2023. február 22., szerda

EP-vizsgálóbizottság: a magyar kormány minden jel szerint visszaélt a Pegasusszal

A Szabad Európa honlapja

2023. február 22.

Jó reggelt kívánok!

Legfontosabb cikkeink ma reggel:

 
A kormány minden jel szerint visszaélt a Pegasusszal – Budapesten járt az EP-vizsgálóbizottság
Kedden tartotta budapesti sajtótájékoztatóját a Pegasus-botránnyal kapcsolatos európai parlamenti vizsgálatot folytató bizottság. A delegáció két napot töltött Magyarországon, a kormány részéről senki nem állt szóba velük.

Jeroen Lenaers kijelentette, hogy szinte csak rossz tapasztalatuk volt Magyarországon a visszaélésekkel kapcsolatban, Varga Judit igazságügyi miniszter például nem is indokolta meg, miért nem volt hajlandó találkozni velük, csak összeesküvés-elméletekkel támadta a bizottságot – emelte ki, hozzátéve, hogy Európában nem így szokás bánni egymással.

Majd rámutatott: „erős bizonyítékok” alapján egyértelműen megbizonyosodtak arról, hogy a kormány visszaélt a kémszoftverrel. A testület egy másik tagja, Sophia in ’t Veld úgy vélte, hogy extra kockázatot jelent, hogy a megfigyeléseket korábban engedélyező Völner Pál ma korrupciós ügy vádlottja.

Eurómilliárdok jöhetnek az EU-tól energiaátállásra – jó esetben nyáron fogadhatnák be a magyar számlát
Brüsszelben azzal számolnak, hogy ha minden a terv szerint halad, Magyarország a nyár előtt nyújthatja be a számlát a helyreállítási támogatás első részletének kifizetésére. Hazánk 2026-ig akár több milliárd eurót is költhet EU-s forrásból az orosz energiafüggőségének csökkentésére.

„Remélem, hogy Magyarország még a nyári szünet előtt benyújthatja az igénylést a helyreállítási eszközből rendelkezésére álló vissza nem térítendő támogatás első részletének kifizetésére” – közölte egy magas rangú EU-tisztviselő. A forrás hozzátette, hogy az Európai Bizottság és a magyar kormány között „nagyon konstruktív tárgyalások” folynak jelenleg a decemberben jóváhagyott helyreállítási terv végrehajtásáról. „Kifejezetten bizakodó vagyok a tekintetben, hogy sikerül a mérföldkövek rigorózus végrehajtása” – hangsúlyozta.

Putyin: A Nyugat robbantotta ki az ukrajnai háborút
Az orosz elnök keddi évértekelő beszédében azzal vádolta a nyugati országokat, hogy ők robbantották ki, s tartják életben az ukrajnai háborút. Vlagyimir Putyin Oroszországot – és Ukrajnát – a nyugati kettős játszma áldozatának minősítette, és azt mondta, Oroszország az, aki a puszta létéért küzd.

Ígéretet tett rá, hogy nem adja fel az illegálisan annektált ukrán területeket, nyilvánvalóan elutasítva az erre alapuló békekezdeményezéseket. Ehelyett a közelmúlt történelmének személyre szabott változatát kínálta, amely lesöpri az ukrán kormány azon érveit, amelyek szerint nyugati segítségre volt szükségük az orosz katonai hatalomátvétel meghiúsításához.

Az ukrajnai háború felgyorsította a zöldátállást
Vlagyimir Putyin az ukrajnai háborúval akaratlanul is gyorsította a zöldátmenetet az Európai Unióban: a közösség csökkentette függőségét az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól és növelte a megújuló energia felhasználását az elmúlt évben – mondta az EU klímaügyekért felelős biztosa.

„Az Európai Unió most már érti, hogy ha növelni akarjuk energiaszuverenitásunkat, az csakis megújuló energiaforrásokkal megy, mert nagyon kevés gázunk maradt, szinte nincs szenünk és olajunk” – tette hozzá Frans Timmermans.

Válogatás nélküli orosz támadások, halott civilek
Újabb orosz támadások érték a keleti fronton az ukrán erőket, polgári és infrastrukturális célpontokra is csapásokat mértek. Az ágyúzások eredményeként lakóépületek, iskolák és üzletek semmisültek vagy rongálódtak meg, halottak és sebesültek is vannak.

Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte: mindent megtesz azért, hogy még idén legyőzzék az orosz agressziót. „Épp most és épp Ukrajnában dől el a szabályokon, emberségen és kiszámíthatóságon alapuló világrend sorsa” – szögezte le.

Hogyan tévedhetett mindenki ekkorát az ukrajnai invázióval kapcsolatban?
Oroszország tavalyi invázióját megelőzően sokan kételkedtek abban, hogy ez valóban bekövetkezik. Amikor mégis bekövetkezett, széles körű konszenzus volt, hogy Ukrajna hadseregét szétverik, Kijevet napok alatt elfoglalják, a kormány pedig megbukik. Ebből semmi sem történt meg – még csak közel sem. Cikkünk arra keresi a választ, hogy miért tévedtek ennyien.

Amit még tudni érdemes
Újabb 270 milliárd forintnyi támogatást zárolt az Európai Unió (HVG)
Elfogadták azt a jogszabályt, amely újabb forrásokkal egészíti ki az európai uniós helyreállítási alapokat az energiafüggőség csökkentése érdekében. Magyarország mintegy 270 milliárd forintot hívhatna le a keretből, azonban rögtön zárolták is a pénzt az igazságszolgáltatás függetlensége és a korrupcióellenes küzdelem terén tapasztalt hiányosságok miatt.

A magyar kormány újra vétóval fenyeget, négy embert vetetne le az EU-s szankciós listáról (444)
A portál arról írt a Politico értesüléseire hivatkozva, hogy a kormány ismét az Oroszországgal szembeni szankciók megvétózását helyezte kilátásba arra az esetre, ha partnerei nem teljesítik feltételeit.

Vármegyei és országbérlet: olcsó lesz, de csalóka (Telex)
Civil szakmai szervezetek szerint bár a bejelentett vármegyei és országbérlet bevezetésének iránya jó, az elképzelésnek több bökkenője van, és az átgondolatlan lépés sok kárt okozhat.

Januárban ismét nőttek a lakbérek (Index)
Irányváltás az albérletpiacon: a decemberi csökkenés után januárban országos szinten 1,7 százalékkal nőtt ismét a lakbérindex értéke. Budapesten 2,1 százalékos emelkedés történt.
 
Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti irodája

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése