2023. február 8., szerda

„Érdekvédő Elviránk”

 Közmeghallgatás” készül a Nyelvi Chartáról

Kovács Elvira (Fotó: Facebook) 

Kovács Elvirát (1982, Szentmihály), a Vajdasági Magyar Szövetség nevű magyar-szerb vegyes párt (egyik) alelnökét, a szerb parlament (egyik) alelnökét, az Európai Integrációs Bizottság elnökét, a párt köztársasági képviselőjét (pontosabban fikuszát), stb. választották az Európa Tanács (ET) kisebbségi jogi albizottságának elnökévé.

– Nagy öröm számomra, hogy a kisebbségi jogi albizottság elnökeként folytathatom a nemzeti kisebbségi jogok megvalósulásáért, érvényesüléséért folytatott harcot ezen intézmény keretein belül – írta Kovács 2023. január 25-én a hivatalos Facebook-oldalán.[1] – Huszonöt éves idén a Nyelvi Charta (A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája – B.A.),[2] ennek apropóján az áprilisi ülésszak idejére közmeghallgatást tervezek – tette hozzá.[3]

 

A bejegyzés és az ET káderpolitikájának érdekessége, hogy Kovács közgazdászként – tanulmányait a szabadkai Közgazdasági Karon végezte[4]lett a nemzetközi szervezet jogi (sicc!) albizottságának az elnöke.  

Úgy látszik az EP-ben is (küldöttként) minden tisztség elérhető, akárcsak Szerbiában, akár megfelelő arra valaki, akár nem. Nem volt a testületbe való megfelelő jogász?

Kovács bizonyára a Nyelvi Karta 1998. március 1-jei hivatalos hatályba lépése alakalmából tervezi a közmeghallgatást, mivel az még 1992. november 5-én került elfogadásra. A Karta, amelynek fő célja „Európa történelmi regionális vagy kisebbségi nyelveinek védelme”, Szerbia vonatkozásában 2006. június 1-jén lépett hatályba,[5] azzal, hogy az ország 56 „jegyzetet” (ang. notes – valójában fenntartást) fűzött hozzá (!!).[6]

 

A hivatásos politikus Kovács Elvira a szerb parlament küldöttségének tagjaként került az ET Parlamenti Közgyűlésébe[7] (ETPKGY) – még 2018-ban.[8] 

Az ő nevéhez fűződik az ET 2021. április 19-ei, A nemzeti kisebbségek megőrzése/védelme Európában című jelentés,[9] az ezzel kapcsolatos 2021. évi 2368 számú határozat[10] és a 2198 számú (azonos című) ajánlás.[11]

A vajdasági magyar közösség még büszke is lehetne erre, csak éppen nem az, mivel ezekből a dokumentumokból vajmi kevés vagy éppenséggel semmi konkrét haszna nem származott (mint ahogy Kovács tevékenységéből sem).[12]

Kovács jelentésének a nemzeti kisebbségek európai védelmével kapcsolatos elemei szinte semmilyen új vonatkozást nem tartalmaznak, rendre mind megtalálhatók a nemzetközi kisebbségvédelmi eszköztárban. Sőt, másutt még határozottabb megfogalmazásban is![13]

A 2021. évi jelentéssel kapcsolatos nyilatkozataiból az derül ki, hogy „a kisebbségi jogok terén sokan felnézhetnek Szerbiára, ám a gyakorlati alkalmazása terén van még mit tenni” (?!).[14] Azt azonban nem mondta el, hogy mi az, ami miatt ezen a területen „sokan felnézhetnek Szerbiára”, és mi az, amit még szerinte tenni kell és kinek?

A jelentést Kovács egy másik minőségében, az Európa Tanács Esélyegyenlőségi Bizottságának akkori alelnökeként „írta”. Mi a garancia arra, hogy most a szervezet egy másik (jogi al)bizottságának az elnökeként valamit tesz is, ami előrébb vinné, segítené a délvidéki/vajdasági magyar közösség helyzetének javítását, bővítené a nemzetközi kisebbségvédelmi normákat, eszköztárakat?

 Az Európa Tanács az napi – 2023. január 25-ei – plenáris ülésén a hiperaktív Kovács már a Belgrád-Pristina párbeszéd témájában szólalt fel.

– Belgrád konstruktív megközelítést alkalmaz a Pristinával folytatott párbeszédben, és kompromisszumos megoldásra törekszik, míg a másik fél nem akar megegyezésre jutni. A párbeszéd most fordulóponthoz érkezett:  vagy megalakul a Szerb Önkormányzatok Közössége, vagy lényegtelenségbe süllyed. Egy régóta tartó párbeszédválság csúcspontjához ért. A párbeszéd Pristina miatt lényegében nem haladt előre – mondta a Koszovón élő mintegy 70 ezer szerb érdekeit lelkesen védő Kovács az Európa Tanács plenáris ülésén.[15]

– „Érdekvédő Elviránk” nehezményezte, hogy a nemzetközi közösség nem vezetett be szankciókat Pristina ellen amiatt, hogy a koszovói kormány hallani sem akar a szerb területi autonómiáról. Leszögezte: Szerbia nem ismerheti el Koszovó függetlenségét és nem érthet egyet Pristina ENSZ-tagságával. Kifogásolta, hogy Szerbia jelen pillanatban  nem tudja biztosítani a „koszovó-metóhiai” szerbek teljes jogait és biztonságát. Vajon Kovács Elvirának fontosabb a koszovói szerbek önrendelkezése, mint a délvidéki magyarok területi (vagy bármilyen) autonómiája? – kérdezi a Délhír portál.[16]

A véemeszes képviselőnek ez a felszólalása is jól mutatja, hogy az ET-ban nem a vajdasági magyar közösséget, hanem pártjának és a hatalmat gyakorló partnerének, a Szerb Haladó Pártnak (SNS) az érdekeit képviseli. Szerbiában és külföldön egyaránt!

Kovácsnak most újabb lehetősége van, hogy jelentést készítsen arról is, hogyan valósulnak meg Szerbiában a Karta aláírásával vállalt kötelezettségek a nemzeti közösségek vonatkozásában. Hogyan valósul meg az országban „a regionális vagy kisebbségi nyelveknek, mint a kulturális gazdaság kifejezésének az elismerése” és „megóvása” (7. cikk 1a és c pont)? Milyen intézkedéseket tett Szerbia a Karta gyakorlati megvalósítására, vagy ahogyan a Kartában (15. cikk) írja, „végrehajtására”? Ez azonban már túl nagy falat lenne a számára! Egy ilyen (tárgyilagos) jelentés minden bizonnyal a VMSZ-nek, de a Szerb Haladó Pártnak sem felelne meg!

Most közölte a Délhír portál, hogy „a délvidéki alapbíróságok összesen 293 bírát számlálnak”, de „közülük mindössze tizenhárman magyarok!”[17] Lesújtó, hogy a Szentmihályhoz (Kovács szülőfalujához) közeli nagybecskereki alapbíróságon a 24 bíró között egyetlen magyar sincsen, hogy Újvidéken a 88 bíró között csak 1 (egy) magyar van, hogy a 23 szabadkai bíró közül mindössze 2 (kettő) a magyar,[18] stb. Ez nem annak a pártnak az „eredménye” lenne, amelyiknek Kovács is az alelnöke? 

 

Lesújtó adatok, tények. Hogyan valósulhat meg ilyen feltételek között a magyar nyelv (törvényileg deklarált) hivatalos használata a tartományi bíróságokon?! Milyen lehet a helyzet a közigazgatásban, közvállalatokban, stb.? 

Ennyi év alatt – „2007 közepétől a Szerbia Képviselőházban parlamenti képviselő”[19] – látott-e valaki is Kovács Elvirától bármilyen jelentést, esetleg beszámolót a vajdasági magyar közösség helyzetéről, jogainak érvényesítéséről?

Kíváncsian várjuk, hogy Kovácsnak „az áprilisi ülésszak idejére tervezett közmeghallgatásán” szó esik-e egyáltalán a magyar nyelv „elismeréséről” és „megóvásáról” a Vajdaságban!

Az eddigiek alapján azonban világos, hogy jelenleg csak az felel meg a posztokra, aki garantáltan nem csinál semmit a látszattevékenységen kívül! Aki vakon a pártja utasításait követi! Az Európai Parlamentben Deli Andor, Véemeszes/Fideszes képviselő,[20] az Európa Tanácsban pedig Kovács Elvira szégyeníti közösségünket.

Mikor jön el az idő, amikor a tisztségek, a fizetések és a napidíjak halmozása helyett fontosabb lesz az elvállalt munkát/feladatot tisztességesen, becsületesen végezni?

BOZÓKI Antal


[1] Kovács Elvira. https://www.facebook.com/kovacselviravmsz, 2023. január 25. 19:07
[2] A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája. European Treaty Series, No 48. https://www.coe.int/en/web/conventions/full-list?module=treaty-detail&treatynum=148
[3] Lásd az 1-es alatt.
[4] Kovács Elvira VMSZ alelnök. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/kovacs-elvira
[5] Lásd a 2-es alatti oldalon.
[6] Uo.
[7] Delegacija u Parlamentarnoj skupštini Saveta Evrope. http://www.parlament.gov.rs/narodna-skupstina-/sastav/delegacije/delegacije.50.900.html
[8] Ms Elvira KOVÁCS. https://pace.coe.int/members/6015/declarations/2018
[9] Preserving national minorities in Europe. Report.Doc. 15231 01 March 2021 https://pace.coe.int/en/files/28918/html
[10] Preserving national minorities in Europe. Resolution 2368 (2021). https://pace.coe.int/en/files/29162/html
[11] Preserving national minorities in Europe. Recommendation 2198 (2021). https://pace.coe.int/en/files/29163/htm
[12] Bővebben lásd a Mit tartalmaz a „Kovács-jelentés”? c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13577, 2021. május 10.
[13] Kovács-jelentés. https://www.facebook.com/kovacselviravmsz/, 2020. december 4.
[14] https://www.facebook.com/kovacselviravmsz/, 2020. november 27. Bővebben lásd a Kovács-jelentés: „Van még mit tenni”!? c. írásom http://bozokiantal.blogspot.com/2021/01/kovacs-jelentes-van-meg-mit-tenni_22.html, 2021, január 22.
[15] U. Z.: Területi autonómiát követelt a koszovói szerbeknek Kovács Elvira Strasbourgban.
https://delhir.info/2023/01/26/teruleti-autonomiat-kovetelt-a-koszovoi-szerbeknek-kovacs-elvira-strasbourgban/
[16] Uo.
[17] F.F. A VMSZ szégyene: Hány magyar bíró található a délvidéki alapbíróságokon? https://delhir.info/2023/02/08/a-vmsz-szegyene-hany-magyar-biro-talalhato-a-delvideki-alapbirosagokon/
[18] Uo.
[19] Lásd a 4-es alatti életrajzot.  
[20] Lásd A közösség leszégyenítése! c írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2023. február 4. 11:14

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése