2023. február 13., hétfő

Márciusban kártalanítási előleget fizet az állam az elkobzott vagyon után

 Márciusban kártalanítási előleget fizet az állam az elkobzott vagyon után

2023-02-12 12:31

Márciusban második alkalommal fizet majd előleget az állam azoknak a tulajdonosoknak vagy örökösöknek, akiknek a természetben vissza nem szolgáltatható vagyonát a második világháború után kobozták el.

Strahinja Sekulić, a Restitúciós Ügynökség igazgatója a Novostinak elmondta: előleg címén közel 3 millió eurót fognak kifizetni annak a 2393 károsultnak, akiknek az ügyében 2021. július 1. és 2022. június 30. között született jogerős ítélet – ők összesen 38,36 millió eurót kapnak majd az államtól. Az előleg maximális egyéni összege 10 ezer euró, a többi pénzt 5, 10 és 12 éves kötvényekben fizetik majd ki nekik.

Az első vagyon-visszaszármaztatási kártalanításokat tavaly fizették ki az 2021. június 30-áig meghozott végzések alapján. A 67,5 millió euróból 5,6 millió euró előleg volt, a maradék összegre kötvényeket bocsátottak ki. Addig 3773 volt tulajdonos vagy örökös kapott kárpótlást.

Azok, akik ezer eurónál kevesebb kártalanításra jogosultak, egy összegben meg fogják kapni a pénzt – 664 ilyen eset van, ezek után több mint 314 ezer eurót kell kifizetni.

Sekulić szerint legfeljebb négy éven belül minden ügyben döntés születik majd.

https://szmsz.press/2023/02/12/marciusban-kartalanitasi-eloleget-fizet-az-allam-az-elkobzott-vagyon-utan/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése