleksandar Vučić autokrata rendszerére https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/VMDK
[23] Uo.
[24] Uo.
[25] Jelena Diković: Vučić štiti svoje saradnike makar bili i „kompletni idioti” [Jelena Diković: Vučić védi a munkatársait, még akkor ha „komplett idióták” lennének]. Jasno je da vlast neće u EU [Világos, hogy a hatalom nem akar az EU-ba]. Danas, 2021. április 20. 7.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése